30.rész - June 12. - The end.

Utolsó rész.(:
Igazából valami csöpögős szöveget kéne írnom... De nem tudok. Csak köszönöm, hogy szerettétek, amit írtam. Hogy sok visszajelzést és biztatást kaptam. Úgymond ez a legnépszerűbb blogom, és ez az első, amit szerettem írni. (: Még van a Holiday, amit majd szeretnék pótolni, mert nagyon el vagyok maradva vele. 
235 hozzászólás - aminek a fele az enyém a válaszok miatt. :D 
33 bejegyzés - amiből három nem rész.
12 designe változtatás - és még akartam volna változtatni. :DD
És 21 rendszeres olvasó.(: Nem olyan sok, de nekem annak számít. :D
Jó olvasást! xx

This is the end...:D

skyfall

Sokan azt mondták, hogy ne bízzak abban, hogy sokáig fog tartani a barátságom Niall-al. Sokan figyelmeztettek, hogy ejtve leszek, ugyanis találni fog egy olyan személyt aki száz százalékosan tud majd helyettesíteni. Én az ilyen fajta "tanácsokat" mindig meghallgattam és csak bólintottam. Igazuk volt. De csak félig. 
Pontosan öt évvel ezelőtt féltem attól, hogy el fogom veszíteni egy lány miatt. Aztán rá két hónapra pedig attól féltem, hogy egy fiú miatt fogom elveszíteni. De úgy tűnik a mi kapcsolatunk mindent túlél. 
Átmentünk dolgokon. Teljesen mindegy volt, hogy együtt vagyunk vagy külön, mindig átéreztük a másik szomorúságát. Ha most valaki közölné, hogy hosszabb időre legyek tőle külön akkor nem menne. Olyan hosszú ideje vagyok mellette - mint legjobb barát, mint barátnő - , hogy egyszerűen nem menne az élet nélküle. Ez baromi drasztikusan hangzik, és olyan őrültnek tűnhetek, hogy inkább nem is fejtem ki jobban. Nem tudom, hogy ő mit gondol erről, de szerintem nem annyira más erről az elképzelése. 
Nem tudom és nem is akarom kiszámolni, hogy hány éve ismerem Niall-t. Van az a szöveg, amit mindenki a fejemhez vágott már, hogy "Fiú és lány között nincs barátság." és erre én rá is jöttem abban a pillanatban, amikor Niall hazaállított az X-faktorból és megláttam. Akkor szerettem belé. És akkor tudtam, hogy köztünk már soha nem lesz igaz barátság. Hülyültünk, együtt voltunk és úgy viselkedtünk, mint egy pár, de mégsem voltunk olyan jó barátok. Mert, ha meglökött vagy puszit nyomott az arcomra, akkor zavarba jöttem és valamivel visszavágtam. Niall hülyülős haver volt. Egészen Június tizenkettedikéig, amikor is végre túlléptünk ezen a hülyülős barát zónán. Szörnyű nap volt, aztán jól alakult, majd megint szörnyűvé vált. De mégis az volt életem legjobb napja. Bár szerintem már holnap azt fogom mondani, hogy a mai Június tizenkettő életem legjobb napja. 
Furcsa volt visszatérni ugyanabba a templomba, ahol öt évvel ezelőtt voltam. Furcsa volt, hogy Lana most nem engem fog be munkásnak, hanem a többi fiút - Niall-t leszámítva. Lesétálva a lépcsőn eszembe jutott, amikor Louis-ba botlottam, vagy amikor barátomhoz rohangáltam, mert nem akartam tétlenül ücsörögni. Az egész épület egy hatalmas emlék volt. A kis szoba, amit mai nap is Niall foglalt el, tele volt emlékekkel. Öt évvel ezelőtt is úgy állt, ahogy ma. Háttal az ajtónak és a kis ablakon bámult ki a semmibe. 
- Nem tudod véletlenül, hogy kinek az esküvője lesz ma? - kérdeztem, mire Niall csillogó szemmel megfordult és felkapva megpörgetett, én pedig szorosan magamhoz öleltem. 
- Csak megjöttél - suttogta két csók között, miután letett.
- Csak meg - mondtam fülig érő szájjal, ugyanis eszembe jutott, hogy ugyanez a beszélgetés zajlott le köztünk akkor is, amikor utoljára itt voltunk. - Szóval. Meghívtak erre az izére, de még mindig nem tudom kinek lesz megtartva. Nem segítenél? – biggyesztettem le a számat.

- Én sem tudom. Csak beugró vagyok. – váltott át halál komoly arcra.

- Akkor szerintem maradjunk együtt, mert elfogunk veszni a sok „tudom hol vagyok” ember között. – rajzoltam idézőjeleket a levegőbe.

- Oké. – húzta széles mosolyra a száját. - De most komolyan. Örülök, hogy nem késtél el - húzott magához.

- Persze, hogy nem. Ez a mi napunk - olyan jó volt végre kimondani. Niall először csak mosolygott, aztán olyan ijedt képet vágott, hogy azonnal én is megrémültem. Már éppen kérdezni akartam, hogy mi történt, amikor már válaszolt is - Nem szabad látni a vőlegénynek a menyasszonyt az esküvő előtt - fordított meg és már tolt is az ajtó felé. Én csak a szememet forgattam, majd mielőtt becsapta volna mögöttem az ajtót, gyorsan megfordultam és adtam neki egy "az oltárnál találkozunk" csókot. 

Ahelyett, hogy az öltözőmbe mentem volna, felmentem Lana-hoz, aki éppen a fiúkkal beszélt. 

- Csak kész akarok lenne időben. Ennyi az egész - hallottam a mentegetőzését. Furcsa volt, hogy nem kiabál. Összejöhetett volna akkor is Harry-vel, amikor Anne-val akart Niall összeházasodni. - Jesy, te miért nem öltözöl!? - ordított rám. Oké, mindent visszaszívok. Ugyanolyan, mint volt. 

- Izé... Van egy csomó időm - mutattam az órámra.

- Mindenki tudja, hogy milyen gyorsan öltözöl, szóval... Hé, elég! - mondta, amikor a fiúk egyszerre rohantak le és öleltek magukhoz. - Harry, legalább neked legyen eszed! - toporzékolt barátnőm. Harry csak nevetve nyomott egy puszit az arcomra, és azonnal elrángatta onnan a többieket is. Mosolyogva intettem és gyorsan lementem öltözni. Igaza volt Lana-nak. Mire kész lettem mindennel addigra már készülődtek és megérkeztek a vendégek is. Barátnőm lépett be a szobába, kopogás nélkül és elismerően végig nézett rajtam, majd szorosan megölelt.

- Gyönyörű vagy -suttogta, mire még szorosabban öleltem. - Örülök nektek. Igazán. És elvárom, hogy az én esküvőmön te intézd azokat, amiket én intéztem ma neked - mondta komolyan, mire csak pislogtam. Elnevette magát és felment elfoglalni a helyét. Én a hátsó ajtón mentem ki, hogy a templom elé kerüljek, és értetlenül néztem körbe. Hol van apa!? Kinyitottam az ajtót, mire mindenki hátrafordult és sugdolózva álltak fel. 

- Nem, nem, nem, nem! Üljetek le. Apa! - szóltam mire csak mosolygott. Lana azonnal kapcsolt és megragadva apukám kezét azonnal kilökte hozzám. 

- Csak egy dolgot kértem. Egyetlen egyet! - kiabálta, mire apa lesütötte a szemét. 

- Semmi baj - ragadtam meg a kezét és megszorítottam. - Csak egyet kérek - mondtam előre nézve. - Ne engedd, hogy elessek.

- Nem fogom - nyomott puszit az arcomra, és kinyitotta a templom ajtót. Mivel az előbbi alakításomnál megkértem mindenkit, hogy üljenek le, most mindenki kérdő tekintettel nézett felém, én pedig könyörgő tekintettel Lana-ra. 

- Oké, most már fel lehet állni - forgatta a szemét, mire mindenki felállt. Lassan sétáltam Niall felé, aki csak mosolyogva rázta a fejét. Ez valami olyasmit jelentett, hogy "nem hiszem el, hogy mindig veled történnek ilyenek." Nevetve lesütöttem a szemem, majd elengedtem apa kezét, aki megint nyomott egy puszit az arcomra és gyorsan a helyére sietett. 

- Minden rendben? - suttogta Niall, amikor megszorította a kezem.

- Magas ez a cipő - válaszoltam, mikor koncentráltam, hogy ne essek el.

- Foglak - mondta, mire bólintottam.

Rendben zajlott minden, és igazából Lana irányítása/szervezése miatt nem is aggódtam. Nem féltem, hogy valami baj lesz egészen addig, amíg...

- Niall James Horan. Akarod-e feleségednek Jesy Thirlwall-t? - kérdezték Niall-tól.

- Határozottan igen - mosolygott, én pedig ott olvadtam el. 

- Jesy Thirlwall. Akarod-e... - kérdezte volna, de mivel magas volt a cipő és már fájt a lábam, és legszívesebben mentem volna már, hogy kettesben legyek Niall-al, ezért simán közbe vágtam. 

- Igen - mondtam, mire Niall nevetve a kezébe temette az arcát. 

- Öhm... Rendben. akinek van valami ellenvetése, az most szóljon vagy hallgasson mi... - úgy tűnik, hogy nem csak én voltam ma olyan hangulatban, hogy félbeszakítottam mondatokat. 

- Van - állt fel valaki, akit legszívesebben elástam volna. Élve. Kiderül, hogy nem is vagyok kedves ember.

- Nem! Te nem! - mondta Lana és egyből felállt és kivitte Anne-t a templom elé. Nyilván kilökte egy autó elé.
Nem bírtam felfogni, hogy volt képe eljönni és közbe vágni. Mondjuk nekem meg sem kéne szólalnom, mert ugyanezt tettem az ő esküvőjén, de akkor is. Ő már ebbe nem szólhatna bele. Eltelt nemtudommennyiidő, és ezek után még mindig rosszat akart nekem. Megértem. Persze. Én is rosszat tettem, és muszáj valahogy visszakapnom, de bárcsak ne ma és ne így tette volna.

- Oké, nincs - mondta apa, mire mindenki felnevetett. -  Ezennel házastársakká nyilvánítalak benneteket. -  mondta, Niall pedig egyből magához húzott és megcsókolt. Amikor elváltak ajkaink, a fejét rázta.

- Most már mindent átéltünk együtt - mondtam.

- Még szeretnék veled átélni pár dolgot, ha nem baj Mrs. Niall Horan - válaszolta, nekem pedig felgyorsult a szívverésem.

