24.rész - August 12. "Ismét..."

Sziasztok!♥
Előző rész elején említettem egy fogalmazást, de még nem jutottam el odáig, hogy megírjam, pedig csak két hét van a suliig. Már abban se vagyok biztos, hogy felteszem. Mindegy. :D
Nagyon örültem a visszajelzéseknek az előző részhez. Mostanában nem kapok túl sokat, de a 23. részhez kaptam. :DD Még egyszer köszönöm.♥
Nem is tudom, hogy mikor hoztam utoljára részt. A nyári szünetben még két részt terveztem/szeretnék írni.:D Bár, ha így haladok vele, ahogy ezzel a résszel, lehet, hogy ez lesz az utolsó rész a nyári szünetben.
Remélem mindenkinek jól telt a nyara.^^♥ Jó olvasást! Xxx (:

Where are you and I'm so sorry
I cannot sleep, I cannot dream tonight
I need somebody and always
This sick strange darkness   

I miss you

- Biztos, hogy jó ötlet ez? - kérdeztem körül belül ezredszerre Niall-t. 
- Jesy - sóhajtott. - Miért ne lenne az? 
- Nem tudom. Két hónapja nem láttam őket - rágtam a szám szélét. 
- Engem sem láttál két hónapja és hajnali ötkor mégis átrohantam hozzád, mert látni akartalak. Örülni fognak neked - húzott magához, és nyomott egy puszit a fejemre.
- De te a barátom vagy - ráncoltam a szemöldököm. - Most akkor egyszerre öt barátom van?
- Nem osztozom - szorított még jobban magához, én pedig ott olvadtam el. 
Niall reggel ugye átjött, és beszélgettünk. Aztán felmerült a kérdés, hogy mit akarunk ma csinálni. Én azt ajánlottam, hogy nézzünk filmet, legyünk együtt, és ne foglalkozzunk semmivel, de Niall erről hallani sem akart. Nem olyan srác, aki szeret otthon ücsörögni, ez tény. Inkább sétál, és kint van a levegőn. Szóval ő azt mondta, hogy inkább találkozzunk a többiekkel és legyünk együtt egy kicsit, mert úgyis rég láttuk egymást. Ezzel eddig semmi baj nem lett volna, csak aztán beugrott, hogy akkor láttak utoljára, mikor hiszti rohamom volt. Vagy ahhoz hasonló. Aztán az is beugrott, hogy Louis szerelmet vallott nekem, és az is, ahogy magához húzott Június tizenkettedikén az esőben. Ezt persze nem mondtam el Niall-nak - mármint azt, hogy szerelmet vallott nekem Louis -  mert féltem a reakciójától, de próbáltam más érvekkel lebeszélni erről az egészről.
- Kérlek, annyira fáradt vagyok - hisztiztem. Vagyis, próbáltam hisztizni. Barátomnál, mondjuk, nem sokat értem el egy kis hisztivel. 
- Este hagylak aludni - nyomott egy puszit a számra.
- De, én nem szeretnék menni - biggyesztettem le a szám.
- Miért? - döbbent le.
- Mert... - nem jutott eszembe semmi. És nem azért, mert a világ legszebb kék szempárja fürkészte az arcom, és ezzel teljesen elvonta a figyelmem, hanem azért, mert teljesen kikapcsolt az agyam. Nem jutott eszembe egy jó kifogás se, ezért sóhajtottam, és amolyan "feladom" stílusban feltettem a kezem. - Oké, menjünk.
Tehát, így jutottunk el odáig, hogy Niall azonnal hívta a fiúkat, míg én öltöztem, hogy találkozhatnánk, mert itthon vagyok, és amúgy is jó lenne beszélgetni. A srácok örültek, Niall örült, én pedig rettegtem. Lana és Harry már reggel megnézték a filmet, amit Lana "ellopott" tőlem hajnali egykor, de utána Lana-nak valami dolga volt, úgy hogy ő nem tudott jönni. Körül belül úgy éreztem magam, mint a fiúkkal való első találkozásnál. 
- Két hónapja történt, Jesy! - nyugtatott Niall, miután közöltem vele, félek, hogy esetleg máshogy néznek majd rám, vagy rossz embernek gondolnak. Barátom nem értette, hogy mire mondom ezt, ezért egész úton arról beszéltem, hogy akkor láttak utoljára, amikor konkrétan tönkre tettem egy esküvőt. Igaz, hogy utána Louis átjött (még mindig tisztán emlékszem minden egyes szóra) és Harry is felhívott, hogy mi újság, hogy alakultak a dolgok, de akkor is. Fura, hogy hosszú évek óta ismertem őket, és mégis féltem két hónap után a viszontlátástól. 
- Amúgy pedig - érkeztünk meg a kávézóhoz, ahova megbeszéltük a találkozót. - Nem haragudnak, nem néznek rád máshogy, sőt még örülnek is-csak, hogy az ő szavaikkal éljek-végre, annyi év szerencsétlenkedés után, sikerült egymásra találnunk - mosolygott Niall. Hálásan elmosolyodtam, és csak magamban tettem hozzá, ehhez az egészhez, hogy ő ebből semmit nem érthet.
A kávézó kicsi volt, ezért nem voltak sokan. Csak három asztalnál ültek, és ebből a három asztalból, az egyiket mi foglaltuk el. A fiúk, amint benyitottunk a kávézóba, azonnal odakapták a fejüket, és mind a négyen felpattantak, és odajöttek megölelni. Annyira jó volt őket látni és hagyni, hogy konkrétan ledöntsenek a lábamról az ölelésükkel. 
- Oké, mielőtt megfulladna... Elengednétek? - próbálta lehámozni rólam Niall a fiúkat. Ez sikerült is, de az ölelés után egyszerre kezdtek el beszélni - ahogy szoktak.
- Milyen volt?
- A szüleiddel minden rendben?
- Miért nem lehetett elérni?
- Hol jártatok?
Akaratlanul is bekúszott a fejembe az a nap, amikor először találkoztunk. Akkor is egyszerre kezdtek el beszélni mind a négyen.
(...) - Rólatok is sokat hallottam. – mondtam, hogy azért ne csak ott álljak és meg se szólaljak. A fiúk kétségbeesetten néztek Niall-ra, aki felnevetett.

