![One Day in your life [Befejezett]](http://3.bp.blogspot.com/-R4GUbkXqiTo/UlanALr-ybI/AAAAAAAABG0/_NmFoMheMv4/s1600/N%25C3%25A9vtelen-1%2B%25285%2529.jpg)
Jó olvasást! xx
Hey, Get your bayk off the wall
Don't you get comfortable
Looking so hot
I think that I might fall
 |
| Move |
Hogy hova jutottam, és mennyi idő alatt, arról fogalmam sem volt. Csak mentem és igyekeztem nem gondolni a történtekre. Nem tudtam felfogni, hogy Niall nem tud megbízni bennem. És azt sem, hogy Louis képes volt elmondani, hogy mi történt. Már ha elmondta. Az is elképzelhető, hogy csak utalt rá. Akkor is elegem volt belőle. Meg Niall-ból. Meg ebből az egész helyzetből. Miért nem lehet nekem egész egyszerűen egy normális kapcsolatom, amibe nem pofátlankodik bele egy nem kívánatos harmadik személy!?
Mikor már úgy éreztem, hogy egy napja sétálok, felnéztem és egy pillanat alatt megállapítottam, hogy egy ici-picit se ismerős a környék, ahova kilyukadtam. Az utca kihalt volt, mindössze egy üzlet nyitott ajtaján szűrődtek ki a fények, ahonnan hangos nevetés hallatszott ki. Legalább vannak akik jól érzik magukat. A közelben volt egy park féleség, ahol volt egy pad, amire azonnal letelepedtem, és a térdemre könyökölve a kezembe temettem az arcomat. A telefonomat kikapcsoltam, ezért Niall, ha akart volna se tudott elérni. Nem bántam. Jó volt egy kicsit egyedül lenni, és átgondolni a történteket. És nem csak a mai napot. Hanem ezt az egész kettő hónapot, ami alatt eljutottam/eljutottunk ide. Nem akartam, hogy ez történjen. Nyilván nem az, hogy összejöjjünk Niall-al, hanem, hogy Louis is beköszönjön a képbe. Senki nem akart volna egy felesleges személyt a kapcsolatába.
- Kicsit magányosak vagyunk? - kérdezte tőlem egy ismeretlen hang. Mivel nem számítottam társaságra, ezért kicsit megugrottam ijedtemben és csak utána néztem meg, hogy ki is az, aki még jobban fel akarja húzni az idegeimet erre a napra.
- Nem - motyogtam és már álltam volna fel, hogy elmenjek az ismeretlen - kissé ittas - újonnan szerzett barátomtól, de megragadta a karom és visszanyomott a padra, majd megtámaszkodott a vállam mellett a támlán. Nem voltam valami ijedős fajta, de ettől kicsit sokkot kaptam. - Mennék - emeltem meg a fejem a pasas felé, amikor megcsapott a pia, a cigaretta és valami elviselhetetlen bűz szaga. Grimaszt vágtam és próbáltam kiszabadulni a csapdából. Nem ment könnyen.
- Nem kell sietni. Fiatal még az este - vigyorgott rám. Remek. Kiderül, hogy nem csak alkoholista, hanem egy perverz alak, aki fiatal lányokra vadászik.
- Igen, de engem meg... - próbáltam megmagyarázni - egy idegennek - ,hogy el kell mennem - egy idegen városból, amiről eddig azt se tudtam, hogy létezik - mielőtt még valami olyasmi történne, amit később baromira nem díjaznék.
- Mi történt, Cody? - szólt valaki a pasas háta mögül, én pedig - naiv módon - megkönnyebbültem, hogy most jönnek a jó fiúk, akik leszedik rólam az illetőt, és mehetek a dolgomra. Aha, majdnem. A srác - ezek szerintem Cody - válla felett ki tudtam kicsit lesni és sikerült megnéznem, hogy kik az úgy nevezett megmentőim. Nos, az egyiknek tele volt a keze tetoválásokkal, a másik tele volt fültágítókkal, piercingekkel, a harmadik pedig vegyesen, mind kettő. Nagyon örültem.