Lana-val összefutottam kint, amikor mindenki odajött gratulálni/mindent jót kívánni. Barátnőm csak annyit mondott, hogy soha többet nem fogjuk látni. Hm. Lehet, hogy tényleg kilökte egy autó elé.

- Egyáltalán mit keresett itt? - kérdeztem, amikor senki nem hallott.

- Te tönkre tetted az övét, ő pedig úgy tervezte, hogy a tiédet is tönkre kell tenni - vonta meg a vállát, majd odament Harry-hez.

Teljesen mindegy volt, hogy tönkre tette az esküvőmet Niall előző barátnő félesége. Nem érdekelt. Niall-t sem érdekelte, és ezért nem is beszéltünk róla. Csak arra tudtam gondolni, hogy végre az enyém én pedig az övé vagyok. Ha valamit nagyon akar az ember, egyszer csak megkapja.
És, hogy mi lett vége ennek a Június tizenkettedikének? Happy End. (:

29.rész - August 12. Elveszve.

Utolsó előtti rész... :(:
Jó olvasást! xx

Hey, Get your bayk off the wall

Don't you get comfortable

Looking so hot

I think that I might fall

Move

Hogy hova jutottam, és mennyi idő alatt, arról fogalmam sem volt. Csak mentem és igyekeztem nem gondolni a történtekre. Nem tudtam felfogni, hogy Niall nem tud megbízni bennem. És azt sem, hogy Louis képes volt elmondani, hogy mi történt. Már ha elmondta. Az is elképzelhető, hogy csak utalt rá. Akkor is elegem volt belőle. Meg Niall-ból. Meg ebből az egész helyzetből. Miért nem lehet nekem egész egyszerűen egy normális kapcsolatom, amibe nem pofátlankodik bele egy nem kívánatos harmadik személy!? 
Mikor már úgy éreztem, hogy egy napja sétálok, felnéztem és egy pillanat alatt megállapítottam, hogy egy ici-picit se ismerős a környék, ahova kilyukadtam. Az utca kihalt volt, mindössze egy üzlet nyitott ajtaján szűrődtek ki a fények, ahonnan hangos nevetés hallatszott ki. Legalább vannak akik jól érzik magukat. A közelben volt egy park féleség, ahol volt egy pad, amire azonnal letelepedtem, és a térdemre könyökölve a kezembe temettem az arcomat. A telefonomat kikapcsoltam, ezért Niall, ha akart volna se tudott elérni. Nem bántam. Jó volt egy kicsit egyedül lenni, és átgondolni a történteket. És nem csak a mai napot. Hanem ezt az egész kettő hónapot, ami alatt eljutottam/eljutottunk ide. Nem akartam, hogy ez történjen. Nyilván nem az, hogy összejöjjünk Niall-al, hanem, hogy Louis is beköszönjön a képbe. Senki nem akart volna egy felesleges személyt a kapcsolatába. 
- Kicsit magányosak vagyunk? - kérdezte tőlem egy ismeretlen hang. Mivel nem számítottam társaságra, ezért kicsit megugrottam ijedtemben és csak utána néztem meg, hogy ki is az, aki még jobban fel akarja húzni az idegeimet erre a napra. 
- Nem - motyogtam és már álltam volna fel, hogy elmenjek az ismeretlen - kissé ittas - újonnan szerzett barátomtól, de megragadta a karom és visszanyomott a padra, majd megtámaszkodott a vállam mellett a támlán. Nem voltam valami ijedős fajta, de ettől kicsit sokkot kaptam. - Mennék - emeltem meg a fejem a pasas felé, amikor megcsapott a pia, a cigaretta és valami elviselhetetlen bűz szaga. Grimaszt vágtam és próbáltam kiszabadulni a csapdából. Nem ment könnyen.
- Nem kell sietni. Fiatal még az este - vigyorgott rám. Remek. Kiderül, hogy nem csak alkoholista, hanem egy perverz alak, aki fiatal lányokra vadászik. 
- Igen, de engem meg... - próbáltam megmagyarázni - egy idegennek - ,hogy el kell mennem - egy idegen városból, amiről eddig azt se tudtam, hogy létezik - mielőtt még valami olyasmi történne, amit később baromira nem díjaznék. 
- Mi történt, Cody? - szólt valaki a pasas háta mögül, én pedig - naiv módon - megkönnyebbültem, hogy most jönnek a jó fiúk, akik leszedik rólam az illetőt, és mehetek a dolgomra. Aha, majdnem. A srác - ezek szerintem Cody - válla felett ki tudtam kicsit lesni és sikerült megnéznem, hogy kik az úgy nevezett megmentőim. Nos, az egyiknek tele volt a keze tetoválásokkal, a másik tele volt fültágítókkal, piercingekkel, a harmadik pedig vegyesen, mind kettő. Nagyon örültem. 
- Tényleg mennem kéne. - Hátráltam pár lépést, ugyanis közben sikerült felállnom, és elindulni arra, amerről jöttem. Cody-t kicsit megzavarta a haverjai érkezése, ezért engedett a szorításon, így én eltudtam onnan slisszolni. 
- Hova sietsz? Elkísérhetünk - vigyorgott rám a csupa-tetoválás srác. Idegesen visszavigyorogtam rá, majd megráztam a fejem, és elkezdtem rohanni. Fogalmam sem volt, hogy jönnek-e utánam, vagy sem. Hogy elfognak-e kapni vagy sem. Vagy, hogy egyáltalán jó irányba megyek-e, de egyáltalán nem érdekelt. Csak le akartam őket rázni, hazamenni és álomba sírni magam, hogy kicsit kiadjam magamból a mai nap idegességét. Befordultam egy mellékutcába, és éppen hátrafordultam, amikor simán neki ütköztem valakinek, majd az eséstől hátra tántorodtam és, elveszítve az egyensúlyom, hátra is estem. 
- Jesy? - hallottam meg egy ismerős hangot. Nem akartam hinni a fülemnek, de felpillantva megállapítottam, hogy simán hihetek neki, mert az állt előttem, akinek, ha nem ilyen helyzetben futottam volna össze vele, simán kikapartam volna a szemét.
- Segíts! - tápászkodtam fel gyorsan, majd a kezét megragadva elkezdtem rángatni. - Pár srác kikezdett velem, és nem engedtek hazamenni, ott tartottak, és, ha nem lettem volna elég gyors, akkor még mindig ott lennék velük. Elfutottam, de szerintem követtek és... Ne állj már egy helyben! Utol fognak érni! Gyere! - rángattam folyamatosan a kezét, de ő csak nagyokat pislogva nézett rám, és kilesett az utcából, hogy jön-e valaki. Miután visszanézett rám, úgy tűnt, hogy totál idiótának néz. - Louis! Kérlek, menjünk! Ki tudja, hogy mit fognak velünk csinálni - nem bírtam tovább visszatartani a sírást, ezért az utolsó mondatokat már patakzó könnyekkel mondtam. 
- Jesy - húzott azonnal magához Louis, és elkezdte simogatni a hajam, meg a hátam, én pedig a vállába fúrva a fejem sírtam. Nem is sírtam, bőgtem. - Nincs itt senki. Nyugodj meg. Leráztad őket -mondogatta folyamatosan, én pedig meg sem tudtam szólalni. 
Nem tudom, hogy meddig álltunk így, de egy idő után Louis eltolt magától, átölelte a vállam és elvitt... magához. Nem ellenkezdtem. Nem mondtam, hogy vigyen haza, nem kezdtem el vele kiabálni, hogy miért ide hozott. Egész egyszerűen hagytam, hogy bevezessen a nappalijába, lefektessen a kanapéra és rám terítsen egy takarót. Ezek után pár percre eltűnt, de aztán egy pohár vízzel  jött vissza, amit letett az asztalra, majd leült mellém és kisimította az arcomból a rátapadt hajszálakat. 
- Jobban vagy? - kérdezte halkan. Csak bólintottam. Pár perc múlva újra kérdezett. - Hol van Niall?
- Otthon - mondtam rekedten. 
- Miért nem volt veled? - vonta fel a szemöldökét Louis.
- Összevesztünk - mondtam halkan. - Hol voltunk? Hol voltam? Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy fogalmam sem volt, hogy merre megyek. 
- Mindvégig itt voltál. Mármint a környéken. Csak egy olyan utcába lyukadtál ki, ahol eddig soha nem jártál. Szerencse, hogy arra jártam - mosolyodott el halványan. - Miattam veszekedtetek? - kérdezte pár perc múlva. Bólintottam egy aprót, mire lehunyta a szemét és vett egy mély levegőt. - Jesy, nagyon sajnálom, én tényleg nem akartam neked... Nektek rosszat. Csak elmondtam, hogy mi érzek, nem gondoltam, hogy ez lesz a vége. Soha nem akartam neked rosszat okozni. Egész egyszerűen elszállt az agyam. Ne haragudj! Nekem a barátságunk többet jelent, mint ez az egész helyzet. Felejtsük el mi történt! - Wow. Nem gondoltam, hogy ez jön. Annyira őszintének tűnt ez a bocsánat kérés, hogy nem tudtam mit tenni. Felültem és szorosan megöleltem. 
- El van felejtve - suttogtam, mire még szorosabban ölelt. Miután ezt megbeszéltük, minden olyan volt, mint régen. Nem volt feszültség, nem volt vita, nem volt flört, csak beszélgettünk és nevettünk. Egy idő után elment fürödni, addig én lehajtottam a fejem a párnára, és pár perc után elnyomott az álom. 

***

- Azt mondta veszekedtetek - hallottam halkan Louis hangját. Nem nyitottam ki a szemem, de éreztem, hogy valaki a hajamat simogatja, és a másik kezével fogja a kezem. 

- Egy kicsit - motyogta rekedten Niall. Olyan fáradtnak tűnt a hangja. Nyilván nem tudott addig elaludni, amíg meg nem győződött róla, hogy velem minden rendben. - Aztán elment, és nem tudtam elérni. Elképzelni se tudtam, hogy hova ment. 

- Sírva találtam meg innen pár utcányira. Nagyon kiakadt. Azt hajtogatta, hogy néhány pasas követi, és, hogy megfogják találni. Szerintem csak összefutott pár részeggel - magyarázta Louis, mire Niall csöndben tovább ült mellettem. Még mindig csukva volt a szemem. 

- Megbeszéltétek? - kérdezte pár perc múlva. Nem láttam, de gondolom Louis csak bólintott, mivel Niall csak azt kérdezte: - Megbocsájtott? 