- Csak jókat meséltem. – mondta, mire a srácok kifújták a levegőt, és a nappaliba vezetve folyamatosan beszéltek. Csak kapkodtam a fejem, és mikor már annyira összefolytak a mondatok, hogy egy értelmes szót nem hallottam megráztam a fejem, és mintha megnyomták volna az „off” gombot, mindannyian elhallgattak.

- Egyszerre csak egy, mert nem tudok ennyi felé figyelni. – kértem őket, majd lehuppantam a kanapéra és úgy hallgattam egy-egy kérdésüket.

Most ugyanez zajlott le, csak annyi különbséggel, hogy egy kávézóban voltunk és Niall Horan barátnőjének tudhattam magam. 
- Szóval az elején nagyon rossz volt - kezdtem bele a mesélésbe. Nekik is elmondtam ugyanazt, mint Niall-nak, és ők is figyelmesen végig hallgatták, és nem szóltak közbe. Harryvel néha összemosolyogtunk, Liammal néha összetalálkozott a tekintetünk, Zayn az arcomat fürkészte vigyorogva, Louis pedig... Louis csak nézett, mosolygott, néha pedig nevetett a többiekkel. Nem tudtam leolvasni semmit az arcáról. Szerintem egy órája ücsörögtünk a kávézóban, amikor Harry elővette a telefonját, gyorsan elolvasott valamit, és felállt.
- Sajnálom, de mennem kell - nézett rám bocsánatkérően. - Jesy, beszélhetnénk?
Ajjaj. Kimásztam Niall mellől és követtem göndörkét a kávézó elé. 
- Hallottad, hogy Lana és én... - kezdte, de mielőtt befejezhette volna a nyakába ugrottam.
- Hallottam - mondtam pár perc után. - És örülök. Tényleg. Lana annyira megváltozott. Most is hozzá mész? - mosolyogtam legjobb barátomra. 
- Igen, most végzett - látszott rajta, hogy megkönnyebbült. Nem tudom, miért aggódott.
- Oké, akkor nem tartalak fel - öleltem meg még egyszer. - Ja, igen - szóltam még utána, mikor már elindult. - Egyszer próbáld megbántani - kezdtem, de Harry csak felnevetett és megrázta a fejét, jelezve, hogy nem tervezi átverni
Mikor visszamentem a többiekhez, még beszélgettünk egy kicsit, de aztán Liam és Zayn is felállt arra hivatkozva, hogy dolguk van. Őket is kikísértem. Olyan érzésem volt, mintha egy kávézó lenne az otthonom, ahonnan muszáj vagyok kikísérni a barátaimat, amikor indulni készülnek. 
- Jó volt végre látni - húzott magához Zayn. - Örülök, hogy végre örülsz.
- Ezt én is így gondolom - nevetett Liam, majd ő is megölelt. Mosolyogva intettek aztán elindultak arra, amerre a göndörke.

