28.rész - August 12. A vita

Csáó!:D
Kicsit úgy érzem, hogy elvesztettem az összes olvasómat. Az előző részekhez szinte nem kaptam egy visszajelzést sem. Az érdeklődés egyik napról/hónapról a másikra alábbhagyott. Megkérhetlek titeket, hogy akkor is írjatok egy rövid hozzászólást, ha esetleg untátok vagy nem nyerte el a tetszéseteket a rész? Akkor (erre a két-három részre is) tudok változtatni valamit... (:
Aztáááán... Mivel a két hét túl sok időnek tűnik, úgy gondoltam, hogy hetente hoznám a részt. Szombatonként. Így pont Decemberre be tudnám fejezni a blogot. :(:
Jó olvasást... xx

Written on these walls are the colours that I can't change

Leave my heart open but it stays right here in its cage

Story Of My Life

Gyors léptekkel mentem haza, hogy minél előbb letudhassam ezt az egészet. Nem értettem Niall hirtelen hangulatváltozását, ugyanis mikor eljöttem semmi baja nem volt. De elképzelhető, hogy kapott egy üzenetet, e-mailt, vagy csak egy telefon hívást akárkitől és megváltoztatta a kedvét. Egy mondattal képes lehetett erre az illető. 
Mikor végre befordultam az utcába vettem egy hatalmas levegőt, és konkrétan befutottam a házba.
- Niall!? - kiabáltam egyből, amint becsuktam magam mögött az ajtót. Automatikusan a konyha felé indultam volna, de barátom hangját a hátam mögül hallottam meg, amitől kicsit megugrottam, ugyanis hirtelen jött.
- Mesélj - mondta ijesztően nyugodt hangon. Lassan szembefordultam vele, és amit láttam elszorította a szívemet. Fagyos tekintettel nézett végig rajtam, keresztbe font kézzel az ajtófélfának dőlve. Olyan "biztos lehetsz benne, hogy most veszekedni fogunk" testtartásban állt.
- Mit meséljek? - kérdeztem vissza végül. 
- Pontosan tudod miről beszélek - rázta meg a fejét. Tudtam, hogy miről beszél, de nem akartam tudomásul venni. Nem akartam elhinni, hogy arról akar velem beszélni, amire én gondoltam.
- Niall én... - kezdtem volna, de barátom egyből feltette a kezét, félbeszakítva ezzel a mondatomat, amit még én sem tudom hogy fejeztem volna be.
- Kérlek, ne mondd azt, hogy meg tudod magyarázni. Ne legyél olyan, mint a többi lány. - Auch. Ez jobban fájt, mint bármelyik mondata eddig. Nem akartam úgy tűnni, viselkedni, beszélni, mint a többi lány. Egyszerűen tisztázni akartam ezt az egész félreértést. Már, ha egy dologról beszéltünk. 
Sok dologtól rettegtem egyszerre. Először is, hogy Louis volt olyan okos, hogy felhívta Niall-t és mindent elmondott, ezzel teljesen kiborítva barátomat. Másodszor, hogy nem fogom tudni megmagyarázni. Niall ilyenkor hajthatatlan. Nem hallgat meg nagyon mást, inkább mondja a magáét és miután elmondta amit akart, azután veszi észre, hogy az nem úgy van ahogy azt ő elképzelte. Harmadszor pedig, hogy annyira megijedek, hogy mindent elmondok Niall-nak, arról, amit mindennél jobban el akartam kerülni és utána derül ki, hogy barátom csak amiatt akadt ki, mert - mit tudom én - nem nyomtam ki normálisan a fogkrémet a tubusból. Ezek után nyilván még a mostaninál is jobban ki lenne bukva. 
- Niall, kérlek, te pedig hallgass végig! - kérleltem egy kicsit közelebb lépve hozzá.
- Mi van, ha nem szeretném végig hallgatni a magyarázkodásod? - Fájdalom. Szomorúság. Fáradtság. Csalódottság. Hirtelen csak ennyi érzelmet tudtam kiolvasni a szeméből. És ekkor döbbentem rá, hogy Niall-nak nem a fogkrémes tubussal van baja. Hanem azzal, amivel nekem is. 
- Mit tudtál meg? - kérdeztem. Muszáj volt megtudnom, hogy mennyire nagy a baj.
- Mindent megtudtam, Jessica - mondta szemrebbenés nélkül. Bennem pedig ott omlott össze valami. 
- Ne - suttogtam. - Ne hívj így. Bármit csinálhatsz, csak ezt ne. 
Mindenre fel voltam készülve csak erre nem. Niall pontosan tudta, hogy miért Jesy vagyok és nem pedig Jessica. Utáltam, ha így hívnak. Gyűlöltem. Nem bírtam elviselni. Egész egyszerű a története. 
Igazából Niall úgy ismert meg, mint Jessica Janet Thrilwall. Ez a teljes nevem, amit csak kicsiként viseltem el. Amikor még minden rendben volt. Amikor betöltöttem a tizennyolcat, és elmehettem otthonról - a körülmények miatt - akkor kezdtem Jesy Thirwallként bemutatkozni mindenkinek. Niall hívott egy először, előtte pedig mindig mindenki Jessica-nak szólított. Viszont a szüleim válása és az, hogy eltávolodtam tőlük - elköltöztem, kerültem őket és hallani se akartam róluk - úgymond mindent megváltoztatott. A "névváltoztatással" le akartam zárni a múltam. A szüleim okozta problémák idejében Jessica voltam, de az utána való helyreállt életemben pedig csak is Jesy lehettem. Senki nem hívott Jessica-nak, amióta eljöttem otthonról, Niall pedig csak egy évig hívott így, aztán inkább becézett. 
Szóval ezért ütött szíven ez a megszólítás. Mert nem volt elég az, hogy Niall ki volt rám borulva, még eszembe juttatta a régi időket, amikor minden összeomlani látszott körülöttem. Még valaki nem szeretne belém rúgni!?
- Oké, ne haragudj - nyúlt felém, gondolom azért, hogy magához húzzon és megöleljen. Láthatta rajtam, hogy kicsit összeomlottam, és ezért szerette volna helyrehozni a hibát, viszont, ahogy ő előrébb lépett én azonnal hátráltam egy lépést. - Jesy! - nézett ijedten a szemembe. Tudom, hogy egy név semmit nem jelent. A név csak egy név, amivel megkülönböztetjük egymást, megszólítjuk a másikat, és jelentősége sincs, viszont nekem ez nagyon is számított. 
- Elmondod mi a baj? Mit tudtál meg? Ki hívott? Mi történt!? - az utolsó kérdést már kiabáltam. Elfogyott a türelmem. Túl sok volt, ami az utóbbi időben történt. 
- Tudod mi a baj? - tudtam, hogy nem vár választ, de már nyitottam volna a számat, hogy visszakiabáljak valamit, amikor folytatta. - Az, hogy én vártam rád. Elviseltem minden fiú barátodat, aki egyszer is máshogy nézett rád. Aztán úgy voltam vele, hogy feleslegesen várok, mert közöttünk úgy sem lesz semmi. Aztán végre megkaptalak. Nálam boldogabb ember nem volt két hónappal ezelőtt. Ebben a két hónapban attól rettegtem, hogy találsz valaki jobbat, aki megértőbb és kedvesebb, mint én. Visszajöttél és úgy tűnt jól elvagyunk. De a telefon hívás után már nem vagyok ebben olyan biztos.
- Elárulnád, hogy... - kezdtem volna a monológomat, de Niall félbeszakítása miatt még várnom kellett vele.
- Louis hívott! - kiabálta. - Nem tudtam, hogy ő is... És én is. Ha őt jobban szereted, és ő a jobb, akkor ott van. Ne erőltessük a kapcsolatunkat. Akkor térjünk vissza a barátsághoz, nekem...
- NIALL HORAN! - ordítottam. - Akkor most szépen végig hallgatsz! Én is elviseltem sok mindent, és szerintem kettőnk közül én szenvedtem jobban! Te megkérted Anne kezét! Én pedig más fiúra se néztem soha. Csak te számítottál nekem! Ha nem lépek soha nem lett volna közöttünk semmi! Két hónappal ezelőtt azt hittem minden rendben! Aztán jött Louis. És elmondta nekem azt, amit én mondtam neked. Rossz volt az időpont és a körülmény és minden! Elrontott mindent, én pedig nem mondtam neki semmit azóta. Úgy gondoltam, hogy két hónap alatt ő elfelejt, te pedig nem! De sajnos minden ugyanúgy maradt és, ha lehet Louis még jobban nyomult! Mégis mit kellett volna tennem!? Fontos voltál...
- Ne használj múlt időt! - szólt közbe Niall, de én akkor is folytattam.
- ... mint legjobb barát és mint barát! Louis pedig, mint egy barát! Mint egy haver, akivel lehet hülyülni. Érzed a különbséget?
- Miért nem mondtál neki semmit!? Gondolkoztál azon, hogy engem itt hagysz? - A mellkasa gyorsan járt fel-alá. Gyorsan vette a levegőt az idegesség miatt. És lehet, hogy a félelem miatt is. Viszont nekem akkor egyik sem számított. Nem érdekelt, hogy csalódott, hogy szomorú és, hogy megbántottuk. Csak az érdekelt, hogy nem bízott bennem. Azt nem bírtam felfogni, hogy nem bízott meg bennem, és a felismeréstől nem is tudtam reagálni a kérdésére. - Tehát i...
- Nem bízol bennem - mondtam halkan. 
- Mi? - döbbent le teljesen.
- Nem bízol bennem - ismételtem meg a mondatot.
- Jesy, erről szó sincs -rázta meg a fejét, én viszont könnyezve mentem el mellette az ajtóhoz. Megpróbált visszahúzni, én pedig rángattam a kezem, de egy idő után nem bírtam tovább.
- Niall, vedd le rólam a kezed! - kiabáltam rá. Döbbentem nézett a szemembe, amiből kigördültek az első könnycseppek. Engedett a szorításán, én pedig kicsúsztam a kezei közül és feltépve az ajtót, elsiettem onnan.
- Jesy! Kérlek! Had tegyem jóvá! - hallottam egyre közelebbről a hangját.
- Bízz meg bennem és azonnal jóvá is tetted! - kiabáltam vissza, úgy, hogy vissza sem fordultam. Csak futottam. Nem tudtam, hova megyek, és meddig. Azt sem tudtam, hogy mennyi az idő. Csak mentem, hátra sem nézve. Nem tudtam meg sok mindent a telefon hívásról, de igazából nem is akartam. Elég volt annyi, hogy megtudtam, Louis elárult valamit. Valami olyasmit amivel három dolgot is tönkre tett.
1. A közöttünk lévő barátságot. 
2. Niall és közötte lévő barátságot.
3. És a kapcsolatomat. 
Köszönöm Louis...