- Igen - mondta Louis. Hosszú időre beállt a csönd, de ha tovább beszélgettek, azt se hallottam, mert sikerült visszaaludnom. 

***

Reggel, mikor kinyitottam a szemem, egy pillanatra nem tudtam, hogy hol vagyok, de mikor körbe néztem eszembe jutott a tegnap este, és minden világos volt. A kanapéval szemben Niall aludt egy fotelben. Halványan elmosolyodtam, csendben felálltam és odasétálva hozzá apró csókot nyomtam a szájára, amitől mocorogni kezdett, pislogott párat, hogy a szemei hozzászokjanak a fényhez, és amikor meglátott szinte azonnal magához húzott és szorosan megölelt.

- Ilyet - kezdte. - soha, de soha többet ne csinálj, Jesy! Nagyon féltettelek tegnap - nem válaszoltam, csak bólintottam, miközben belefúrtam a fejem a vállába és mélyen beszívtam az illatát barátomnak. 

Ami Tegnap történt, arról lehet, hogy soha többet nem fogunk beszélni, de szerintem sikerült megoldanunk megbeszélés nélkül is. És abból, amit hallottam a fiúk beszélgetéséből, szerintem mondhatom, hogy ők megbeszélték helyettem is ezt az egészet. Örültem, hogy sikerült egy este alatt tisztáznom Louis-al a dolgokat és kibékülni Niall-al is. Így sikerült visszakapnom egy régi barátomat, és egyben megtartani az igazi, egyetlen, örök barátomat. Akivel soha többet nem veszek össze egy harmadik személy miatt. Egész egyszerűen azért, mert utálok rosszban lenni vele. Távol lenni tőle. És olyan dolgokat a képébe vágni, amit normális körülmények között soha nem vágnék a fejéhez. Ezt pedig azért, mert teljes szívemből szeretem. 

28.rész - August 12. A vita

Csáó!:D
Kicsit úgy érzem, hogy elvesztettem az összes olvasómat. Az előző részekhez szinte nem kaptam egy visszajelzést sem. Az érdeklődés egyik napról/hónapról a másikra alábbhagyott. Megkérhetlek titeket, hogy akkor is írjatok egy rövid hozzászólást, ha esetleg untátok vagy nem nyerte el a tetszéseteket a rész? Akkor (erre a két-három részre is) tudok változtatni valamit... (:
Aztáááán... Mivel a két hét túl sok időnek tűnik, úgy gondoltam, hogy hetente hoznám a részt. Szombatonként. Így pont Decemberre be tudnám fejezni a blogot. :(:
Jó olvasást... xx

Written on these walls are the colours that I can't change

Leave my heart open but it stays right here in its cage

Story Of My Life

Gyors léptekkel mentem haza, hogy minél előbb letudhassam ezt az egészet. Nem értettem Niall hirtelen hangulatváltozását, ugyanis mikor eljöttem semmi baja nem volt. De elképzelhető, hogy kapott egy üzenetet, e-mailt, vagy csak egy telefon hívást akárkitől és megváltoztatta a kedvét. Egy mondattal képes lehetett erre az illető. 
Mikor végre befordultam az utcába vettem egy hatalmas levegőt, és konkrétan befutottam a házba.
- Niall!? - kiabáltam egyből, amint becsuktam magam mögött az ajtót. Automatikusan a konyha felé indultam volna, de barátom hangját a hátam mögül hallottam meg, amitől kicsit megugrottam, ugyanis hirtelen jött.
- Mesélj - mondta ijesztően nyugodt hangon. Lassan szembefordultam vele, és amit láttam elszorította a szívemet. Fagyos tekintettel nézett végig rajtam, keresztbe font kézzel az ajtófélfának dőlve. Olyan "biztos lehetsz benne, hogy most veszekedni fogunk" testtartásban állt.
- Mit meséljek? - kérdeztem vissza végül. 
- Pontosan tudod miről beszélek - rázta meg a fejét. Tudtam, hogy miről beszél, de nem akartam tudomásul venni. Nem akartam elhinni, hogy arról akar velem beszélni, amire én gondoltam.
- Niall én... - kezdtem volna, de barátom egyből feltette a kezét, félbeszakítva ezzel a mondatomat, amit még én sem tudom hogy fejeztem volna be.
- Kérlek, ne mondd azt, hogy meg tudod magyarázni. Ne legyél olyan, mint a többi lány. - Auch. Ez jobban fájt, mint bármelyik mondata eddig. Nem akartam úgy tűnni, viselkedni, beszélni, mint a többi lány. Egyszerűen tisztázni akartam ezt az egész félreértést. Már, ha egy dologról beszéltünk. 
Sok dologtól rettegtem egyszerre. Először is, hogy Louis volt olyan okos, hogy felhívta Niall-t és mindent elmondott, ezzel teljesen kiborítva barátomat. Másodszor, hogy nem fogom tudni megmagyarázni. Niall ilyenkor hajthatatlan. Nem hallgat meg nagyon mást, inkább mondja a magáét és miután elmondta amit akart, azután veszi észre, hogy az nem úgy van ahogy azt ő elképzelte. Harmadszor pedig, hogy annyira megijedek, hogy mindent elmondok Niall-nak, arról, amit mindennél jobban el akartam kerülni és utána derül ki, hogy barátom csak amiatt akadt ki, mert - mit tudom én - nem nyomtam ki normálisan a fogkrémet a tubusból. Ezek után nyilván még a mostaninál is jobban ki lenne bukva. 
- Niall, kérlek, te pedig hallgass végig! - kérleltem egy kicsit közelebb lépve hozzá.
- Mi van, ha nem szeretném végig hallgatni a magyarázkodásod? - Fájdalom. Szomorúság. Fáradtság. Csalódottság. Hirtelen csak ennyi érzelmet tudtam kiolvasni a szeméből. És ekkor döbbentem rá, hogy Niall-nak nem a fogkrémes tubussal van baja. Hanem azzal, amivel nekem is. 
- Mit tudtál meg? - kérdeztem. Muszáj volt megtudnom, hogy mennyire nagy a baj.
- Mindent megtudtam, Jessica - mondta szemrebbenés nélkül. Bennem pedig ott omlott össze valami. 
- Ne - suttogtam. - Ne hívj így. Bármit csinálhatsz, csak ezt ne. 
Mindenre fel voltam készülve csak erre nem. Niall pontosan tudta, hogy miért Jesy vagyok és nem pedig Jessica. Utáltam, ha így hívnak. Gyűlöltem. Nem bírtam elviselni. Egész egyszerű a története. 
Igazából Niall úgy ismert meg, mint Jessica Janet Thrilwall. Ez a teljes nevem, amit csak kicsiként viseltem el. Amikor még minden rendben volt. Amikor betöltöttem a tizennyolcat, és elmehettem otthonról - a körülmények miatt - akkor kezdtem Jesy Thirwallként bemutatkozni mindenkinek. Niall hívott egy először, előtte pedig mindig mindenki Jessica-nak szólított. Viszont a szüleim válása és az, hogy eltávolodtam tőlük - elköltöztem, kerültem őket és hallani se akartam róluk - úgymond mindent megváltoztatott. A "névváltoztatással" le akartam zárni a múltam. A szüleim okozta problémák idejében Jessica voltam, de az utána való helyreállt életemben pedig csak is Jesy lehettem. Senki nem hívott Jessica-nak, amióta eljöttem otthonról, Niall pedig csak egy évig hívott így, aztán inkább becézett. 
Szóval ezért ütött szíven ez a megszólítás. Mert nem volt elég az, hogy Niall ki volt rám borulva, még eszembe juttatta a régi időket, amikor minden összeomlani látszott körülöttem. Még valaki nem szeretne belém rúgni!?
- Oké, ne haragudj - nyúlt felém, gondolom azért, hogy magához húzzon és megöleljen. Láthatta rajtam, hogy kicsit összeomlottam, és ezért szerette volna helyrehozni a hibát, viszont, ahogy ő előrébb lépett én azonnal hátráltam egy lépést. - Jesy! - nézett ijedten a szemembe. Tudom, hogy egy név semmit nem jelent. A név csak egy név, amivel megkülönböztetjük egymást, megszólítjuk a másikat, és jelentősége sincs, viszont nekem ez nagyon is számított. 
- Elmondod mi a baj? Mit tudtál meg? Ki hívott? Mi történt!? - az utolsó kérdést már kiabáltam. Elfogyott a türelmem. Túl sok volt, ami az utóbbi időben történt. 
- Tudod mi a baj? - tudtam, hogy nem vár választ, de már nyitottam volna a számat, hogy visszakiabáljak valamit, amikor folytatta. - Az, hogy én vártam rád. Elviseltem minden fiú barátodat, aki egyszer is máshogy nézett rád. Aztán úgy voltam vele, hogy feleslegesen várok, mert közöttünk úgy sem lesz semmi. Aztán végre megkaptalak. Nálam boldogabb ember nem volt két hónappal ezelőtt. Ebben a két hónapban attól rettegtem, hogy találsz valaki jobbat, aki megértőbb és kedvesebb, mint én. Visszajöttél és úgy tűnt jól elvagyunk. De a telefon hívás után már nem vagyok ebben olyan biztos.
- Elárulnád, hogy... - kezdtem volna a monológomat, de Niall félbeszakítása miatt még várnom kellett vele.
- Louis hívott! - kiabálta. - Nem tudtam, hogy ő is... És én is. Ha őt jobban szereted, és ő a jobb, akkor ott van. Ne erőltessük a kapcsolatunkat. Akkor térjünk vissza a barátsághoz, nekem...
- NIALL HORAN! - ordítottam. - Akkor most szépen végig hallgatsz! Én is elviseltem sok mindent, és szerintem kettőnk közül én szenvedtem jobban! Te megkérted Anne kezét! Én pedig más fiúra se néztem soha. Csak te számítottál nekem! Ha nem lépek soha nem lett volna közöttünk semmi! Két hónappal ezelőtt azt hittem minden rendben! Aztán jött Louis. És elmondta nekem azt, amit én mondtam neked. Rossz volt az időpont és a körülmény és minden! Elrontott mindent, én pedig nem mondtam neki semmit azóta. Úgy gondoltam, hogy két hónap alatt ő elfelejt, te pedig nem! De sajnos minden ugyanúgy maradt és, ha lehet Louis még jobban nyomult! Mégis mit kellett volna tennem!? Fontos voltál...
- Ne használj múlt időt! - szólt közbe Niall, de én akkor is folytattam.
- ... mint legjobb barát és mint barát! Louis pedig, mint egy barát! Mint egy haver, akivel lehet hülyülni. Érzed a különbséget?
- Miért nem mondtál neki semmit!? Gondolkoztál azon, hogy engem itt hagysz? - A mellkasa gyorsan járt fel-alá. Gyorsan vette a levegőt az idegesség miatt. És lehet, hogy a félelem miatt is. Viszont nekem akkor egyik sem számított. Nem érdekelt, hogy csalódott, hogy szomorú és, hogy megbántottuk. Csak az érdekelt, hogy nem bízott bennem. Azt nem bírtam felfogni, hogy nem bízott meg bennem, és a felismeréstől nem is tudtam reagálni a kérdésére. - Tehát i...
- Nem bízol bennem - mondtam halkan. 
- Mi? - döbbent le teljesen.
- Nem bízol bennem - ismételtem meg a mondatot.
- Jesy, erről szó sincs -rázta meg a fejét, én viszont könnyezve mentem el mellette az ajtóhoz. Megpróbált visszahúzni, én pedig rángattam a kezem, de egy idő után nem bírtam tovább.
- Niall, vedd le rólam a kezed! - kiabáltam rá. Döbbentem nézett a szemembe, amiből kigördültek az első könnycseppek. Engedett a szorításán, én pedig kicsúsztam a kezei közül és feltépve az ajtót, elsiettem onnan.
- Jesy! Kérlek! Had tegyem jóvá! - hallottam egyre közelebbről a hangját.
- Bízz meg bennem és azonnal jóvá is tetted! - kiabáltam vissza, úgy, hogy vissza sem fordultam. Csak futottam. Nem tudtam, hova megyek, és meddig. Azt sem tudtam, hogy mennyi az idő. Csak mentem, hátra sem nézve. Nem tudtam meg sok mindent a telefon hívásról, de igazából nem is akartam. Elég volt annyi, hogy megtudtam, Louis elárult valamit. Valami olyasmit amivel három dolgot is tönkre tett.
1. A közöttünk lévő barátságot. 
2. Niall és közötte lévő barátságot.
3. És a kapcsolatomat. 
Köszönöm Louis... 