Mikor visszamentem, hirtelen megtorpantam az asztalunk előtt, mert akkor esett csak le, hogy Louis és Niall maradt velem. 
- Minden rendben? - kérdezte Niall. Ugyanúgy fürkészte az arcom, mint reggel, mikor közöltem, hogy nem szeretnék találkozni a fiúkkal. Végül bólintottam és beültem a két fiúval szembe. Hát, érdekes volt. Az elején fészkelődtem, és csak párszor szólaltam meg, de fél óra múlva már velük együtt nevettem. Tizenegy körül Louis is azt mondta, hogy már mennie kell, ezért míg Niall fizetett én kikísértem Louist a kávézóból. Tényleg, mintha ott laktam volna.

- Jó volt látni - ölelt meg szorosan, és percekig el sem engedett. - Gyönyörű vagy - suttogta. - Akár csak két hónappal ezelőtt - húzódott el, és adott egy puszit az arcomra. Vészesen közel a számhoz. (!!!)
- Oké, Louis - léptem hátrébb. - Örülök, hogy láttalak - mosolyodtam el. Ő csak féloldalas mosolyra húzta a száját, intett és elindult. Addig néztem, amíg be nem fordult egy utcába, utána kiszakadt belőlem egy hatalmas sóhaj. Oké, tehát nem szeretett ki belőlem, sőt bátrabb, mint volt. Előre féltem, hogy mit tervez még velem (!?) és meddig akar elmenni. 
- Ki vagyok? - kérdezte egy hang a hátam mögül, miközben eltakarta a szemem.
- Baromi nehéz - röhögtem fel. - Nem is tudom. Meddig érsz rá, Niall? Szerintem itt fogunk állni holnapig. 
- Azt hittem nem jössz rá - nyomott egy puszit az arcomra, majd megfogta a kezem, és úgy indultunk... Hova is?
- És most? - kérdeztem vigyorogva. Barátom pár percig gondolkozott, majd felcsillant a gyönyörű kék szeme, és mosolyogva rám nézett.
- Legyen meglepetés - mondta. Elképzelésem sem volt, hogy mire gondolt, de megbíztam benne. Nagyon kíváncsivá tett.

23.rész - August 12. "Két hónap után..."

Hahi! ^^ 
Köszönöm a visszajelzéseket az előző részhez. <3 (: 
Igazából ehhez a részhez nincs hozzáfűzni valóm. Remélem tetszeni fog, csak ennyi. (:
Aztán... Irodalomból kaptunk néhány házi feladatot, és az egyik az, hogy írjunk egy fogalmazást "Küzdelem" címmel. Szeretném kirakni a blogomba, csak egy olyan "mit gondoltok róla?" címszóval. Ha nem szeretnétek azt is megértem, hiszen unalmas lehet egy sulis fogalmazásomat olvasni és véleményezni. Szóóóval. Kirakhatom? Értékelitek nekem? (:
Jó olvasást! Xxx

Even if you knock it, ain't no way to stop it...
Forever you're mine, baby I'm addicted, no lie.

Come & Get it

Furcsa volt a saját ágyamban aludni, és kelni. Két hónap alatt sikerült megszoknom egy teljesen más környezetet, és ágyat. Nem mondom, hogy nem volt jó érzés, hogy reggel felkeltem, és nem suttogott fölöttem senki, nem volt vitatkozás. Egyes egyedül voltam. De legalább itthon.

