30.rész - June 12. - The end.

Utolsó rész.(:
Igazából valami csöpögős szöveget kéne írnom... De nem tudok. Csak köszönöm, hogy szerettétek, amit írtam. Hogy sok visszajelzést és biztatást kaptam. Úgymond ez a legnépszerűbb blogom, és ez az első, amit szerettem írni. (: Még van a Holiday, amit majd szeretnék pótolni, mert nagyon el vagyok maradva vele. 
235 hozzászólás - aminek a fele az enyém a válaszok miatt. :D 
33 bejegyzés - amiből három nem rész.
12 designe változtatás - és még akartam volna változtatni. :DD
És 21 rendszeres olvasó.(: Nem olyan sok, de nekem annak számít. :D
Jó olvasást! xx

This is the end...:D

skyfall

Sokan azt mondták, hogy ne bízzak abban, hogy sokáig fog tartani a barátságom Niall-al. Sokan figyelmeztettek, hogy ejtve leszek, ugyanis találni fog egy olyan személyt aki száz százalékosan tud majd helyettesíteni. Én az ilyen fajta "tanácsokat" mindig meghallgattam és csak bólintottam. Igazuk volt. De csak félig. 
Pontosan öt évvel ezelőtt féltem attól, hogy el fogom veszíteni egy lány miatt. Aztán rá két hónapra pedig attól féltem, hogy egy fiú miatt fogom elveszíteni. De úgy tűnik a mi kapcsolatunk mindent túlél. 
Átmentünk dolgokon. Teljesen mindegy volt, hogy együtt vagyunk vagy külön, mindig átéreztük a másik szomorúságát. Ha most valaki közölné, hogy hosszabb időre legyek tőle külön akkor nem menne. Olyan hosszú ideje vagyok mellette - mint legjobb barát, mint barátnő - , hogy egyszerűen nem menne az élet nélküle. Ez baromi drasztikusan hangzik, és olyan őrültnek tűnhetek, hogy inkább nem is fejtem ki jobban. Nem tudom, hogy ő mit gondol erről, de szerintem nem annyira más erről az elképzelése. 
Nem tudom és nem is akarom kiszámolni, hogy hány éve ismerem Niall-t. Van az a szöveg, amit mindenki a fejemhez vágott már, hogy "Fiú és lány között nincs barátság." és erre én rá is jöttem abban a pillanatban, amikor Niall hazaállított az X-faktorból és megláttam. Akkor szerettem belé. És akkor tudtam, hogy köztünk már soha nem lesz igaz barátság. Hülyültünk, együtt voltunk és úgy viselkedtünk, mint egy pár, de mégsem voltunk olyan jó barátok. Mert, ha meglökött vagy puszit nyomott az arcomra, akkor zavarba jöttem és valamivel visszavágtam. Niall hülyülős haver volt. Egészen Június tizenkettedikéig, amikor is végre túlléptünk ezen a hülyülős barát zónán. Szörnyű nap volt, aztán jól alakult, majd megint szörnyűvé vált. De mégis az volt életem legjobb napja. Bár szerintem már holnap azt fogom mondani, hogy a mai Június tizenkettő életem legjobb napja. 
Furcsa volt visszatérni ugyanabba a templomba, ahol öt évvel ezelőtt voltam. Furcsa volt, hogy Lana most nem engem fog be munkásnak, hanem a többi fiút - Niall-t leszámítva. Lesétálva a lépcsőn eszembe jutott, amikor Louis-ba botlottam, vagy amikor barátomhoz rohangáltam, mert nem akartam tétlenül ücsörögni. Az egész épület egy hatalmas emlék volt. A kis szoba, amit mai nap is Niall foglalt el, tele volt emlékekkel. Öt évvel ezelőtt is úgy állt, ahogy ma. Háttal az ajtónak és a kis ablakon bámult ki a semmibe. 
- Nem tudod véletlenül, hogy kinek az esküvője lesz ma? - kérdeztem, mire Niall csillogó szemmel megfordult és felkapva megpörgetett, én pedig szorosan magamhoz öleltem. 
- Csak megjöttél - suttogta két csók között, miután letett.
- Csak meg - mondtam fülig érő szájjal, ugyanis eszembe jutott, hogy ugyanez a beszélgetés zajlott le köztünk akkor is, amikor utoljára itt voltunk. - Szóval. Meghívtak erre az izére, de még mindig nem tudom kinek lesz megtartva. Nem segítenél? – biggyesztettem le a számat.