27.rész - August 12. Segítség...

Csáóóó!:D
Csak annyit szeretnék most tisztázni, hogy mikor lesznek részek. (:
28. rész: November.17.
29. rész: December 1.
30. rész: December 15.
A másik blogomba havonta 1 rész lesz, addig, amíg ezt a blogom be nem fejezem. (: Utána megpróbálom hetente hozni. ^^
Jó olvasást! xx

Are you crazy?

Must be stupid if you think that we can start again 

Are you joking, must be joking

You ain't laughin', I ain't smokin'

R U crazy

Miért van az, hogy, noha nem is én tehettem a rosszról, mégis nekem volt bűntudatom. Az, hogy Louis elmondta az érzéseit, nyilván neki megkönnyebbülés volt, és most már csak arra kell várni, hogy mikor adom be a derekam és mikor mondok nemet Niall-nak, neki pedig egy hatalmas igent. És míg ő így érzett, addig én féltem, hogy barátom mikor veszi észre az ellenségeskedésem és a félelmemet. Soha nem tudnék igent mondani Louis-nak. Szeretem, de csak mint egy barátot. Soha nem akarnék többet tőle.
Niall elmondta, hogy miről beszéltek barátjával, de semmi konkrétat nem mondott Louis rólam. Egy kavics leesett a szívemről. Már csak a sziklának kéne.
Minden percben azt éreztem, hogy muszáj elmondanom. Muszáj közölnöm vele, hogy mi történt két hónappal ezelőtt. Muszáj volt valakivel megbeszélnem. De bármennyire is akartam barátommal, nem lehetett. Nem akartam, hogy ő is rosszul érezze magát. Vagy esetleg Louis. Ezért kénytelen voltam mást keresni.
- Zavarlak? - szóltam bele a telefonba köszönés nélkül.
- Baj van? - kérdezett vissza egyből. Tudtam, hogy érteni fogja ezt a "nem-köszönök" stílust.
- Egy kicsi. Tudunk találkozni? Szólhatsz a többieknek is. Csak Louis-nak ne, kérlek! - mondtam, és ki is nyomtam a telefont. Tudtam, hogy Lana most ki se lát a pink ködből, ami őt körül veszi a szerelem miatt, de vagy vele beszéltem volna meg vagy Niall-al. Előbbi most sokkal jobb ötletnek tűnt.
- Szívem - öleltem át a vállát hátulról barátomnak. Éppen a tévé előtt ült és nézett valamit. Mármint... Ment a tévé és közben ő gépezett. - Elmegyek, találkozok Lana-val. Elleszel itthon? Sietek - válaszul csak kaptam egy "hiányozni fogsz erre a kis időre is" csókot. A kedvencem.
Lana-val, ha nem beszéltem meg találkozó helyet, akkor általában nála találkoztunk. Fogalmam sem volt, hogy mit fognak reagálni erre a helyzetre, de reméltem, hogy adnak majd néhány tanácsot. Nem azért akartam nekik elmondani, hogy ők is velem együtt szidhassák, hanem, hogy legyen kivel végre megbeszélnem.
Gyorsan odaértem, és konkrétan ráestem a csöngőre.
- Figyelj, tudom, hogy ideges vagy, de elég csak egyszer megnyomni, oké!? - nyitotta ki az ajtót Lana kicsit idegesen.
- Bocsánat - sütöttem le a szemem. Barátnőm csak magához húzott, szorosan megölelt, és beterelt a nappaliba, ahol már ott ült Harry, Liam és Zayn.
- Mi történt? - állt fel azonnal mind a három fiú, amikor meglátták a nem túl boldog arcomat. Egyesével megöleltem őket, majd leültem velük szembe, és megvártam, míg ők is elhelyezkednek. Aztán sóhajtottam egy nagyot.
- Húha - döbbent le máris Harry. - Ekkora a baj?
- Mi? - ráztam meg a fejem értetlenül.
- Akkorát sóhajtottál, hogy kint tombol a szélvihar - mosolygott Liam. Halványan elmosolyodtam, aztán belekezdtem.
- Tudjátok, két hónapja leléptem - mind a négyen bólintottak. - Aznap pont miután végre sikerült beszélnem Niall-al, átjött Louis. Elkezdett hadoválni valami lányról, aztán közöltem vele, hogy mondja el a lánynak, hogy mit érez. Odafordult és közölte, hogy én vagyok az a lány. Amikor este összecsomagoltam, hogy lelépek egy kicsit, Niall felhívta Louis-t, hogy segítsen leállítani. Pont Louis-t. Ő átjött és akkor igazából nem is történt semmi. Ma viszont, amikor találkoztunk flörtölt, plusz a bowlingozásnál elég érdekes dolgokat művelt és mondott - hadartam el gyorsan és amikor befejeztem felnéztem. Mind a négyen ledöbbenve hallgattak végig, és csak pislogni tudtak.
- Tehát - köszörülte meg a torkát Zayn. - Pont mikor minden rendben volt, Louis mindent elcseszett, azzal, hogy elmondta, mit érez?
- Röviden, igen - bólintottam.
- Megfojtom egyszer ezt a gyereket - rázta a fejét Harry. Lana megfogta a kezét és megszorította. Ezzel próbálta kicsit lenyugtatni, ami úgy tűnt, sikerült.
- Mit csináljak? - néztem kétségbe esetten rájuk.
- Mit akartál csinálni? Vagy választottál már? Louis vagy Niall? - kérdezgetett Lana.
- Tudod, hogy Niall. Nem éreztem soha többet barátságnál Louis iránt. Ő csak egy jó barát. Niall az igazi - mondtam komolyan.
- Te ne csinálj semmit, Louis pedig egyszerűen felejtsen el - mondta Liam. - Írnek mondtad már?
- Dehogy - ráztam meg azonnal a fejem. - Félek, hogy rám is haragudna, amiért nem mondtam el. Két hónapja.
Egy ideig csöndben ültünk, mindenki próbált rájönni, hogy mi lenne jó. Felmerült bennem két lehetőség is.
1. Haza megyek és elmondok Niall-nak mindent. Ő pedig vagy kiakad, és megharagszik rám is, amiért nem mondtam el, és Louis-ra is, azért amit tett és mondott.
2. Találkozok Louis-val és közlöm vele, hogy álljon le, mert most teljesen jól elvagyok Niall-al, és nem szeretném, hogy tönkre tegye. Ő vagy komolyan veszi, és leszáll rólam, és maradunk csak barátok. Vagy pedig teljesen hidegen hagyja és ugyanúgy fog próbálkozni.
A második lehetőséget azonnal elvetettem, mert mindennél jobban el akartam azt kerülni, hogy Louis-val kettesben legyek valahol. Nem akartam, hogy bepróbálkozzon, úgy ahogy a bowling pályán ezt már egyszer megtette.
- Mire jutottál? - mosolyodott el Liam. Nyilván látszott, hogy valamin nagyon törtem a fejem.
- Louis-val találkozzak vagy Niall-hoz menjek? - kérdeztem.
- Amelyikhez mész azt választod, vagy utasítod el - mondta Lana.
Ha Louis-hoz megyek és közlöm vele, hogy ennyi, akkor Niall-t választom és Louis-t teszem a szemetesbe - úgymond. De, ha Niall-hoz megyek, akkor meg őt választom. Semmiféleképpen nem akartam Louis-t választani.
- Niall - mondtam, és mintegy végszóra megszólalt a telefonom. Barátom neve és két kinyújtott nyelves fotó tűnt fel a képernyőn. - Mondd.
- Gyere haza - mondta köszönés nélkül. A hangja kicsit fagyos volt.
- Baj van? - kérdeztem azonnal.
- Csak gyere haza. Vita lezárva - mondta.
- Vita? Milyen - kérdeztem volna, de kinyomta a telefont. Meghűlt bennem a vér. - vita?
- Mi történt? - kérdezte azonnal Zayn.
- Fogalmam sincs, de haza kell mennem. Köszönöm, hogy meghallgattatok - mosolyodtam el hálásan, majd mindenkit megöleltem.
- Sok sikert - húzott magához Lana az ajtónál. - Majd értesíts, hogy mi volt.
Annyira ijedt voltam, hogy meg sem tudtam szólalni, csak bólintottam. Féltem, hogy mi történhetett. Féltem, hogy esetleg megtudta...

26.rész - August 12. "Két tűz között."'