És akkor most ezt a kis szöveget javítom. Ilyet akkor írtam volna, ha tényleg minden a legnagyobb rendben ment volna. Ehhez képest reggel frászt kaptam, hogy hol vagyok, és ráadásul dörömböltek is az ajtómon. Gyorsan megnéztem az időt, mielőtt kikászálódtam volna az ágyból. Hajnali öt óra (!). Remek. Tehát aludtam egy kellemes négy órát, vagy kevesebbet. 

- Megyek már! - kiabáltam, mikor még mindig hallottam a kopogtatást. Hajnali öt órakor egyesek milyen éberek. (Nem magamra gondoltam, hanem a kopogtató bogárra.) Magamra vettem egy kardigánt, hogy azért ne fázzak, amikor kinyitom az ajtót, és miután bajlódtam egy kis ideig a zárral, végre kinyitottam az ajtót. - Figyelj, hajnali öt óra... - kezdtem, de aztán felnéztem és megpillantottam az én egyetlen kis kopogtató bogaramat. Elállt a lélegzetem, és meg sem tudtam szólalni. Teljesen leblokkoltam, hiszen két hónapja nem láttam, mégis ugyanúgy nézett ki. Ez nem tudom miért jutott eszembe, hiszen miért változott volna meg? Én se változtam. Elkalandoztam. Tehát, ott állt, és csak nézett rám, aztán egyszer csak elmosolyodott, és magához húzva szorosan megölelt. Azonnal visszaöleltem, és mélyen beszívtam az illatát. Úristen, de hiányzott már ez. Az időérzékemet elvesztettem - igazából nem is érdekel, hogy mennyi ideig álltunk hajnali ötkor az ajtómban, ölelkezve - , de egy idő után eltolt magától, mélyen belenézett a szemembe, és megcsókolt. Ha az ölelésére azt mondtam, hogy hiányzott, akkor a csókjára ki kell találni egy új kifejezést, mert a "nagyon hiányzott" olyan semmilyennek tűnik. Annyira jó volt, hogy ott volt velem, beletúrhattam a hajába, és beszívhattam az illatát. Oké, soha többé nem hagyom itt.
- Te mit keresel itt ilyenkor? - mosolyogtam rá, mikor végre sikerült szétválnunk, és kézen ragadva bevezettem a házba, majd leültünk egymással szemben.
- Nem örülsz nekem? - biggyesztette le a száját. Megforgattam a szemem, és adtam egy puszit a szájára.
- El sem tudom mondani, hogy mennyire hiányoztál. De nem kellett volna hajnali ötkor iderohannod. Miattam ne legyél fáradt - kulcsoltam össze a kezünket.
- Fel keltem hajnali ötkor, és láttam, hogy jött egy üzenetem - kezdett bele a "mit keres itt" történetbe. - Amint elolvastam, felöltöztem, és már rohantam is. Nagyon hiányoztál, ezért minél előbb látni akartalak - fejezte be, én pedig azt hiszem lefolytam az ágyról. Teljesen elolvasztott a szövege. Valaki! Hozzon egy kiskanalat, és kaparjon össze!
 - Öhm... Izé... - kerestem a szavakat lesütött szemmel. Niall lehajolt, hogy egy magasságba legyen az arcommal, aztán fülig érő szájjal nézett egy ideig.
- Te elpirultál? - kérdezte még mindig mosolyogva. Tessék!? Elpirultam? Soha nem pirultam el! Niall kihozza belőlem a "pirulós" énemet.
- Khm... Igen? Gondolom. Ha te mondod. Én nem látom magam - magyaráztam, mire Niall csak felnevetett, és magához húzva megcsókolt. Ez eddig oké. De úgy csókolt meg, mint még soha. Úgy, hogy beleszédültem/remegtem.
- Na, de mesélj. Minek kellett távol lenned két hónapig? - kérdezte, miután elváltak ajkaink. Mindent elmondtam neki. Hogy a szüleim az elején kikészítettek, és azután is. Majd azután is. De a végére sikerült őket megszoknom. Elmondtam, hogy teljesen ki voltam, hogy nem tudok vele beszélni, és azt is, hogy baromira szenvedtem. És a végére hagytam, hogy éjfélkor az esőbe kiraktak az utcára "menj, amerre látsz" címszó alatt.
- Kiraktak!? De akkor miért akartak veled is találkozni? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel Niall. Jogos. Bár tudnám rá a választ!
- Gondolom egyfajta villámhárító voltam. Ha ők elkezdtek vitatkozni, akkor én közéjük álltam, és leállítottam őket - tippeltem. Igazából nem érdekelt, hogy miért hívtak, hogy minek kellettem. Örültem, hogy anyáék újra olyanok, mint régen. Nem vitatkoztak, nem voltak olyanok, mint akik a pokolból jöttek fel nyaralni. Jó érzéssel töltött el, hogy sikerült lebeszélnem őket a veszekedésről.
- Párkapcsolat tanácsadó? - kérdezte Niall, amivel visszarántott a gondolataimból, a valóságba.
- Hm?
- Párkapcsolat tanácsadó voltál? - mosolygott.
- Igen. Király, nem? A szüleim rávilágosítottak, hogy milyen munka kell nekem - nevettem fel. Niall megrázta a fejét, és olyan ijedt fejet vágott, hogy meg kellett nyugtatnom, hogy csak vicceltem. - És itt mi volt két hónapig?
- Lana és Harry egymásra találtak - kezdett bele, mire bólintottam. Igazából ugyanazt mondta, mint Lana éjjel, de végig hallgattam. Niall hangját jobban szeretem hallgatni, mint Lana hangját.
Niall mesélt, és mesélt és mesélt, nekem pedig közben egy név kattogott az agyamban. Nem mertem rákérdezni, hogy mi van vele, mert féltem a reakciójától, de muszáj voltam.
- És Anne? - motyogtam. Niall összeráncolt szemöldökkel nézett a szemembe.
- Mi van vele? - tárta szét a karját.
- Nem tűnt fel? Nem jelentkezett? Nem akar beszélni? - tettem fel a kérdéseimet. Éreztem, hogy messzire megyek, de muszáj volt tudnom.
- Anne elment - mondta, amivel mindent elmondott. - Basszus, Jesy. Ott hagytam az esküvőnkön, miattad. Szerintem ezek után már egyáltalán nem fog jelentkezni. - mondta. A szám szélét rágva dolgoztam fel a mondandóját. Ott hagyta a menyasszonyát. Miattam. Nagyon rosszul éreztem magam. Azért is, amit tettem, és azért is, amiért felhoztam a témát. Nem akartam ezt elszúrni. - Hé! - emelte meg az államnál fogva a fejem. - Sajnálom. Kicsit kiakadtam. Nem szeretnék Anne-ról beszélni. Örülök, hogy téged választottalak. Rád van szükségem, nem rá - mondta. Én pedig megint csak lefolytam az ágyról. Kiskanál? Valaki? Senki? Oké...
- Nagyon szeretlek - suttogtam neki, majd odahajoltam, és megcsókoltam.
- Amúgy - motyogta bele a csókunkba. - Miért nem tudtalak elérni? Ki volt kapcsolva a mobilod - fürkészte az arcom.
- Úgy voltam vele, hogy ha el tudsz érni, és beszélünk, akkor azonnal összecsomagolok, és haza jövök. Ezért voltam kikapcsolva.
- Nem akartál haza jönni? - döbbent le.
- Pár óra együtt lét után a szüleimmel? - kérdeztem, szerintem jogosan. Niall azonnal hívott volna, amint fel fogta volna, hogy nem fekszek ott mellette.
- Igazad van. Tényleg próbáltalak hívni egy-két óra múlva. - tette fel a kezét.
- Na, látod. Ismerlek - nevettem fel.
- Volt időd kiismerni - úgy látszik ma ilyen "igazad van", "igen, neked is igazad van" napot fogunk játszani. Kész tényeket fogunk egymás fejéhez vágni. - És még lesz időd kiismerni.
- Lehet, hogy egy idő után sok leszel - húztam el a számat.
- Igen? - vonta fel az egyik szemöldökét Niall.
- Nem - ráztam meg azonnal a fejem. Féltem a következményektől. Hogy esetleg... Mit tudom én. Megcsikiz.
Lehet, hogy mégsem kellene ilyen kijelentéseket tennem - akár kijavítom utána, akár nem - , mert Niall azonnal elkezdett csikizni, én pedig azonnal elkezdtem visítozni. Boldog voltam. Két hónapja nem voltam ilyen boldog. Jó volt végre nevetni, vele lenni és érezni a közelségét. ♥