Blog ihlete...

Avagy honnan jött ez az ötlet. :D

Van, aki már írta hozzászólásban, hogy "hogyan tudom ilyen hitelesen leírni ezt az egészet?" Akkor csak annyit mondtam, hogy "fogalmam sincs". Nos, ez nem teljesen igaz.
Az alap történet, hogy egy lány (Jesy) beleszeret egy srácba (Niall-ba) míg a fiú egy másik lánnyal van. Átéltem ezt. Tudom, milyen érzés az, hogy szeretsz valakit, de ő csak barátként tekint rád. Tudom milyen az, amikor szórakoznak az emberrel. Ugyanezen mentem keresztül, mint kitalált szereplőm.  
Legjobb barátja az embernek nem sok van. Egy, maximum kettő. Nekem is megvolt, akárcsak Jesy-nek, azzal a különbséggel, hogy nekem nem kiskorom óta, hanem felsős korom óta. Mindenben egyetértettünk, és meghallgattuk egymást, noha nálunk is volt inkább egyoldali a hallgatás. Hát, igen. A srácnak nem voltak "világvége napjai". Olyanok voltunk, mint a testvérek és az elején én is csak barátként tekintettem rá, aztán, egy idő után, beleszerettem. Életem, ha lehet, legnagyobb hibája volt. Nem mertem neki elmondani, mert féltem, hogy elutasít, és ezáltal véget vetek a barátságunknak. Csendben tűrtem, és csak akkor kaptam kisebb szívrohamot, amikor puszit nyomott a fejemre, vagy megölelt.
Elérkeztünk nyolcadik év végéhez. A srác talált magának egy lányt, én meg igyekeztem nem mutatni, mit is érzek. Végighallgattam, akárcsak ő engem, és jó barátnak mutattam magam. Viszont nem voltam jóban a lánnyal, akárcsak Jesy és Anne se ápolnak éppenséggel jó viszonyt. Egész nyolcadikat végig szenvedtem, de inkább csendben, minthogy kimutassam, mennyire is fájt ez az egész. Bankettre úgy mentem, hogy féltem. Bennem volt egy bizonyos "elegem van, ma fog elszakadni a cérna" és tartottam tőle, hogy én fogok tönkre tenni egy barátságot. Egész délután jól éreztem magam, bowlingoztunk egyet utoljára, mint egy osztály. Este felé kezdtünk el búcsúzkodni. Mindenkitől elköszöntöm, kivéve a fiút. Ő egyszerűen került, amit nem értettem. Később kiderült, összeveszett egy lánnyal és nagyon kiakadt. Próbáltam a közelébe férkőzni, de ő ott hagyott.
Mikor már mindenki elment, és csak én álltam a parkolóban, visszajött. Meggyötört volt és fáradt. Gondolkodás nélkül megöleltem, és nyugtattam, ő meg összekulcsolta a kezünket és ott álltunk a parkolóban, én az ájulás határán, miközben neki barátnője volt. Azt mondta szeret. És, hogy sose akar elfelejteni, amit szó nélkül elhittem. Megöleltem, ő meg egy idő után eltolt magától és megcsókolt! Életem első csókja volt, amit legszívesebben elfelejtenék. Utáltam, hogy megcsókolt. Legszívesebben ellöktem volna magamtól, de az agyam kikapcsolt, és nem tudtam gondolkodni. Mikor elhúzódott még egyszer elmondta, hogy szeret én meg ott hagytam, mert jöttek értem, hogy haza vigyenek.
Másnap ráírtam a srácra, hogy ezt meg kéne beszélnünk, mert én tényleg szeretem. Ő meg közölte velem, hogy Sajnálja, de ő csak barátként tekint rám. Ott volt végem. Nyári szünetem arra ment rá, hogy elfelejtsem, kizárjam a fejemből. A mai napig nem sikerült. Már nem szeretem, mint akkor, de rosszul esik, iszonyat rosszul, hogy szórakozott velem. És még csak meg sem magyarázta... Azóta se beszéltem vele, elvesztettem a legjobb barátomat, aki mindig mellettem volt, segített, meghallgatott.
Szóval a blog valamilyen szinten megtörtént eset alapján íródott... Csak kicsit átszíneztem. :D Remélem tetszik, és szeretnétek, hogy tovább írjam, mert vannak ötleteim. ^^ Köszönöm, ha elolvastad. <3 Szép reggelt/napot/estét. (: (ki mikor olvassa :D)
Ha bármi kérdésetek van Twitter/Ask.fm/Fb csoport