Hey!♥
Aki benne van a csoportban, az már tudja, hogy mire jutottam a bloggal... Mivel alig van időm + ihlet hiányban szenvedek + fogalmam sincs, hogy kit érdekelne ez a blog, ha esetleg még írnék 15 részt, ezért 30. részig szeretném míg írni. Ezen kívül még lesz 4 rész. Fogalmam sincs hogy fogom megoldani ezt a szerelmi 3 szöget 4 rész alatt, de csak megoldom. :'D 
Nem sokára The End, de addig is... Jó olvasást! xx (:

But everybody's changing And I don't feel the same

Everybody's changing

Ha így telt volna a napom, akkor azt mondom fantasztikus. Hiszen... Niall-al ülni egymás mellett és egy filmet bámulni több, mint király. Na, jó. Igazából nem csak egymás mellett ültünk, hanem én a vállára hajtott fejjel, ő pedig az én fejemre hajtott fejjel. Amikor nem sírtunk a nevetéstől. Mert igazából nem bámultuk a filmet - csak így, unalmasan, csöndben - hanem Niall minden percben elsütött valami poént és parodizálta a szereplőket. De volt, hogy nem is a tévére figyeltünk, hanem egymást néztük. Nem, nem őrültünk meg, csupán jó volt a másik vigyorgó arcát nézni. Ezt semmiféleképpen nem úgy kell elképzelni, hogy - mondjuk - 20 percig folyamatosan vigyorogva ültünk egymás mellett és néztük a másikat. Nem. Csak néha egy-két percre elbambultunk. Ha unalmas a film, simán megtörténhet. 
Szóval, ha így telt volna a napom, akkor örültem volna. De természetesen nem így töltöttük az egész napunkat, mert Louis felhívta Niall-t, hogy valamit csinálni kéne, mert nagyon unatkozik. A fiúk lebeszélték, hogy fél óra múlva találkozunk és elmegyünk bowlingozni. 
- Nem tudok bowlingozni - ráztam meg a fejem, miután Niall letette a telefont és elmondta, hogy mi a terv.
- Majd megtanítalak.
- Te sem tudsz bowlingozni - ráncoltam a szemöldökömet. 
- Majd megtanítanak - nevetett fel. 
- Ki? Kik? - Reméltem, hogy nem csak Louis jön, hanem magával rángatja Liam, Zayn és Harry-t is. Akkor kevésbé lett volna kínos ez az egész.
- Majd valaki. De, ha bowling tudás nélkül csináljuk, szerintem az se lesz baj. Vicces lesz - lökte meg a vállam. Próbáltam halvány mosolyt magamra erőltetni, de nem nagyon ment. Míg én kínosabbnál kínosabb pillanatokat képzeltem el, addig Niall kikapcsolta a filmet, és indulásra készen állt. - Jesy...
- Tessék? - néztem rá, mire fürkésző tekintettel nézett a szemembe. 
- Minden rendben? - mosolyodott el halványan, és felém lépett egyet.
- Persze. Izé... Minden a legeslegeslegnagyobb rendben. Mi lenne a baj? - kicsit volt feltűnő a hadarásom és  a dadogásom. Nem volt vészes. 
- Mivel késésben vagyunk - nézett gyorsan az órára - ezért erről majd később beszélünk - nyújtotta a kezét, majd elindultunk. 
- Csak Louis lesz ott? - kérdeztem út közben. Niall egy ideig nem válaszolt. Úgy tűnt valamin nagyon gondolkozik. - Hahó, Föld hívja...
- Mi van közted és Louis között? - kérdezte hirtelen. Oké. Teljesen lefagytam. Egyből az jutott eszembe, hogy tudja. Tud mindent, mert Louis túl feltűnően csinálja... azt, amit csinál. Mondanom kellett valamit, mielőtt még elkezdi tovább gondolni ezt az egészet.
- Semmi - Egy szó, remek. -Csak barátok vagyunk.
- Mostanában olyan ellenszenves vagy vele. Csinált valamit? - állított meg barátom, és fordított magával szembe. Hogy csinált-e valamit? Lássuk csak.. Összejöttünk erre ő bevallotta, hogy szeret (imádom az időzítését, tényleg) majd eltűntem két hónapra és utána még flörtölt is velem. De, amúgy, nem. Nem csinált az ég világon semmit, csak mindent tönkre tett. 
- Nem. Minden rendben - mosolyogtam rá. Nem hazudtam. Csak... Nem mondtam igazat. Milyen lenne azt mondani, hogy "Niall, a legjobb barátod szerelmes belém és ezt el is mondta nekem. Szerinted mit csináljak?". Szerintem ő (1) megkérdezné, hogy mikor történt, mit mondott, (2) elmenne Louis-hoz, megkérdezné őt is, hogy miért/mikor/hogy? Aztán (3) belefojtaná egy kanál vízbe. 
Nem, igazából fogalmam sincs, mit csinálna, de az biztos, hogy kiakadna. És sajnos benne van a pakliban, hogy rám is haragudna. 

***

- Muszáj ez a cipő? - nyafogtam, amikor a kezembe nyomtak egy cipőt "vedd fel" címszó alatt. Mivel még soha nem bowlingoztam, azt se tudtam, hogy ehhez külön cipőt osztogattak. Ezért csodálkoztam, amikor utánam hajították.

- Igen - állt fel Niall, amikor felvette a sajátját. Úgy nézett ki, mint Goofy. Kicsit nagy volt rá a cipő, ugyanis nem találtak a méretének megfelelőt. 

- Szerintem mókás - röhögött Louis, amikor csúszkálni kezdett a cipővel a pályánál. Ó, tényleg. Louis is ott volt. Bah. (Természetesen Harry, Liam és Zayn nem tudott jönni, ezért csak hárman voltunk.) Furcsa volt, mert délelőtt teljesen máshogy viselkedett, most pedig találkoztunk, adott két puszit és már jöttünk is be. Nem mondott semmit. Mondjuk, egyszer merjen Niall előtt mondani valamit, és én fogom belefojtani egy kanál vízbe.

- Louis! - kiabálta Niall. - Elmegyek kajáért, meg üdítőért, addig tanítsd meg Jesy-t. Még soha nem játszott.

Sóhajtottam, majd Louis felé fordultam, aki már nyomta is a kezembe a golyót. Odaálltam a pályához és figyelmesen végig hallgattam Louis-t, aki elmondta hogy tartsam, mit csináljak, mire figyeljek. Miután bólintottam, beálltam, és Louis egyből a csípőmre és a kezemre tette a kezeit, hogy segítsen. Szúrós pillantást vetettem rá, de nem is figyelt. Amikor megmutatta, hogy gurítsak a keze simán a fenekemen kötött ki. Azonnal felegyenesedtem és szembe fordultam vele.

- Ha nem lennének itt ennyien, felpofoználak - közöltem vele, mire féloldalas mosolyra húzta a száját.

- Ha csak ketten lennénk megcsókolnálak - jelentette ki, mintha ez halál természetes lenne.

- Ezt most azonnal hagyd abba. Ne cseszd ezt el nekem - mondtam, majd visszatettem a golyót a helyére, és leültem. Niall pár perc múlva egy halom kajával jött vissza, amiket lepakolt az asztalra.

- Hogy ment? - harapott bele egy pizza szeletbe.

- Micsoda?

- Aaa... bowling? - kérdezte furán.

- Ja, remekül. Louis mindent elmondott - mondtam kicsi éllel a hangomban.

- Jesy pedig mindent tud. Hála nekem - mondta hátradőlve. 

Meg tudtam volna ölni. Ha azt hiszi, hogy hagyni fogom neki, hogy tönkre tegyen valamit, ami még csak most kezdődött el, akkor baromi nagyot téved. Niall-nak nem mertem mondani semmit. Majd, ha durvább, követelőzőbb és nyomulósabb lesz, majd akkor szólni fogok.

***

A bowlingot ezek után, szerintem nem meglepő, hogy nem nagyon élveztem. Valahányszor valaki mögém állt, azt hittem, hogy Louis az és egyből megfordultam. Megkönnyebbültem, amikor végre elköszöntünk Louis-tól. Egy ideig csöndben sétáltunk, de egy idő után megkérdezte:

- Valamit csinált Louis?

- Ezt ma már megbeszéltük. Nem - ráztam meg a fejem. Nehéz volt tartani a számat, de muszáj volt. Nem akartam, hogy miattam legyen harag.

- Azt mondta, hogy érdekesen elbeszélgettetek - vonta fel a szemöldökét. Csak pislogtam. Mit mondott Louis!? Miért beszél rólam Niall-nak!? 

25.rész - August 12. "Mi van!?"

Hyhy!:D
Csak összehoztam ezt a részt is. Nyáron akartam volna még egy részt, de annyira sok dolgom volt, hogy gép közelébe se voltam. Aztán elkezdődött a suli, kisérettségi tételeket írtam, meg próbáltam tanulni is valamit. Aztááán lebetegedtem. Úgyhogy most sikerült leülnöm a gép elé, és írni egy kicsivel hosszabb részt. :D Köszönöm a türelmet. ^^ <3
+ ma még a kinézeten is változtattam (időm, mint a tenger:D) Milyen lett? ^^ bízom benne, hogy nem lett túl...piros :DDD
Hát...Nem lett túl romantikus folytatás, de remélem tetszik. (:
Jó olvasást! Xxx :D ^^

I need your love

I need your time
When everything's wrong

You make it right

I need your love

El sem tudtam képzelni, hogy miért, de Niall fél óra séta után bevezetett a házába. A kávézó, ahova mentünk, a találkozó miatt, mindössze tíz percre volt tőlem - és Niall-tól se lehetett messzebb - mégis húsz perccel tovább tartott haza érni hozzá. Nem mondom, hogy rossz volt vele sétálni egy kicsit, mert akkor hazudnék, mindössze arról volt szó, hogy nem értettem a hosszabb séta okát.

- Tovább tartott a séta - mosolyogtam rá, mikor leültem a kanapéra, és kényelmesen elhelyezkedtem. Nem kérdeztem, nem vontam kérdőre, mindössze kijelentettem, mintha csak egy ártatlan észrevétel lenne. Az is volt.

- Igen - vonta meg a vállát. - Régen sétáltunk, meg beszélgettünk, gondoltam, miért ne jöhetnénk mellékutcákban és egy kisebb kerülő úton - mondta, miközben lehuppant mellém, és a kanapé előtti kis asztalra helyezte a laptopját. Már le is zártuk a témát, gondoltam, a sétával kapcsolatban. 

- Mit csinálsz? - kérdeztem, amikor már kezdett magához térni a gép, és megjelent a háttérkép a képernyőn. Én és Niall voltam rajta. Jobban mondva egy halom én és Niall volt a képen. Barátom sok közös képünket összeszerkesztette, és beállította háttérképnek. Bármennyire is próbáltam, nem tudtam nem mosolyogni. Fülig ért a szám.

- Mindjárt megmondom - adott egy gyors csókot, majd vissza is fordult a géphez és valamit elkezdett pötyögni. Próbáltam követni, hogy mit nyomkod, és mit ír hova, de egy idő után egész egyszerűen feladtam. Olyan gyorsan kattintgatott az oldalak között, hogy nem tudtam összerakni, mit csinál.

- Niall, kéééééééérlek! Mondd meg, hogy mit csinálsz! - kértem néhány perc múlva. Csak mosolyogva feltartotta a mutató ujját, jelezve, hogy bírjak ki még néhány percet. Mivel néhány perc, óráknak tűnt, ezért feltápászkodtam és a konyha felé vettem az irányt. Találtam is csokit, amit kicsomagoltam és el is kezdtem enni, miközben visszamentem barátomhoz. Mikor visszaültem mellé, még nyomott egy entert, és hátradőlve mosolyogva rám nézett. 

- Oké - kezdte. - Twittereztem, és megnéztem valamit. 

- Mit? - kérdeztem rá, mert nem nagyon akarta folytatni.

- Mit szólnál egy twitcam-hoz, úgy húsz perc múlva? - kérdezett vissza mosolyogva. Teljesen lefagytam, és meg sem tudtam szólalni. Twitcam!? És én is vigyorogjak bele a kamerába? 

- Öhm... És... Minek? - ez volt a világ legidiótább kérdése, de abban a pillanatban nem tudtam mást kérdezni. 
- Két hónapja vagyunk együtt, és pár ezer éve vagyunk legjobb barátok. Mégsem láttak még - magyarázta. Jó, oké, ez jogos. De azt nem értettem, hogy miért baj az, ha nem láttak még? Liam és Zayn barátnője is kap elég fenyegető üzenetet a rajongóktól. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, és már majdnem közöltem Niall-al, hogy sajnálom, de nem szeretném, hogy ha bántanának. Aztán megráztam a fejem és képzeletben felpofoztam magam. Niall nyilván nem azért akarja ezt, mert tudja, hogy bántanak majd a rajongók. (?) Ilyen hülyeség is csak nekem juthat eszembe. Hanem azért, hogy bemutasson, hogy tudják, hogy boldog. Vagy valami ilyesmi. 
- Oké - bólintottam végül. - Húsz perc múlva? - kérdeztem, mire Niall gyönyörű kék szeme felcsillant és magához húzva megcsókolt. 
- Azt hittem nemet fogsz mondani - nézett mélyen a szemembe, miután ajkaink elváltak egymástól. 
- Egy ideig én is - vallottam be, majd feltápászkodtam és a lépcső felé vettem az irányt.
- Most hova mész? - kiabált utánam barátom.
- Csak rendbe szedem magam - álltam meg, és visszanéztem Niall-ra, aki mosolyogva figyelt. 
- Minek? Gyönyörű vagy - mondta, mire zavartan lesütöttem a szemem, és legyintve otthagytam izgatott barátomat. Mióta lettem én ilyen pirulós lány? Hihetetlen, hogy milyen hatással van rám néhány szó. 
 Felértem az emeletre, és már be is siettem a fürdő szobába. Tényleg csak néhány percet akartam szöszmötölni a tükör előtt ácsorogva, de mivel lány vagyok a néhány percből negyed óra lett. Pedig csak fésülködtem. Komolyan. 
Az szám szélét harapdálva mentem le lassan a lépcsőn és az utolsó lépcsőfokon vettem egy nagy levegőt. Niall már azon az oldalon állítgatott pár Niall-ért-ehhez-én-nem dolgot, amelyiken majd lesz a Chat és a mi arcunk. 
- Figyelj, neked nem kell majd semmit nyomkodni, és nézni. Majd én olvasom a kérdéseket, és figyelem az oldalt. Te csak ülj itt, és legyél önmagad - magyarázta, miután észre vette az arcomat. (Elkerekedett szemmel, tátott szájjal figyeltem, hogy mit csinál.) Oké, ez így nem is olyan bonyolult. Ha csak ücsörögnöm kell Niall mellett és válaszolni pár kérdésre, azzal nincs bajom. Csak - kérlek, kérlek, kérlek - ne tegyenek rám megjegyzést.
- Rendben - bólintottam. - Mehet - mosolyogtam, mire Niall megnyomott valamit, és megjelentünk a kis kockában, mire az oldalt lévő chat ablak elkezdett pörögni. Olyan üzenetek jelentek meg villám gyorsasággal, hogy "Niall! Szia! Hogy vagy?". Ilyen üzenet volt egy csomó, de olyan is előfordult, hogy "Kérlek, kövess be. Nagyon szeretlek." és után annyi szívecske, hogy meg se tudtam számolni hirtelen. Amíg én az üzeneteket próbáltam elolvasni, addig Niall azt nézte, hogy látnak-e minket, a hangot állítgatta, és megnézett még pár dolgot. 
- Szerintem látnak - motyogtam, amikor megláttam az első "Ő ki melletted, Niall!?" üzeneteket. 
- És remélem hallanak is - mosolygott, arra célozva, hogy kicsit halkan beszéltem. Míg barátom a reakciómat nézte meg azt, hogy nem ájulok el, addig én még mindig az üzeneteket próbáltam elolvasni. Csak találgatások voltak, meg néhány durvább üzenet, de semmi komoly. - Oké, nyugi - nyomott egy puszit az arcomra, mire levettem a szemem a chat ablakról, és Niall-ra néztem. A mosolya annyira megnyugtatott, hogy hirtelen el is felejtettem, hogy több ezer ember figyel minket különböző kontinensekből/országokból/városokból. 
- Hello - fordult Niall a kamera felé mosolyogva, és intett is. - Hogy vagytok? Minden rendben? - kérdezte kedvesen, én pedig egyből az üzenetek felé fordultam. Sokan válaszoltak, és sokan folytatták a "kééééérlek, kövess be!" szöveg küldését. Gyorsan kerestem az asztalon egy papírt és egy tollat, és pár nevet elkezdtem leírni, amíg Niall elkezdett rólam beszélni. Félig a nevekre és félig arra figyeltem, hogy mit mond. 
- Szóval - kezdett bele. - Azért akartam twitcam-ot, hogy bemutassak valakit, és azért is, mert rég volt - hadarta el, majd felém fordult, én pedig abba hagytam egy kicsit a nevek körmölését. - Elmondod te, vagy inkább én? - kérdezte, és pontosan tudtam, hogy mire gondol. 
- Vagy felváltva - mosolyogtam bele a kamerába, és úgy, hogy ne látszódjon, szorosan megfogtam Niall kezét. - Sziasztok, Jesy vagyok. Niall legjobb barátja éés... - félve pillantottam Niall-ra, aki bólintott és befejezte helyettem a mondatot.
- A barátnőm - nézett mélyen a szemembe. A szó - csak ez az egy szó - felébresztette a hasamban lévő pillangókat és vadul csapkodni kezdtek. Egy ideig így ücsörögtünk, aztán észbe kapva gyorsan elkaptam a tekintetem és elkezdtem olvasgatni az üzeneteket. "A barátnőd!?" "MIVAN????" ":(" - itt kicsit megijedtem, hogy a szomorú fejet azért küldte valaki, mert úgy gondolja, hogy nem vagyok elég jó Niall-nak, de inkább gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot és tovább olvastam. Volt néhány kedves üzenet is, mint például: "Aranyos(:" "Dejóóó. Niall, örülök, ha örülsz." "Sokáig.<3". 
- Mióta vagyunk együtt? - nézett rám összeráncolt szemöldökkel. 
- Tessék?
- Azt kérdezték, hogy mióta vagyunk együtt - bökött a gép felé, miközben az arcomat fürkészte. - Mióta is?
- Pontosan tudod - mosolyogtam a szememet forgatva.
- Nem - rázta meg a fejét. - Olyan rég volt. Mikor jöttünk össze, Jesy?
- Ne szórakozz már -  ráztam meg a fejem, miközben továbbra is fülig ért a szám.
- Hah, te se tudod - döntötte hátra a fejét a kanapéra.
- De, én pontosan tudom. A napot, a hónapot, az időt. Az egész napra emlékszem - szomorodtam el kicsit. Különböző emlékek ugrottak be arról a napról. Amikor reggel felhívott, amikor láttam őt meg Anne-t csókolózni, amikor hallottam, ahogy azt mondja Niall, hogy "szeretlek". Amikor először megcsókolt aznap, amikor eltűnt, én pedig a keresésére indultam, de nálam találtam meg otthon az ágyamon. 
- Én is emlékszem - mondta végül, amivel visszarángatott a jelenbe. - Június 12 - mondtuk ki tökéletesen egyszerre. Összemosolyogtunk, aztán én folytattam a nevek írását, ő pedig a kérdéseket próbálta elolvasni. 
- Hogy jöttünk össze? - kérdezte halkan, mire felkaptam a fejem és próbáltam egy mondatban megfogalmazni egy egész történetet.
- Gyorsan - ráncoltam a szemöldököm. Úgy gondolom, hogy jobb volt ez az egy szó, mint a semmi és az, hogy elmeséljem az egész sztorit. 
- Bolond - nevetett, majd nyomott egy puszit az arcomra, és keresett egy másik kérdést. - Valaki azt üzeni, hogy ne merj megbántani - szólalt meg néhány perc múlva. - Oké, ezt felejtsétek el - rázta meg a fejét a kamerába nézve. - Nem fog, és én se fogom őt. Jesy a legjobb dolog az életembe már ezer éve - mondta halál komolyan, mire döbbenten néztem rá. Soha nem mondott még ilyet. Soha nem mondta, hogy jó hogy vagyok neki, vagy ilyenek. Igazából mindig is igazi baráti viszonyba voltunk. Nem mondtuk a másiknak, hogy szeretlek, nem volt más az ölelésen és a puszin kívül. Majd mikor összejöttünk akkor váltottunk át erre a "csók, ölelés, szeretlek" változatra. Ezért döbbentem meg kicsit, mert még soha nem beszéltünk úgy igazából az érzéseinkről. Az igaz, hogy két hónappal ezelőtt elmondtuk a másiknak, hogy szeretlek, meg hogy elrontottuk ezt az egészet, mert évek óta oda vagyunk a másikért, de ennyi. 
- Higgyétek el, hogy soha nem fogom megbántani. Ő a mindenem - fordultam a kamera felé, miután elmúlt a döbbenet. Letettem az asztalra a tollat és a lapot, és odabújtam Niallhoz, ráhajtottam a fejem a vállára, ő pedig belepuszilt a hajamba. Annyira jó volt így ücsörögni, és vadul kalapáló szívvel hallgatni, ahogy rólam/rólunk/magáról beszél. Bármeddig képes lettem volna így ott ülni mellette.♥

24.rész - August 12. "Ismét..."