- Tényleg mennem kéne. - Hátráltam pár lépést, ugyanis közben sikerült felállnom, és elindulni arra, amerről jöttem. Cody-t kicsit megzavarta a haverjai érkezése, ezért engedett a szorításon, így én eltudtam onnan slisszolni.
- Hova sietsz? Elkísérhetünk - vigyorgott rám a csupa-tetoválás srác. Idegesen visszavigyorogtam rá, majd megráztam a fejem, és elkezdtem rohanni. Fogalmam sem volt, hogy jönnek-e utánam, vagy sem. Hogy elfognak-e kapni vagy sem. Vagy, hogy egyáltalán jó irányba megyek-e, de egyáltalán nem érdekelt. Csak le akartam őket rázni, hazamenni és álomba sírni magam, hogy kicsit kiadjam magamból a mai nap idegességét. Befordultam egy mellékutcába, és éppen hátrafordultam, amikor simán neki ütköztem valakinek, majd az eséstől hátra tántorodtam és, elveszítve az egyensúlyom, hátra is estem.
- Jesy? - hallottam meg egy ismerős hangot. Nem akartam hinni a fülemnek, de felpillantva megállapítottam, hogy simán hihetek neki, mert az állt előttem, akinek, ha nem ilyen helyzetben futottam volna össze vele, simán kikapartam volna a szemét.
- Segíts! - tápászkodtam fel gyorsan, majd a kezét megragadva elkezdtem rángatni. - Pár srác kikezdett velem, és nem engedtek hazamenni, ott tartottak, és, ha nem lettem volna elég gyors, akkor még mindig ott lennék velük. Elfutottam, de szerintem követtek és... Ne állj már egy helyben! Utol fognak érni! Gyere! - rángattam folyamatosan a kezét, de ő csak nagyokat pislogva nézett rám, és kilesett az utcából, hogy jön-e valaki. Miután visszanézett rám, úgy tűnt, hogy totál idiótának néz. - Louis! Kérlek, menjünk! Ki tudja, hogy mit fognak velünk csinálni - nem bírtam tovább visszatartani a sírást, ezért az utolsó mondatokat már patakzó könnyekkel mondtam.
- Jesy - húzott azonnal magához Louis, és elkezdte simogatni a hajam, meg a hátam, én pedig a vállába fúrva a fejem sírtam. Nem is sírtam, bőgtem. - Nincs itt senki. Nyugodj meg. Leráztad őket -mondogatta folyamatosan, én pedig meg sem tudtam szólalni.
Nem tudom, hogy meddig álltunk így, de egy idő után Louis eltolt magától, átölelte a vállam és elvitt... magához. Nem ellenkezdtem. Nem mondtam, hogy vigyen haza, nem kezdtem el vele kiabálni, hogy miért ide hozott. Egész egyszerűen hagytam, hogy bevezessen a nappalijába, lefektessen a kanapéra és rám terítsen egy takarót. Ezek után pár percre eltűnt, de aztán egy pohár vízzel jött vissza, amit letett az asztalra, majd leült mellém és kisimította az arcomból a rátapadt hajszálakat.
- Jobban vagy? - kérdezte halkan. Csak bólintottam. Pár perc múlva újra kérdezett. - Hol van Niall?
- Otthon - mondtam rekedten.
- Miért nem volt veled? - vonta fel a szemöldökét Louis.
- Összevesztünk - mondtam halkan. - Hol voltunk? Hol voltam? Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy fogalmam sem volt, hogy merre megyek.