- Én sem tudom. Csak beugró vagyok. – váltott át halál komoly arcra.

- Akkor szerintem maradjunk együtt, mert elfogunk veszni a sok „tudom hol vagyok” ember között. – rajzoltam idézőjeleket a levegőbe.

- Oké. – húzta széles mosolyra a száját. - De most komolyan. Örülök, hogy nem késtél el - húzott magához.

- Persze, hogy nem. Ez a mi napunk - olyan jó volt végre kimondani. Niall először csak mosolygott, aztán olyan ijedt képet vágott, hogy azonnal én is megrémültem. Már éppen kérdezni akartam, hogy mi történt, amikor már válaszolt is - Nem szabad látni a vőlegénynek a menyasszonyt az esküvő előtt - fordított meg és már tolt is az ajtó felé. Én csak a szememet forgattam, majd mielőtt becsapta volna mögöttem az ajtót, gyorsan megfordultam és adtam neki egy "az oltárnál találkozunk" csókot. 

Ahelyett, hogy az öltözőmbe mentem volna, felmentem Lana-hoz, aki éppen a fiúkkal beszélt. 

- Csak kész akarok lenne időben. Ennyi az egész - hallottam a mentegetőzését. Furcsa volt, hogy nem kiabál. Összejöhetett volna akkor is Harry-vel, amikor Anne-val akart Niall összeházasodni. - Jesy, te miért nem öltözöl!? - ordított rám. Oké, mindent visszaszívok. Ugyanolyan, mint volt. 

- Izé... Van egy csomó időm - mutattam az órámra.

- Mindenki tudja, hogy milyen gyorsan öltözöl, szóval... Hé, elég! - mondta, amikor a fiúk egyszerre rohantak le és öleltek magukhoz. - Harry, legalább neked legyen eszed! - toporzékolt barátnőm. Harry csak nevetve nyomott egy puszit az arcomra, és azonnal elrángatta onnan a többieket is. Mosolyogva intettem és gyorsan lementem öltözni. Igaza volt Lana-nak. Mire kész lettem mindennel addigra már készülődtek és megérkeztek a vendégek is. Barátnőm lépett be a szobába, kopogás nélkül és elismerően végig nézett rajtam, majd szorosan megölelt.

- Gyönyörű vagy -suttogta, mire még szorosabban öleltem. - Örülök nektek. Igazán. És elvárom, hogy az én esküvőmön te intézd azokat, amiket én intéztem ma neked - mondta komolyan, mire csak pislogtam. Elnevette magát és felment elfoglalni a helyét. Én a hátsó ajtón mentem ki, hogy a templom elé kerüljek, és értetlenül néztem körbe. Hol van apa!? Kinyitottam az ajtót, mire mindenki hátrafordult és sugdolózva álltak fel. 

- Nem, nem, nem, nem! Üljetek le. Apa! - szóltam mire csak mosolygott. Lana azonnal kapcsolt és megragadva apukám kezét azonnal kilökte hozzám. 

- Csak egy dolgot kértem. Egyetlen egyet! - kiabálta, mire apa lesütötte a szemét. 

- Semmi baj - ragadtam meg a kezét és megszorítottam. - Csak egyet kérek - mondtam előre nézve. - Ne engedd, hogy elessek.

- Nem fogom - nyomott puszit az arcomra, és kinyitotta a templom ajtót. Mivel az előbbi alakításomnál megkértem mindenkit, hogy üljenek le, most mindenki kérdő tekintettel nézett felém, én pedig könyörgő tekintettel Lana-ra. 

- Oké, most már fel lehet állni - forgatta a szemét, mire mindenki felállt. Lassan sétáltam Niall felé, aki csak mosolyogva rázta a fejét. Ez valami olyasmit jelentett, hogy "nem hiszem el, hogy mindig veled történnek ilyenek." Nevetve lesütöttem a szemem, majd elengedtem apa kezét, aki megint nyomott egy puszit az arcomra és gyorsan a helyére sietett. 

- Minden rendben? - suttogta Niall, amikor megszorította a kezem.

- Magas ez a cipő - válaszoltam, mikor koncentráltam, hogy ne essek el.