Sziasztok!♥
Előző rész elején említettem egy fogalmazást, de még nem jutottam el odáig, hogy megírjam, pedig csak két hét van a suliig. Már abban se vagyok biztos, hogy felteszem. Mindegy. :D
Nagyon örültem a visszajelzéseknek az előző részhez. Mostanában nem kapok túl sokat, de a 23. részhez kaptam. :DD Még egyszer köszönöm.♥
Nem is tudom, hogy mikor hoztam utoljára részt. A nyári szünetben még két részt terveztem/szeretnék írni.:D Bár, ha így haladok vele, ahogy ezzel a résszel, lehet, hogy ez lesz az utolsó rész a nyári szünetben.
Remélem mindenkinek jól telt a nyara.^^♥ Jó olvasást! Xxx (:

Where are you and I'm so sorry
I cannot sleep, I cannot dream tonight
I need somebody and always
This sick strange darkness   

I miss you

- Biztos, hogy jó ötlet ez? - kérdeztem körül belül ezredszerre Niall-t. 
- Jesy - sóhajtott. - Miért ne lenne az? 
- Nem tudom. Két hónapja nem láttam őket - rágtam a szám szélét. 
- Engem sem láttál két hónapja és hajnali ötkor mégis átrohantam hozzád, mert látni akartalak. Örülni fognak neked - húzott magához, és nyomott egy puszit a fejemre.
- De te a barátom vagy - ráncoltam a szemöldököm. - Most akkor egyszerre öt barátom van?
- Nem osztozom - szorított még jobban magához, én pedig ott olvadtam el. 
Niall reggel ugye átjött, és beszélgettünk. Aztán felmerült a kérdés, hogy mit akarunk ma csinálni. Én azt ajánlottam, hogy nézzünk filmet, legyünk együtt, és ne foglalkozzunk semmivel, de Niall erről hallani sem akart. Nem olyan srác, aki szeret otthon ücsörögni, ez tény. Inkább sétál, és kint van a levegőn. Szóval ő azt mondta, hogy inkább találkozzunk a többiekkel és legyünk együtt egy kicsit, mert úgyis rég láttuk egymást. Ezzel eddig semmi baj nem lett volna, csak aztán beugrott, hogy akkor láttak utoljára, mikor hiszti rohamom volt. Vagy ahhoz hasonló. Aztán az is beugrott, hogy Louis szerelmet vallott nekem, és az is, ahogy magához húzott Június tizenkettedikén az esőben. Ezt persze nem mondtam el Niall-nak - mármint azt, hogy szerelmet vallott nekem Louis -  mert féltem a reakciójától, de próbáltam más érvekkel lebeszélni erről az egészről.
- Kérlek, annyira fáradt vagyok - hisztiztem. Vagyis, próbáltam hisztizni. Barátomnál, mondjuk, nem sokat értem el egy kis hisztivel. 
- Este hagylak aludni - nyomott egy puszit a számra.
- De, én nem szeretnék menni - biggyesztettem le a szám.
- Miért? - döbbent le.
- Mert... - nem jutott eszembe semmi. És nem azért, mert a világ legszebb kék szempárja fürkészte az arcom, és ezzel teljesen elvonta a figyelmem, hanem azért, mert teljesen kikapcsolt az agyam. Nem jutott eszembe egy jó kifogás se, ezért sóhajtottam, és amolyan "feladom" stílusban feltettem a kezem. - Oké, menjünk.
Tehát, így jutottunk el odáig, hogy Niall azonnal hívta a fiúkat, míg én öltöztem, hogy találkozhatnánk, mert itthon vagyok, és amúgy is jó lenne beszélgetni. A srácok örültek, Niall örült, én pedig rettegtem. Lana és Harry már reggel megnézték a filmet, amit Lana "ellopott" tőlem hajnali egykor, de utána Lana-nak valami dolga volt, úgy hogy ő nem tudott jönni. Körül belül úgy éreztem magam, mint a fiúkkal való első találkozásnál. 
- Két hónapja történt, Jesy! - nyugtatott Niall, miután közöltem vele, félek, hogy esetleg máshogy néznek majd rám, vagy rossz embernek gondolnak. Barátom nem értette, hogy mire mondom ezt, ezért egész úton arról beszéltem, hogy akkor láttak utoljára, amikor konkrétan tönkre tettem egy esküvőt. Igaz, hogy utána Louis átjött (még mindig tisztán emlékszem minden egyes szóra) és Harry is felhívott, hogy mi újság, hogy alakultak a dolgok, de akkor is. Fura, hogy hosszú évek óta ismertem őket, és mégis féltem két hónap után a viszontlátástól. 
- Amúgy pedig - érkeztünk meg a kávézóhoz, ahova megbeszéltük a találkozót. - Nem haragudnak, nem néznek rád máshogy, sőt még örülnek is-csak, hogy az ő szavaikkal éljek-végre, annyi év szerencsétlenkedés után, sikerült egymásra találnunk - mosolygott Niall. Hálásan elmosolyodtam, és csak magamban tettem hozzá, ehhez az egészhez, hogy ő ebből semmit nem érthet.
A kávézó kicsi volt, ezért nem voltak sokan. Csak három asztalnál ültek, és ebből a három asztalból, az egyiket mi foglaltuk el. A fiúk, amint benyitottunk a kávézóba, azonnal odakapták a fejüket, és mind a négyen felpattantak, és odajöttek megölelni. Annyira jó volt őket látni és hagyni, hogy konkrétan ledöntsenek a lábamról az ölelésükkel. 
- Oké, mielőtt megfulladna... Elengednétek? - próbálta lehámozni rólam Niall a fiúkat. Ez sikerült is, de az ölelés után egyszerre kezdtek el beszélni - ahogy szoktak.
- Milyen volt?
- A szüleiddel minden rendben?
- Miért nem lehetett elérni?
- Hol jártatok?
Akaratlanul is bekúszott a fejembe az a nap, amikor először találkoztunk. Akkor is egyszerre kezdtek el beszélni mind a négyen.
(...) - Rólatok is sokat hallottam. – mondtam, hogy azért ne csak ott álljak és meg se szólaljak. A fiúk kétségbeesetten néztek Niall-ra, aki felnevetett.

- Csak jókat meséltem. – mondta, mire a srácok kifújták a levegőt, és a nappaliba vezetve folyamatosan beszéltek. Csak kapkodtam a fejem, és mikor már annyira összefolytak a mondatok, hogy egy értelmes szót nem hallottam megráztam a fejem, és mintha megnyomták volna az „off” gombot, mindannyian elhallgattak.

- Egyszerre csak egy, mert nem tudok ennyi felé figyelni. – kértem őket, majd lehuppantam a kanapéra és úgy hallgattam egy-egy kérdésüket.

Most ugyanez zajlott le, csak annyi különbséggel, hogy egy kávézóban voltunk és Niall Horan barátnőjének tudhattam magam. 
- Szóval az elején nagyon rossz volt - kezdtem bele a mesélésbe. Nekik is elmondtam ugyanazt, mint Niall-nak, és ők is figyelmesen végig hallgatták, és nem szóltak közbe. Harryvel néha összemosolyogtunk, Liammal néha összetalálkozott a tekintetünk, Zayn az arcomat fürkészte vigyorogva, Louis pedig... Louis csak nézett, mosolygott, néha pedig nevetett a többiekkel. Nem tudtam leolvasni semmit az arcáról. Szerintem egy órája ücsörögtünk a kávézóban, amikor Harry elővette a telefonját, gyorsan elolvasott valamit, és felállt.
- Sajnálom, de mennem kell - nézett rám bocsánatkérően. - Jesy, beszélhetnénk?
Ajjaj. Kimásztam Niall mellől és követtem göndörkét a kávézó elé. 
- Hallottad, hogy Lana és én... - kezdte, de mielőtt befejezhette volna a nyakába ugrottam.
- Hallottam - mondtam pár perc után. - És örülök. Tényleg. Lana annyira megváltozott. Most is hozzá mész? - mosolyogtam legjobb barátomra. 
- Igen, most végzett - látszott rajta, hogy megkönnyebbült. Nem tudom, miért aggódott.
- Oké, akkor nem tartalak fel - öleltem meg még egyszer. - Ja, igen - szóltam még utána, mikor már elindult. - Egyszer próbáld megbántani - kezdtem, de Harry csak felnevetett és megrázta a fejét, jelezve, hogy nem tervezi átverni
Mikor visszamentem a többiekhez, még beszélgettünk egy kicsit, de aztán Liam és Zayn is felállt arra hivatkozva, hogy dolguk van. Őket is kikísértem. Olyan érzésem volt, mintha egy kávézó lenne az otthonom, ahonnan muszáj vagyok kikísérni a barátaimat, amikor indulni készülnek. 
- Jó volt végre látni - húzott magához Zayn. - Örülök, hogy végre örülsz.
- Ezt én is így gondolom - nevetett Liam, majd ő is megölelt. Mosolyogva intettek aztán elindultak arra, amerre a göndörke.

Mikor visszamentem, hirtelen megtorpantam az asztalunk előtt, mert akkor esett csak le, hogy Louis és Niall maradt velem. 
- Minden rendben? - kérdezte Niall. Ugyanúgy fürkészte az arcom, mint reggel, mikor közöltem, hogy nem szeretnék találkozni a fiúkkal. Végül bólintottam és beültem a két fiúval szembe. Hát, érdekes volt. Az elején fészkelődtem, és csak párszor szólaltam meg, de fél óra múlva már velük együtt nevettem. Tizenegy körül Louis is azt mondta, hogy már mennie kell, ezért míg Niall fizetett én kikísértem Louist a kávézóból. Tényleg, mintha ott laktam volna.