- Mindvégig itt voltál. Mármint a környéken. Csak egy olyan utcába lyukadtál ki, ahol eddig soha nem jártál. Szerencse, hogy arra jártam - mosolyodott el halványan. - Miattam veszekedtetek? - kérdezte pár perc múlva. Bólintottam egy aprót, mire lehunyta a szemét és vett egy mély levegőt. - Jesy, nagyon sajnálom, én tényleg nem akartam neked... Nektek rosszat. Csak elmondtam, hogy mi érzek, nem gondoltam, hogy ez lesz a vége. Soha nem akartam neked rosszat okozni. Egész egyszerűen elszállt az agyam. Ne haragudj! Nekem a barátságunk többet jelent, mint ez az egész helyzet. Felejtsük el mi történt! - Wow. Nem gondoltam, hogy ez jön. Annyira őszintének tűnt ez a bocsánat kérés, hogy nem tudtam mit tenni. Felültem és szorosan megöleltem.
- El van felejtve - suttogtam, mire még szorosabban ölelt. Miután ezt megbeszéltük, minden olyan volt, mint régen. Nem volt feszültség, nem volt vita, nem volt flört, csak beszélgettünk és nevettünk. Egy idő után elment fürödni, addig én lehajtottam a fejem a párnára, és pár perc után elnyomott az álom.
Mikor már úgy éreztem, hogy egy napja sétálok, felnéztem és egy pillanat alatt megállapítottam, hogy egy ici-picit se ismerős a környék, ahova kilyukadtam. Az utca kihalt volt, mindössze egy üzlet nyitott ajtaján szűrődtek ki a fények, ahonnan hangos nevetés hallatszott ki. Legalább vannak akik jól érzik magukat. A közelben volt egy park féleség, ahol volt egy pad, amire azonnal letelepedtem, és a térdemre könyökölve a kezembe temettem az arcomat. A telefonomat kikapcsoltam, ezért Niall, ha akart volna se tudott elérni. Nem bántam. Jó volt egy kicsit egyedül lenni, és átgondolni a történteket. És nem csak a mai napot. Hanem ezt az egész kettő hónapot, ami alatt eljutottam/eljutottunk ide. Nem akartam, hogy ez történjen. Nyilván nem az, hogy összejöjjünk Niall-al, hanem, hogy Louis is beköszönjön a képbe. Senki nem akart volna egy felesleges személyt a kapcsolatába.
- Kicsit magányosak vagyunk? - kérdezte tőlem egy ismeretlen hang. Mivel nem számítottam társaságra, ezért kicsit megugrottam ijedtemben és csak utána néztem meg, hogy ki is az, aki még jobban fel akarja húzni az idegeimet erre a napra.
- Nem - motyogtam és már álltam volna fel, hogy elmenjek az ismeretlen - kissé ittas - újonnan szerzett barátomtól, de megragadta a karom és visszanyomott a padra, majd megtámaszkodott a vállam mellett a támlán. Nem voltam valami ijedős fajta, de ettől kicsit sokkot kaptam. - Mennék - emeltem meg a fejem a pasas felé, amikor megcsapott a pia, a cigaretta és valami elviselhetetlen bűz szaga. Grimaszt vágtam és próbáltam kiszabadulni a csapdából. Nem ment könnyen.
- Nem kell sietni. Fiatal még az este - vigyorgott rám. Remek. Kiderül, hogy nem csak alkoholista, hanem egy perverz alak, aki fiatal lányokra vadászik.
- Igen, de engem meg... - próbáltam megmagyarázni - egy idegennek - ,hogy el kell mennem - egy idegen városból, amiről eddig azt se tudtam, hogy létezik - mielőtt még valami olyasmi történne, amit később baromira nem díjaznék.
- Mi történt, Cody? - szólt valaki a pasas háta mögül, én pedig - naiv módon - megkönnyebbültem, hogy most jönnek a jó fiúk, akik leszedik rólam az illetőt, és mehetek a dolgomra. Aha, majdnem. A srác - ezek szerintem Cody - válla felett ki tudtam kicsit lesni és sikerült megnéznem, hogy kik az úgy nevezett megmentőim. Nos, az egyiknek tele volt a keze tetoválásokkal, a másik tele volt fültágítókkal, piercingekkel, a harmadik pedig vegyesen, mind kettő. Nagyon örültem.