- Foglak - mondta, mire bólintottam.

Rendben zajlott minden, és igazából Lana irányítása/szervezése miatt nem is aggódtam. Nem féltem, hogy valami baj lesz egészen addig, amíg...

- Niall James Horan. Akarod-e feleségednek Jesy Thirlwall-t? - kérdezték Niall-tól.

- Határozottan igen - mosolygott, én pedig ott olvadtam el. 

- Jesy Thirlwall. Akarod-e... - kérdezte volna, de mivel magas volt a cipő és már fájt a lábam, és legszívesebben mentem volna már, hogy kettesben legyek Niall-al, ezért simán közbe vágtam. 

- Igen - mondtam, mire Niall nevetve a kezébe temette az arcát. 

- Öhm... Rendben. akinek van valami ellenvetése, az most szóljon vagy hallgasson mi... - úgy tűnik, hogy nem csak én voltam ma olyan hangulatban, hogy félbeszakítottam mondatokat. 

- Van - állt fel valaki, akit legszívesebben elástam volna. Élve. Kiderül, hogy nem is vagyok kedves ember.

- Nem! Te nem! - mondta Lana és egyből felállt és kivitte Anne-t a templom elé. Nyilván kilökte egy autó elé.
Nem bírtam felfogni, hogy volt képe eljönni és közbe vágni. Mondjuk nekem meg sem kéne szólalnom, mert ugyanezt tettem az ő esküvőjén, de akkor is. Ő már ebbe nem szólhatna bele. Eltelt nemtudommennyiidő, és ezek után még mindig rosszat akart nekem. Megértem. Persze. Én is rosszat tettem, és muszáj valahogy visszakapnom, de bárcsak ne ma és ne így tette volna.

- Oké, nincs - mondta apa, mire mindenki felnevetett. -  Ezennel házastársakká nyilvánítalak benneteket. -  mondta, Niall pedig egyből magához húzott és megcsókolt. Amikor elváltak ajkaink, a fejét rázta.

- Most már mindent átéltünk együtt - mondtam.

- Még szeretnék veled átélni pár dolgot, ha nem baj Mrs. Niall Horan - válaszolta, nekem pedig felgyorsult a szívverésem.

Lana-val összefutottam kint, amikor mindenki odajött gratulálni/mindent jót kívánni. Barátnőm csak annyit mondott, hogy soha többet nem fogjuk látni. Hm. Lehet, hogy tényleg kilökte egy autó elé.

- Egyáltalán mit keresett itt? - kérdeztem, amikor senki nem hallott.

- Te tönkre tetted az övét, ő pedig úgy tervezte, hogy a tiédet is tönkre kell tenni - vonta meg a vállát, majd odament Harry-hez.

Teljesen mindegy volt, hogy tönkre tette az esküvőmet Niall előző barátnő félesége. Nem érdekelt. Niall-t sem érdekelte, és ezért nem is beszéltünk róla. Csak arra tudtam gondolni, hogy végre az enyém én pedig az övé vagyok. Ha valamit nagyon akar az ember, egyszer csak megkapja.
És, hogy mi lett vége ennek a Június tizenkettedikének? Happy End. (:

29.rész - August 12. Elveszve.

Utolsó előtti rész... :(:
Jó olvasást! xx

Hey, Get your bayk off the wall

Don't you get comfortable

Looking so hot

I think that I might fall

Move

Hogy hova jutottam, és mennyi idő alatt, arról fogalmam sem volt. Csak mentem és igyekeztem nem gondolni a történtekre. Nem tudtam felfogni, hogy Niall nem tud megbízni bennem. És azt sem, hogy Louis képes volt elmondani, hogy mi történt. Már ha elmondta. Az is elképzelhető, hogy csak utalt rá. Akkor is elegem volt belőle. Meg Niall-ból. Meg ebből az egész helyzetből. Miért nem lehet nekem egész egyszerűen egy normális kapcsolatom, amibe nem pofátlankodik bele egy nem kívánatos harmadik személy!? 
Mikor már úgy éreztem, hogy egy napja sétálok, felnéztem és egy pillanat alatt megállapítottam, hogy egy ici-picit se ismerős a környék, ahova kilyukadtam. Az utca kihalt volt, mindössze egy üzlet nyitott ajtaján szűrődtek ki a fények, ahonnan hangos nevetés hallatszott ki. Legalább vannak akik jól érzik magukat. A közelben volt egy park féleség, ahol volt egy pad, amire azonnal letelepedtem, és a térdemre könyökölve a kezembe temettem az arcomat. A telefonomat kikapcsoltam, ezért Niall, ha akart volna se tudott elérni. Nem bántam. Jó volt egy kicsit egyedül lenni, és átgondolni a történteket. És nem csak a mai napot. Hanem ezt az egész kettő hónapot, ami alatt eljutottam/eljutottunk ide. Nem akartam, hogy ez történjen. Nyilván nem az, hogy összejöjjünk Niall-al, hanem, hogy Louis is beköszönjön a képbe. Senki nem akart volna egy felesleges személyt a kapcsolatába. 
- Kicsit magányosak vagyunk? - kérdezte tőlem egy ismeretlen hang. Mivel nem számítottam társaságra, ezért kicsit megugrottam ijedtemben és csak utána néztem meg, hogy ki is az, aki még jobban fel akarja húzni az idegeimet erre a napra. 
- Nem - motyogtam és már álltam volna fel, hogy elmenjek az ismeretlen - kissé ittas - újonnan szerzett barátomtól, de megragadta a karom és visszanyomott a padra, majd megtámaszkodott a vállam mellett a támlán. Nem voltam valami ijedős fajta, de ettől kicsit sokkot kaptam. - Mennék - emeltem meg a fejem a pasas felé, amikor megcsapott a pia, a cigaretta és valami elviselhetetlen bűz szaga. Grimaszt vágtam és próbáltam kiszabadulni a csapdából. Nem ment könnyen.
- Nem kell sietni. Fiatal még az este - vigyorgott rám. Remek. Kiderül, hogy nem csak alkoholista, hanem egy perverz alak, aki fiatal lányokra vadászik. 
- Igen, de engem meg... - próbáltam megmagyarázni - egy idegennek - ,hogy el kell mennem - egy idegen városból, amiről eddig azt se tudtam, hogy létezik - mielőtt még valami olyasmi történne, amit később baromira nem díjaznék. 
- Mi történt, Cody? - szólt valaki a pasas háta mögül, én pedig - naiv módon - megkönnyebbültem, hogy most jönnek a jó fiúk, akik leszedik rólam az illetőt, és mehetek a dolgomra. Aha, majdnem. A srác - ezek szerintem Cody - válla felett ki tudtam kicsit lesni és sikerült megnéznem, hogy kik az úgy nevezett megmentőim. Nos, az egyiknek tele volt a keze tetoválásokkal, a másik tele volt fültágítókkal, piercingekkel, a harmadik pedig vegyesen, mind kettő. Nagyon örültem. 
- Tényleg mennem kéne. - Hátráltam pár lépést, ugyanis közben sikerült felállnom, és elindulni arra, amerről jöttem. Cody-t kicsit megzavarta a haverjai érkezése, ezért engedett a szorításon, így én eltudtam onnan slisszolni. 
- Hova sietsz? Elkísérhetünk - vigyorgott rám a csupa-tetoválás srác. Idegesen visszavigyorogtam rá, majd megráztam a fejem, és elkezdtem rohanni. Fogalmam sem volt, hogy jönnek-e utánam, vagy sem. Hogy elfognak-e kapni vagy sem. Vagy, hogy egyáltalán jó irányba megyek-e, de egyáltalán nem érdekelt. Csak le akartam őket rázni, hazamenni és álomba sírni magam, hogy kicsit kiadjam magamból a mai nap idegességét. Befordultam egy mellékutcába, és éppen hátrafordultam, amikor simán neki ütköztem valakinek, majd az eséstől hátra tántorodtam és, elveszítve az egyensúlyom, hátra is estem. 
- Jesy? - hallottam meg egy ismerős hangot. Nem akartam hinni a fülemnek, de felpillantva megállapítottam, hogy simán hihetek neki, mert az állt előttem, akinek, ha nem ilyen helyzetben futottam volna össze vele, simán kikapartam volna a szemét.
- Segíts! - tápászkodtam fel gyorsan, majd a kezét megragadva elkezdtem rángatni. - Pár srác kikezdett velem, és nem engedtek hazamenni, ott tartottak, és, ha nem lettem volna elég gyors, akkor még mindig ott lennék velük. Elfutottam, de szerintem követtek és... Ne állj már egy helyben! Utol fognak érni! Gyere! - rángattam folyamatosan a kezét, de ő csak nagyokat pislogva nézett rám, és kilesett az utcából, hogy jön-e valaki. Miután visszanézett rám, úgy tűnt, hogy totál idiótának néz. - Louis! Kérlek, menjünk! Ki tudja, hogy mit fognak velünk csinálni - nem bírtam tovább visszatartani a sírást, ezért az utolsó mondatokat már patakzó könnyekkel mondtam. 
- Jesy - húzott azonnal magához Louis, és elkezdte simogatni a hajam, meg a hátam, én pedig a vállába fúrva a fejem sírtam. Nem is sírtam, bőgtem. - Nincs itt senki. Nyugodj meg. Leráztad őket -mondogatta folyamatosan, én pedig meg sem tudtam szólalni. 
Nem tudom, hogy meddig álltunk így, de egy idő után Louis eltolt magától, átölelte a vállam és elvitt... magához. Nem ellenkezdtem. Nem mondtam, hogy vigyen haza, nem kezdtem el vele kiabálni, hogy miért ide hozott. Egész egyszerűen hagytam, hogy bevezessen a nappalijába, lefektessen a kanapéra és rám terítsen egy takarót. Ezek után pár percre eltűnt, de aztán egy pohár vízzel  jött vissza, amit letett az asztalra, majd leült mellém és kisimította az arcomból a rátapadt hajszálakat. 
- Jobban vagy? - kérdezte halkan. Csak bólintottam. Pár perc múlva újra kérdezett. - Hol van Niall?
- Otthon - mondtam rekedten. 
- Miért nem volt veled? - vonta fel a szemöldökét Louis.
- Összevesztünk - mondtam halkan. - Hol voltunk? Hol voltam? Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy fogalmam sem volt, hogy merre megyek. 
- Mindvégig itt voltál. Mármint a környéken. Csak egy olyan utcába lyukadtál ki, ahol eddig soha nem jártál. Szerencse, hogy arra jártam - mosolyodott el halványan. - Miattam veszekedtetek? - kérdezte pár perc múlva. Bólintottam egy aprót, mire lehunyta a szemét és vett egy mély levegőt. - Jesy, nagyon sajnálom, én tényleg nem akartam neked... Nektek rosszat. Csak elmondtam, hogy mi érzek, nem gondoltam, hogy ez lesz a vége. Soha nem akartam neked rosszat okozni. Egész egyszerűen elszállt az agyam. Ne haragudj! Nekem a barátságunk többet jelent, mint ez az egész helyzet. Felejtsük el mi történt! - Wow. Nem gondoltam, hogy ez jön. Annyira őszintének tűnt ez a bocsánat kérés, hogy nem tudtam mit tenni. Felültem és szorosan megöleltem. 
- El van felejtve - suttogtam, mire még szorosabban ölelt. Miután ezt megbeszéltük, minden olyan volt, mint régen. Nem volt feszültség, nem volt vita, nem volt flört, csak beszélgettünk és nevettünk. Egy idő után elment fürödni, addig én lehajtottam a fejem a párnára, és pár perc után elnyomott az álom. 

***

- Azt mondta veszekedtetek - hallottam halkan Louis hangját. Nem nyitottam ki a szemem, de éreztem, hogy valaki a hajamat simogatja, és a másik kezével fogja a kezem. 

- Egy kicsit - motyogta rekedten Niall. Olyan fáradtnak tűnt a hangja. Nyilván nem tudott addig elaludni, amíg meg nem győződött róla, hogy velem minden rendben. - Aztán elment, és nem tudtam elérni. Elképzelni se tudtam, hogy hova ment. 

- Sírva találtam meg innen pár utcányira. Nagyon kiakadt. Azt hajtogatta, hogy néhány pasas követi, és, hogy megfogják találni. Szerintem csak összefutott pár részeggel - magyarázta Louis, mire Niall csöndben tovább ült mellettem. Még mindig csukva volt a szemem. 

- Megbeszéltétek? - kérdezte pár perc múlva. Nem láttam, de gondolom Louis csak bólintott, mivel Niall csak azt kérdezte: - Megbocsájtott? 

- Igen - mondta Louis. Hosszú időre beállt a csönd, de ha tovább beszélgettek, azt se hallottam, mert sikerült visszaaludnom. 

***

Reggel, mikor kinyitottam a szemem, egy pillanatra nem tudtam, hogy hol vagyok, de mikor körbe néztem eszembe jutott a tegnap este, és minden világos volt. A kanapéval szemben Niall aludt egy fotelben. Halványan elmosolyodtam, csendben felálltam és odasétálva hozzá apró csókot nyomtam a szájára, amitől mocorogni kezdett, pislogott párat, hogy a szemei hozzászokjanak a fényhez, és amikor meglátott szinte azonnal magához húzott és szorosan megölelt.

- Ilyet - kezdte. - soha, de soha többet ne csinálj, Jesy! Nagyon féltettelek tegnap - nem válaszoltam, csak bólintottam, miközben belefúrtam a fejem a vállába és mélyen beszívtam az illatát barátomnak. 

Ami Tegnap történt, arról lehet, hogy soha többet nem fogunk beszélni, de szerintem sikerült megoldanunk megbeszélés nélkül is. És abból, amit hallottam a fiúk beszélgetéséből, szerintem mondhatom, hogy ők megbeszélték helyettem is ezt az egészet. Örültem, hogy sikerült egy este alatt tisztáznom Louis-al a dolgokat és kibékülni Niall-al is. Így sikerült visszakapnom egy régi barátomat, és egyben megtartani az igazi, egyetlen, örök barátomat. Akivel soha többet nem veszek össze egy harmadik személy miatt. Egész egyszerűen azért, mert utálok rosszban lenni vele. Távol lenni tőle. És olyan dolgokat a képébe vágni, amit normális körülmények között soha nem vágnék a fejéhez. Ezt pedig azért, mert teljes szívemből szeretem. 

28.rész - August 12. A vita

Csáó!:D
Kicsit úgy érzem, hogy elvesztettem az összes olvasómat. Az előző részekhez szinte nem kaptam egy visszajelzést sem. Az érdeklődés egyik napról/hónapról a másikra alábbhagyott. Megkérhetlek titeket, hogy akkor is írjatok egy rövid hozzászólást, ha esetleg untátok vagy nem nyerte el a tetszéseteket a rész? Akkor (erre a két-három részre is) tudok változtatni valamit... (:
Aztáááán... Mivel a két hét túl sok időnek tűnik, úgy gondoltam, hogy hetente hoznám a részt. Szombatonként. Így pont Decemberre be tudnám fejezni a blogot. :(:
Jó olvasást... xx

Written on these walls are the colours that I can't change

Leave my heart open but it stays right here in its cage

Story Of My Life

Gyors léptekkel mentem haza, hogy minél előbb letudhassam ezt az egészet. Nem értettem Niall hirtelen hangulatváltozását, ugyanis mikor eljöttem semmi baja nem volt. De elképzelhető, hogy kapott egy üzenetet, e-mailt, vagy csak egy telefon hívást akárkitől és megváltoztatta a kedvét. Egy mondattal képes lehetett erre az illető. 
Mikor végre befordultam az utcába vettem egy hatalmas levegőt, és konkrétan befutottam a házba.
- Niall!? - kiabáltam egyből, amint becsuktam magam mögött az ajtót. Automatikusan a konyha felé indultam volna, de barátom hangját a hátam mögül hallottam meg, amitől kicsit megugrottam, ugyanis hirtelen jött.
- Mesélj - mondta ijesztően nyugodt hangon. Lassan szembefordultam vele, és amit láttam elszorította a szívemet. Fagyos tekintettel nézett végig rajtam, keresztbe font kézzel az ajtófélfának dőlve. Olyan "biztos lehetsz benne, hogy most veszekedni fogunk" testtartásban állt.
- Mit meséljek? - kérdeztem vissza végül. 
- Pontosan tudod miről beszélek - rázta meg a fejét. Tudtam, hogy miről beszél, de nem akartam tudomásul venni. Nem akartam elhinni, hogy arról akar velem beszélni, amire én gondoltam.
- Niall én... - kezdtem volna, de barátom egyből feltette a kezét, félbeszakítva ezzel a mondatomat, amit még én sem tudom hogy fejeztem volna be.
- Kérlek, ne mondd azt, hogy meg tudod magyarázni. Ne legyél olyan, mint a többi lány. - Auch. Ez jobban fájt, mint bármelyik mondata eddig. Nem akartam úgy tűnni, viselkedni, beszélni, mint a többi lány. Egyszerűen tisztázni akartam ezt az egész félreértést. Már, ha egy dologról beszéltünk. 
Sok dologtól rettegtem egyszerre. Először is, hogy Louis volt olyan okos, hogy felhívta Niall-t és mindent elmondott, ezzel teljesen kiborítva barátomat. Másodszor, hogy nem fogom tudni megmagyarázni. Niall ilyenkor hajthatatlan. Nem hallgat meg nagyon mást, inkább mondja a magáét és miután elmondta amit akart, azután veszi észre, hogy az nem úgy van ahogy azt ő elképzelte. Harmadszor pedig, hogy annyira megijedek, hogy mindent elmondok Niall-nak, arról, amit mindennél jobban el akartam kerülni és utána derül ki, hogy barátom csak amiatt akadt ki, mert - mit tudom én - nem nyomtam ki normálisan a fogkrémet a tubusból. Ezek után nyilván még a mostaninál is jobban ki lenne bukva. 
- Niall, kérlek, te pedig hallgass végig! - kérleltem egy kicsit közelebb lépve hozzá.
- Mi van, ha nem szeretném végig hallgatni a magyarázkodásod? - Fájdalom. Szomorúság. Fáradtság. Csalódottság. Hirtelen csak ennyi érzelmet tudtam kiolvasni a szeméből. És ekkor döbbentem rá, hogy Niall-nak nem a fogkrémes tubussal van baja. Hanem azzal, amivel nekem is. 
- Mit tudtál meg? - kérdeztem. Muszáj volt megtudnom, hogy mennyire nagy a baj.
- Mindent megtudtam, Jessica - mondta szemrebbenés nélkül. Bennem pedig ott omlott össze valami. 
- Ne - suttogtam. - Ne hívj így. Bármit csinálhatsz, csak ezt ne. 
Mindenre fel voltam készülve csak erre nem. Niall pontosan tudta, hogy miért Jesy vagyok és nem pedig Jessica. Utáltam, ha így hívnak. Gyűlöltem. Nem bírtam elviselni. Egész egyszerű a története. 
Igazából Niall úgy ismert meg, mint Jessica Janet Thrilwall. Ez a teljes nevem, amit csak kicsiként viseltem el. Amikor még minden rendben volt. Amikor betöltöttem a tizennyolcat, és elmehettem otthonról - a körülmények miatt - akkor kezdtem Jesy Thirwallként bemutatkozni mindenkinek. Niall hívott egy először, előtte pedig mindig mindenki Jessica-nak szólított. Viszont a szüleim válása és az, hogy eltávolodtam tőlük - elköltöztem, kerültem őket és hallani se akartam róluk - úgymond mindent megváltoztatott. A "névváltoztatással" le akartam zárni a múltam. A szüleim okozta problémák idejében Jessica voltam, de az utána való helyreállt életemben pedig csak is Jesy lehettem. Senki nem hívott Jessica-nak, amióta eljöttem otthonról, Niall pedig csak egy évig hívott így, aztán inkább becézett. 
Szóval ezért ütött szíven ez a megszólítás. Mert nem volt elég az, hogy Niall ki volt rám borulva, még eszembe juttatta a régi időket, amikor minden összeomlani látszott körülöttem. Még valaki nem szeretne belém rúgni!?
- Oké, ne haragudj - nyúlt felém, gondolom azért, hogy magához húzzon és megöleljen. Láthatta rajtam, hogy kicsit összeomlottam, és ezért szerette volna helyrehozni a hibát, viszont, ahogy ő előrébb lépett én azonnal hátráltam egy lépést. - Jesy! - nézett ijedten a szemembe. Tudom, hogy egy név semmit nem jelent. A név csak egy név, amivel megkülönböztetjük egymást, megszólítjuk a másikat, és jelentősége sincs, viszont nekem ez nagyon is számított. 
- Elmondod mi a baj? Mit tudtál meg? Ki hívott? Mi történt!? - az utolsó kérdést már kiabáltam. Elfogyott a türelmem. Túl sok volt, ami az utóbbi időben történt. 
- Tudod mi a baj? - tudtam, hogy nem vár választ, de már nyitottam volna a számat, hogy visszakiabáljak valamit, amikor folytatta. - Az, hogy én vártam rád. Elviseltem minden fiú barátodat, aki egyszer is máshogy nézett rád. Aztán úgy voltam vele, hogy feleslegesen várok, mert közöttünk úgy sem lesz semmi. Aztán végre megkaptalak. Nálam boldogabb ember nem volt két hónappal ezelőtt. Ebben a két hónapban attól rettegtem, hogy találsz valaki jobbat, aki megértőbb és kedvesebb, mint én. Visszajöttél és úgy tűnt jól elvagyunk. De a telefon hívás után már nem vagyok ebben olyan biztos.
- Elárulnád, hogy... - kezdtem volna a monológomat, de Niall félbeszakítása miatt még várnom kellett vele.
- Louis hívott! - kiabálta. - Nem tudtam, hogy ő is... És én is. Ha őt jobban szereted, és ő a jobb, akkor ott van. Ne erőltessük a kapcsolatunkat. Akkor térjünk vissza a barátsághoz, nekem...
- NIALL HORAN! - ordítottam. - Akkor most szépen végig hallgatsz! Én is elviseltem sok mindent, és szerintem kettőnk közül én szenvedtem jobban! Te megkérted Anne kezét! Én pedig más fiúra se néztem soha. Csak te számítottál nekem! Ha nem lépek soha nem lett volna közöttünk semmi! Két hónappal ezelőtt azt hittem minden rendben! Aztán jött Louis. És elmondta nekem azt, amit én mondtam neked. Rossz volt az időpont és a körülmény és minden! Elrontott mindent, én pedig nem mondtam neki semmit azóta. Úgy gondoltam, hogy két hónap alatt ő elfelejt, te pedig nem! De sajnos minden ugyanúgy maradt és, ha lehet Louis még jobban nyomult! Mégis mit kellett volna tennem!? Fontos voltál...
- Ne használj múlt időt! - szólt közbe Niall, de én akkor is folytattam.
- ... mint legjobb barát és mint barát! Louis pedig, mint egy barát! Mint egy haver, akivel lehet hülyülni. Érzed a különbséget?
- Miért nem mondtál neki semmit!? Gondolkoztál azon, hogy engem itt hagysz? - A mellkasa gyorsan járt fel-alá. Gyorsan vette a levegőt az idegesség miatt. És lehet, hogy a félelem miatt is. Viszont nekem akkor egyik sem számított. Nem érdekelt, hogy csalódott, hogy szomorú és, hogy megbántottuk. Csak az érdekelt, hogy nem bízott bennem. Azt nem bírtam felfogni, hogy nem bízott meg bennem, és a felismeréstől nem is tudtam reagálni a kérdésére. - Tehát i...
- Nem bízol bennem - mondtam halkan. 
- Mi? - döbbent le teljesen.
- Nem bízol bennem - ismételtem meg a mondatot.
- Jesy, erről szó sincs -rázta meg a fejét, én viszont könnyezve mentem el mellette az ajtóhoz. Megpróbált visszahúzni, én pedig rángattam a kezem, de egy idő után nem bírtam tovább.
- Niall, vedd le rólam a kezed! - kiabáltam rá. Döbbentem nézett a szemembe, amiből kigördültek az első könnycseppek. Engedett a szorításán, én pedig kicsúsztam a kezei közül és feltépve az ajtót, elsiettem onnan.
- Jesy! Kérlek! Had tegyem jóvá! - hallottam egyre közelebbről a hangját.
- Bízz meg bennem és azonnal jóvá is tetted! - kiabáltam vissza, úgy, hogy vissza sem fordultam. Csak futottam. Nem tudtam, hova megyek, és meddig. Azt sem tudtam, hogy mennyi az idő. Csak mentem, hátra sem nézve. Nem tudtam meg sok mindent a telefon hívásról, de igazából nem is akartam. Elég volt annyi, hogy megtudtam, Louis elárult valamit. Valami olyasmit amivel három dolgot is tönkre tett.
1. A közöttünk lévő barátságot. 
2. Niall és közötte lévő barátságot.
3. És a kapcsolatomat. 
Köszönöm Louis...