- Jó volt látni - ölelt meg szorosan, és percekig el sem engedett. - Gyönyörű vagy - suttogta. - Akár csak két hónappal ezelőtt - húzódott el, és adott egy puszit az arcomra. Vészesen közel a számhoz. (!!!)
- Oké, Louis - léptem hátrébb. - Örülök, hogy láttalak - mosolyodtam el. Ő csak féloldalas mosolyra húzta a száját, intett és elindult. Addig néztem, amíg be nem fordult egy utcába, utána kiszakadt belőlem egy hatalmas sóhaj. Oké, tehát nem szeretett ki belőlem, sőt bátrabb, mint volt. Előre féltem, hogy mit tervez még velem (!?) és meddig akar elmenni. 
- Ki vagyok? - kérdezte egy hang a hátam mögül, miközben eltakarta a szemem.
- Baromi nehéz - röhögtem fel. - Nem is tudom. Meddig érsz rá, Niall? Szerintem itt fogunk állni holnapig. 
- Azt hittem nem jössz rá - nyomott egy puszit az arcomra, majd megfogta a kezem, és úgy indultunk... Hova is?
- És most? - kérdeztem vigyorogva. Barátom pár percig gondolkozott, majd felcsillant a gyönyörű kék szeme, és mosolyogva rám nézett.
- Legyen meglepetés - mondta. Elképzelésem sem volt, hogy mire gondolt, de megbíztam benne. Nagyon kíváncsivá tett.

23.rész - August 12. "Két hónap után..."

Hahi! ^^ 
Köszönöm a visszajelzéseket az előző részhez. <3 (: 
Igazából ehhez a részhez nincs hozzáfűzni valóm. Remélem tetszeni fog, csak ennyi. (:
Aztán... Irodalomból kaptunk néhány házi feladatot, és az egyik az, hogy írjunk egy fogalmazást "Küzdelem" címmel. Szeretném kirakni a blogomba, csak egy olyan "mit gondoltok róla?" címszóval. Ha nem szeretnétek azt is megértem, hiszen unalmas lehet egy sulis fogalmazásomat olvasni és véleményezni. Szóóóval. Kirakhatom? Értékelitek nekem? (:
Jó olvasást! Xxx

Even if you knock it, ain't no way to stop it...
Forever you're mine, baby I'm addicted, no lie.

Come & Get it

Furcsa volt a saját ágyamban aludni, és kelni. Két hónap alatt sikerült megszoknom egy teljesen más környezetet, és ágyat. Nem mondom, hogy nem volt jó érzés, hogy reggel felkeltem, és nem suttogott fölöttem senki, nem volt vitatkozás. Egyes egyedül voltam. De legalább itthon.

És akkor most ezt a kis szöveget javítom. Ilyet akkor írtam volna, ha tényleg minden a legnagyobb rendben ment volna. Ehhez képest reggel frászt kaptam, hogy hol vagyok, és ráadásul dörömböltek is az ajtómon. Gyorsan megnéztem az időt, mielőtt kikászálódtam volna az ágyból. Hajnali öt óra (!). Remek. Tehát aludtam egy kellemes négy órát, vagy kevesebbet. 

- Megyek már! - kiabáltam, mikor még mindig hallottam a kopogtatást. Hajnali öt órakor egyesek milyen éberek. (Nem magamra gondoltam, hanem a kopogtató bogárra.) Magamra vettem egy kardigánt, hogy azért ne fázzak, amikor kinyitom az ajtót, és miután bajlódtam egy kis ideig a zárral, végre kinyitottam az ajtót. - Figyelj, hajnali öt óra... - kezdtem, de aztán felnéztem és megpillantottam az én egyetlen kis kopogtató bogaramat. Elállt a lélegzetem, és meg sem tudtam szólalni. Teljesen leblokkoltam, hiszen két hónapja nem láttam, mégis ugyanúgy nézett ki. Ez nem tudom miért jutott eszembe, hiszen miért változott volna meg? Én se változtam. Elkalandoztam. Tehát, ott állt, és csak nézett rám, aztán egyszer csak elmosolyodott, és magához húzva szorosan megölelt. Azonnal visszaöleltem, és mélyen beszívtam az illatát. Úristen, de hiányzott már ez. Az időérzékemet elvesztettem - igazából nem is érdekel, hogy mennyi ideig álltunk hajnali ötkor az ajtómban, ölelkezve - , de egy idő után eltolt magától, mélyen belenézett a szemembe, és megcsókolt. Ha az ölelésére azt mondtam, hogy hiányzott, akkor a csókjára ki kell találni egy új kifejezést, mert a "nagyon hiányzott" olyan semmilyennek tűnik. Annyira jó volt, hogy ott volt velem, beletúrhattam a hajába, és beszívhattam az illatát. Oké, soha többé nem hagyom itt.
- Te mit keresel itt ilyenkor? - mosolyogtam rá, mikor végre sikerült szétválnunk, és kézen ragadva bevezettem a házba, majd leültünk egymással szemben.
- Nem örülsz nekem? - biggyesztette le a száját. Megforgattam a szemem, és adtam egy puszit a szájára.
- El sem tudom mondani, hogy mennyire hiányoztál. De nem kellett volna hajnali ötkor iderohannod. Miattam ne legyél fáradt - kulcsoltam össze a kezünket.
- Fel keltem hajnali ötkor, és láttam, hogy jött egy üzenetem - kezdett bele a "mit keres itt" történetbe. - Amint elolvastam, felöltöztem, és már rohantam is. Nagyon hiányoztál, ezért minél előbb látni akartalak - fejezte be, én pedig azt hiszem lefolytam az ágyról. Teljesen elolvasztott a szövege. Valaki! Hozzon egy kiskanalat, és kaparjon össze!
 - Öhm... Izé... - kerestem a szavakat lesütött szemmel. Niall lehajolt, hogy egy magasságba legyen az arcommal, aztán fülig érő szájjal nézett egy ideig.
- Te elpirultál? - kérdezte még mindig mosolyogva. Tessék!? Elpirultam? Soha nem pirultam el! Niall kihozza belőlem a "pirulós" énemet.
- Khm... Igen? Gondolom. Ha te mondod. Én nem látom magam - magyaráztam, mire Niall csak felnevetett, és magához húzva megcsókolt. Ez eddig oké. De úgy csókolt meg, mint még soha. Úgy, hogy beleszédültem/remegtem.
- Na, de mesélj. Minek kellett távol lenned két hónapig? - kérdezte, miután elváltak ajkaink. Mindent elmondtam neki. Hogy a szüleim az elején kikészítettek, és azután is. Majd azután is. De a végére sikerült őket megszoknom. Elmondtam, hogy teljesen ki voltam, hogy nem tudok vele beszélni, és azt is, hogy baromira szenvedtem. És a végére hagytam, hogy éjfélkor az esőbe kiraktak az utcára "menj, amerre látsz" címszó alatt.
- Kiraktak!? De akkor miért akartak veled is találkozni? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel Niall. Jogos. Bár tudnám rá a választ!
- Gondolom egyfajta villámhárító voltam. Ha ők elkezdtek vitatkozni, akkor én közéjük álltam, és leállítottam őket - tippeltem. Igazából nem érdekelt, hogy miért hívtak, hogy minek kellettem. Örültem, hogy anyáék újra olyanok, mint régen. Nem vitatkoztak, nem voltak olyanok, mint akik a pokolból jöttek fel nyaralni. Jó érzéssel töltött el, hogy sikerült lebeszélnem őket a veszekedésről.
- Párkapcsolat tanácsadó? - kérdezte Niall, amivel visszarántott a gondolataimból, a valóságba.
- Hm?
- Párkapcsolat tanácsadó voltál? - mosolygott.
- Igen. Király, nem? A szüleim rávilágosítottak, hogy milyen munka kell nekem - nevettem fel. Niall megrázta a fejét, és olyan ijedt fejet vágott, hogy meg kellett nyugtatnom, hogy csak vicceltem. - És itt mi volt két hónapig?
- Lana és Harry egymásra találtak - kezdett bele, mire bólintottam. Igazából ugyanazt mondta, mint Lana éjjel, de végig hallgattam. Niall hangját jobban szeretem hallgatni, mint Lana hangját.
Niall mesélt, és mesélt és mesélt, nekem pedig közben egy név kattogott az agyamban. Nem mertem rákérdezni, hogy mi van vele, mert féltem a reakciójától, de muszáj voltam.
- És Anne? - motyogtam. Niall összeráncolt szemöldökkel nézett a szemembe.
- Mi van vele? - tárta szét a karját.
- Nem tűnt fel? Nem jelentkezett? Nem akar beszélni? - tettem fel a kérdéseimet. Éreztem, hogy messzire megyek, de muszáj volt tudnom.
- Anne elment - mondta, amivel mindent elmondott. - Basszus, Jesy. Ott hagytam az esküvőnkön, miattad. Szerintem ezek után már egyáltalán nem fog jelentkezni. - mondta. A szám szélét rágva dolgoztam fel a mondandóját. Ott hagyta a menyasszonyát. Miattam. Nagyon rosszul éreztem magam. Azért is, amit tettem, és azért is, amiért felhoztam a témát. Nem akartam ezt elszúrni. - Hé! - emelte meg az államnál fogva a fejem. - Sajnálom. Kicsit kiakadtam. Nem szeretnék Anne-ról beszélni. Örülök, hogy téged választottalak. Rád van szükségem, nem rá - mondta. Én pedig megint csak lefolytam az ágyról. Kiskanál? Valaki? Senki? Oké...
- Nagyon szeretlek - suttogtam neki, majd odahajoltam, és megcsókoltam.
- Amúgy - motyogta bele a csókunkba. - Miért nem tudtalak elérni? Ki volt kapcsolva a mobilod - fürkészte az arcom.
- Úgy voltam vele, hogy ha el tudsz érni, és beszélünk, akkor azonnal összecsomagolok, és haza jövök. Ezért voltam kikapcsolva.
- Nem akartál haza jönni? - döbbent le.
- Pár óra együtt lét után a szüleimmel? - kérdeztem, szerintem jogosan. Niall azonnal hívott volna, amint fel fogta volna, hogy nem fekszek ott mellette.
- Igazad van. Tényleg próbáltalak hívni egy-két óra múlva. - tette fel a kezét.
- Na, látod. Ismerlek - nevettem fel.
- Volt időd kiismerni - úgy látszik ma ilyen "igazad van", "igen, neked is igazad van" napot fogunk játszani. Kész tényeket fogunk egymás fejéhez vágni. - És még lesz időd kiismerni.
- Lehet, hogy egy idő után sok leszel - húztam el a számat.
- Igen? - vonta fel az egyik szemöldökét Niall.
- Nem - ráztam meg azonnal a fejem. Féltem a következményektől. Hogy esetleg... Mit tudom én. Megcsikiz.
Lehet, hogy mégsem kellene ilyen kijelentéseket tennem - akár kijavítom utána, akár nem - , mert Niall azonnal elkezdett csikizni, én pedig azonnal elkezdtem visítozni. Boldog voltam. Két hónapja nem voltam ilyen boldog. Jó volt végre nevetni, vele lenni és érezni a közelségét. ♥