- Tényleg mennem kéne. - Hátráltam pár lépést, ugyanis közben sikerült felállnom, és elindulni arra, amerről jöttem. Cody-t kicsit megzavarta a haverjai érkezése, ezért engedett a szorításon, így én eltudtam onnan slisszolni.
- Hova sietsz? Elkísérhetünk - vigyorgott rám a csupa-tetoválás srác. Idegesen visszavigyorogtam rá, majd megráztam a fejem, és elkezdtem rohanni. Fogalmam sem volt, hogy jönnek-e utánam, vagy sem. Hogy elfognak-e kapni vagy sem. Vagy, hogy egyáltalán jó irányba megyek-e, de egyáltalán nem érdekelt. Csak le akartam őket rázni, hazamenni és álomba sírni magam, hogy kicsit kiadjam magamból a mai nap idegességét. Befordultam egy mellékutcába, és éppen hátrafordultam, amikor simán neki ütköztem valakinek, majd az eséstől hátra tántorodtam és, elveszítve az egyensúlyom, hátra is estem.
- Jesy? - hallottam meg egy ismerős hangot. Nem akartam hinni a fülemnek, de felpillantva megállapítottam, hogy simán hihetek neki, mert az állt előttem, akinek, ha nem ilyen helyzetben futottam volna össze vele, simán kikapartam volna a szemét.
- Segíts! - tápászkodtam fel gyorsan, majd a kezét megragadva elkezdtem rángatni. - Pár srác kikezdett velem, és nem engedtek hazamenni, ott tartottak, és, ha nem lettem volna elég gyors, akkor még mindig ott lennék velük. Elfutottam, de szerintem követtek és... Ne állj már egy helyben! Utol fognak érni! Gyere! - rángattam folyamatosan a kezét, de ő csak nagyokat pislogva nézett rám, és kilesett az utcából, hogy jön-e valaki. Miután visszanézett rám, úgy tűnt, hogy totál idiótának néz. - Louis! Kérlek, menjünk! Ki tudja, hogy mit fognak velünk csinálni - nem bírtam tovább visszatartani a sírást, ezért az utolsó mondatokat már patakzó könnyekkel mondtam.
- Jesy - húzott azonnal magához Louis, és elkezdte simogatni a hajam, meg a hátam, én pedig a vállába fúrva a fejem sírtam. Nem is sírtam, bőgtem. - Nincs itt senki. Nyugodj meg. Leráztad őket -mondogatta folyamatosan, én pedig meg sem tudtam szólalni.
Nem tudom, hogy meddig álltunk így, de egy idő után Louis eltolt magától, átölelte a vállam és elvitt... magához. Nem ellenkezdtem. Nem mondtam, hogy vigyen haza, nem kezdtem el vele kiabálni, hogy miért ide hozott. Egész egyszerűen hagytam, hogy bevezessen a nappalijába, lefektessen a kanapéra és rám terítsen egy takarót. Ezek után pár percre eltűnt, de aztán egy pohár vízzel jött vissza, amit letett az asztalra, majd leült mellém és kisimította az arcomból a rátapadt hajszálakat.
- Jobban vagy? - kérdezte halkan. Csak bólintottam. Pár perc múlva újra kérdezett. - Hol van Niall?
- Otthon - mondtam rekedten.
- Miért nem volt veled? - vonta fel a szemöldökét Louis.
- Összevesztünk - mondtam halkan. - Hol voltunk? Hol voltam? Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy fogalmam sem volt, hogy merre megyek.
- Mindvégig itt voltál. Mármint a környéken. Csak egy olyan utcába lyukadtál ki, ahol eddig soha nem jártál. Szerencse, hogy arra jártam - mosolyodott el halványan. - Miattam veszekedtetek? - kérdezte pár perc múlva. Bólintottam egy aprót, mire lehunyta a szemét és vett egy mély levegőt. - Jesy, nagyon sajnálom, én tényleg nem akartam neked... Nektek rosszat. Csak elmondtam, hogy mi érzek, nem gondoltam, hogy ez lesz a vége. Soha nem akartam neked rosszat okozni. Egész egyszerűen elszállt az agyam. Ne haragudj! Nekem a barátságunk többet jelent, mint ez az egész helyzet. Felejtsük el mi történt! - Wow. Nem gondoltam, hogy ez jön. Annyira őszintének tűnt ez a bocsánat kérés, hogy nem tudtam mit tenni. Felültem és szorosan megöleltem.
- El van felejtve - suttogtam, mire még szorosabban ölelt. Miután ezt megbeszéltük, minden olyan volt, mint régen. Nem volt feszültség, nem volt vita, nem volt flört, csak beszélgettünk és nevettünk. Egy idő után elment fürödni, addig én lehajtottam a fejem a párnára, és pár perc után elnyomott az álom.
***
- Azt mondta veszekedtetek - hallottam halkan Louis hangját. Nem nyitottam ki a szemem, de éreztem, hogy valaki a hajamat simogatja, és a másik kezével fogja a kezem.
- Egy kicsit - motyogta rekedten Niall. Olyan fáradtnak tűnt a hangja. Nyilván nem tudott addig elaludni, amíg meg nem győződött róla, hogy velem minden rendben. - Aztán elment, és nem tudtam elérni. Elképzelni se tudtam, hogy hova ment.
- Sírva találtam meg innen pár utcányira. Nagyon kiakadt. Azt hajtogatta, hogy néhány pasas követi, és, hogy megfogják találni. Szerintem csak összefutott pár részeggel - magyarázta Louis, mire Niall csöndben tovább ült mellettem. Még mindig csukva volt a szemem.
- Megbeszéltétek? - kérdezte pár perc múlva. Nem láttam, de gondolom Louis csak bólintott, mivel Niall csak azt kérdezte: - Megbocsájtott?
- Igen - mondta Louis. Hosszú időre beállt a csönd, de ha tovább beszélgettek, azt se hallottam, mert sikerült visszaaludnom.
***
Reggel, mikor kinyitottam a szemem, egy pillanatra nem tudtam, hogy hol vagyok, de mikor körbe néztem eszembe jutott a tegnap este, és minden világos volt. A kanapéval szemben Niall aludt egy fotelben. Halványan elmosolyodtam, csendben felálltam és odasétálva hozzá apró csókot nyomtam a szájára, amitől mocorogni kezdett, pislogott párat, hogy a szemei hozzászokjanak a fényhez, és amikor meglátott szinte azonnal magához húzott és szorosan megölelt.
- Ilyet - kezdte. - soha, de soha többet ne csinálj, Jesy! Nagyon féltettelek tegnap - nem válaszoltam, csak bólintottam, miközben belefúrtam a fejem a vállába és mélyen beszívtam az illatát barátomnak.
Ami Tegnap történt, arról lehet, hogy soha többet nem fogunk beszélni, de szerintem sikerült megoldanunk megbeszélés nélkül is. És abból, amit hallottam a fiúk beszélgetéséből, szerintem mondhatom, hogy ők megbeszélték helyettem is ezt az egészet. Örültem, hogy sikerült egy este alatt tisztáznom Louis-al a dolgokat és kibékülni Niall-al is. Így sikerült visszakapnom egy régi barátomat, és egyben megtartani az igazi, egyetlen, örök barátomat. Akivel soha többet nem veszek össze egy harmadik személy miatt. Egész egyszerűen azért, mert utálok rosszban lenni vele. Távol lenni tőle. És olyan dolgokat a képébe vágni, amit normális körülmények között soha nem vágnék a fejéhez. Ezt pedig azért, mert teljes szívemből szeretem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése