Változtatások (: (FRISSÍTVE)

Sziasztok! ^^
Akkor egy kis "bevezető" a második évadba.
Nem tudom kinek mennyire tetszett az első, de igyekezni fogok túlszárnyalni azt.
- Először is: ez kisebb változás lesz. Lehet, hogy csak dátumot fogok írni, időt nem. Az első évadban se volt nagy szerepe az időnek szerintem. :D
- Terveztem egy átalakítást is. Kinézet változást. De az egyik rész végén megjegyeztétek páran, hogy sokat változtatom a szereplőket a fejlécen, és a kinézetet is sokszor lecseréltem. Úgy, hogy az marad. (Egy ideig. :D)
- A zenéket meghagyom, de innentől nem fogom megmagyarázni, hogy miért ezt választottam. Csak egy kis dalszöveg részletet fogok az elejére tenni a részeknek. (:

Igazából ennyit a kis változtatásokról. A legnagyobb szerintem az lesz, hogy:
- Niall szemszögéből szeretném írni a második évadot. Nem Niall szemszögéből szeretném írni a második évadot. :D Oké..Igazából megijedtem, hogy nem tudom úgy leírni... hogy élethű legyen. Marad Jesy szemszöge. :D
- Csak Jesy most nem Niall-al lesz...Hanem a szüleivel.
- Tehát közelebbről megismerhetitek Jesy szüleit. \o/ :DD
- De az is lehet, hogy átugrom ezt a néhány hónapot, és egész egyszerűen a visszatérését írom meg. :D Még nem tudom... Majd meglátom. :D

Ennyit szerettem volna leírni. Ennyi lesz a változás. Remélem továbbra is számíthatok a hozzászólásokra/pipákra. És továbbra is olvasni/szeretni fogjátok, amit írok. (:

btw: 2 hétig most nem várható rész, sajnálom. Két dolog miatt sem.

1. Nyaralok. Nem leszek online. Teljes mértékben offline leszek. :D
2. Ez egy évad lezárása. Kell egy kis "hatásszünet". :D

De, amint kipihentem magam, visszatérek. ^^ További jó nyári szünetet mindenkinek. (:♥ Xxx

20. June 12. 23:00

Ride

Hihetetlen, hogy már a második évad fog jönni. Igaz, azt mondtam, hogy nem lesznek évadok, de úgy gondoltam, hogy miért ne? :DD Köszönöm, hogy olvassátok/szeretitek, amit írok.♥ Megvan a vázlata a változtatásoknak. Valamelyik nap megosztom, addig is várom a pipákat/hozzászólásokat. (:
Ebben a részben minden van. Visszatekintés, összegzés, Louis, Niall, szülők. A fontosabbak. :D
Zene: I'm gon' ride, I'm gon' ride, I'm gon' ride, I'm, I'm gon' ride.♥  
Jó olvasást. (: ♥♥♥ ^^

Nem tudom, hogy mi van velem, de fél óránál nem tudok tovább aludni. Egyfolytában Louis, Niall, apa, anya és ezek kizárása járt a fejembe.

Először is Louis. Ez komoly? Minden olyan egyenesbe jött. Niall-nak sikerült mindent elmondanom, és ő is rájött, hogy Anne nem hozzávaló. És mindezek után, úgy, hogy tudott róla, hogy boldog vagyok, Niall is boldog, mindenki boldog, közölte velem, hogy ő nem boldog, mert szerelmes belém. Nem tudtam eldönteni, hogy dühös vagyok-e rá az őszintesége miatt, vagy hálás, amiért elmondta. Na, jó. Igazából pontosan tudtam, hogy dühös vagyok. Igazán dühös. Miért most? Miért pont most? Az élet igazságtalan.

Másodszor anya és apa. Miért bukkantak fel pont most? Miért nem tudtak volna ott maradni, ahol voltak, és élni tovább a „nincs kapcsolatom a lányommal” életüket? Miért kellek most én a képbe? Oké, helyre akarják hozni a dolgokat, de akkor is. Miért pont most? Én tökéletesen elvoltam nélkülük, és nem hiányzott egy kicsit sem a társaságuk. Azon a napon minden eltört bennem. Amikor Niall először mondta, hogy „szeretlek”. Anya elment a nagyszüleimhez, mert irtóra összeveszett apával. Haza se jött. Napokig. Hetekig. Szomorú voltam, hogy nem jönnek ki egymással, de akkor még szomorúbb voltam, amikor anya haza jött és azt mondta, hogy ő ezt nem bírja. Ő is nagyon megváltozott. Nem tudom, hogy a válás miatt, vagy más miatt. Igazából nem is érdekelt/érdekel, mert hát, miért foglalkozzak vele? Tudja, hogy haragszok rá és apára, azért, mert útjaik külön váltak. Hiszen miért megoldás egyből az, hogy elváljanak? Miért nem lehet megbeszélni? Oké, hivatalosan is utálom a „miért” szót.

És végül. Niall. Mindennél jobban szeretem. De tényleg. És most egy kicsit ledöbbentem. Darabokra tört a szívem, konkrétan. Hiszen elküldött. Nem gondolt arra, hogy én ezt nem akarom. Nem akarok anyáékkal lenni. Ez elég volt nekem, amit ma produkáltak. Mindig, de tényleg mindig, tudta Niall, hogy mit akarok. És vicces, de néha ő döntött helyettem. És mindig jól. De most úgy érzem, hogy nem gondolta át a dolgokat. Nem gondolt arra, hogy mennyit szenvedtem a szüleim miatt. Hogy, mennyit, vigasztalt a szüleim miatt. Hogy én ezt egyáltalán nem akarom. És tudom, hogy nem szakított velem. (Remélem) Akaratlanul is eszembe jutott az, amikor döntés helyzetben voltam. Jó tanuló voltam. És a jelentkezésemet beadtam egy olyan „mindegy, úgy sem fog sikerülni” alapon. Aha. Felvettek. Ott volt a döntő kérdés. Akarok-e menni vagy nem? Volt egy kis időm gondolkozni, és szerintem Niall-t akkor terheltem annyi információval, hogy csoda, hogy nem aludt egész nap a kimerültség miatt.

- Nem tudom, mit csináljak. – dőltem hátra az ágyamban szenvedve, egy párnát nyomva az arcomhoz. Hallottam, hogy Niall felállt (a székemben ülve figyelt/hallgatott addig.) és odalépve az ágyamhoz megfogta a kezem, és levette a párnát az arcomról. Egy ideig nézett, majd befeküdt mellém, én meg hozzábújtam. Simogatta a hátam, nekem pedig folyamatosan kattogott az agyam. – Mit csináljak? – suttogtam. A keze megállt a levegőbe, mire én felnéztem rá. Mélyen néztünk egymás szemébe, aztán végül megrázta a fejét.

- Ne menj. – mondta. Nem tudtam eldönteni, hogy azért mondja, mert hiányoznék neki, vagy ezért, mert úgy gondolja, hogy nem lenne jó nekem az az iskola. – Nem vagyok önző, nem magam miatt mondtam. – válaszolta meg a ki nem mondott kérdésemet. Visszadőltem a mellkasára, és sóhajtottam egy nagyot. Akkor nem megyek külföldre.

Az ágy nyikorgó hangja tudatta velem, hogy most ne a múlton rágódjak, hanem a jelennel foglalkozzak. Akkor nem mentem külföldre. Úgy tűnik, most megyek. Lassan megfordultam, hogy megnézzem Niall alszik-e, és amikor láttam, hogy mellkasa egyenletesen emelkedik és süllyed, vettem egy nagy levegőt, és halkan felálltam. A bőröndöm az ágyam végében volt. Lefektettem a földre, és lassan kinyitottam. A szekrényemhez sétálva megragadtam a ruháim egy részét, és hajtogatás nélkül bevágtam őket a bőröndömbe. Mentem volna vissza a másik kupac ruháért, de sikeresen megbotlottam valamiben. Hah, nem is én lennék.

- A francba. – sziszegtem, ugyanis sikerült egy kisebb zajt csapnom, aminek hatására Niall elkezdett fészkelődni az ágyban. Láttam, ahogy a kezét kinyújtva tapogatózni kezd utánam, és mikor nem érzett a keze alatt (ez azért fura megfogalmazás) a villanykapcsolót kereste. Mikor felkapcsolta mindketten hunyorogva próbáltunk hozzászokni a hirtelen fényhez. Amikor végre hozzászokott a szeme a világossághoz, felült, és lefagyva bámult rám.

- Te mit csinálsz? – kérdezte rekedt hangon, aztán meglátta a bőröndöt a ruháimmal és elkerekedett a szeme. Úgy láttam az álom simán kiment a szeméből. – Oké, állj. – pattant fel rögtön és elém lépve széttárta a karját. – Mi a francot akartál csinálni, Jesy? – kérdezte idegesen Niall. Egyáltalán nem értettem felháborodásának okát. Hiszen ő mondta, hogy menjek. Hát, megyek. Most meg az a baja, hogy megyek? Mi van?? Érdekes mikor a saját gondolataimba zavarodok bele.

- Azt mondtad menjek el. – nyögtem ki végül. Barátom összeráncolt szemöldökkel nézett rám.

- És te tényleg negyed tizenkettőkor akarsz elmenni? Mégis hova? Szerintem ezt nem gondoltad végig. Gyere, feküdjünk vissza aludni. Holnap mindent… - próbált húzni a karomnál fogva az ágyhoz, de kirántottam a kezem a szorításából.

- Nem. – mondtam határozottan, majd kikerülve őt kirángattam egy farmert és egy egyszerű pólót a szekrényből. Bementem a fürdőbe a ruhákkal és magamra zártam az ajtót.

- Jesy, ne csináld ezt. Kérlek. – hallottam Niall kétségbeesett hangját az ajtó túloldaláról. Gombóc nőtt a torkomba, ahogy hallottam, ahogy könyörög, de nem akartam most feladni. Gyorsan kibújtam a pizsamámból és beleugrottam a farmerba, és magamra húztam a pólót. Nem érdekelt, hogy nézek ki, csak elakartam menni. Gyorsan. A telefonom a farmerem zsebébe volt. Előhalásztam és tárcsáztam.

- Jó estét. Egy taxit szeretnék hívni. – elhadartam a címet, majd eltettem a telefont, és kinyitottam az ajtót. Vettem egy nagy levegőt, mielőtt kiléptem.

- Nem akarom, hogy elmenj. – mondta egyből Niall, ahogy kiléptem. Esküszöm, a sírás kerülgetett.

- Te mondtad, hogy menjek, Niall. – beraktam a bőröndbe az összes ruhámat, és már a cipzárt húztam be, amikor barátom felállított és megragadva két oldalt a vállam a szemembe nézett.

- Szeretlek. Kérlek, ne menj el. – annyira… érzelmesen, és őszintén mondta, hogy elbizonytalanodtam. Menjek vagy maradjak?

- Én is szeretlek. – mondtam, mire látszott az arcán, hogy megkönnyebbült. – De te mondtad, hogy menjek.

- Ők a szüleid. Azért mondtam, hogy legyél velük is. De nem akarom, hogy úgy menj el, hogy rosszban vagyunk. – nem akartam erre reagálni, ezért lehajoltam a bőröndömért és elindultam az ajtó felé. Furcsának találtam, hogy nem jön utánam, de örültem is, hogy nem állja utamat. A végén még rávett volna, hogy maradjak. Csak a ház elé mentem várni a taxit. Tíz percig ácsorogtam kint, amikor eleredt az eső.

- Ezt nem hiszem… - kezdtem, de a nevem félbeszakított. Mármint nem a nevem szólalt meg (?), hanem valaki a nevemet kiabálta.

- Jesy! – futott az illető felém, és mikor észre vettem, hogy ki is az, lehunytam a szemem.

- Louis, te mit keresel itt? – kérdeztem, mikor lefékezett előttem.

- Niall hívott. – lihegett. Vízcseppek hullottak a hajából, ami már teljesen vizes volt. – Hadart valamit arról, hogy el akarsz menni. Nem értek semmit. Mi van? Már nyitottam a számat, hogy mondjak valamit. Mondjuk, hogy „nem tartozik rád, menj haza, megoldjuk”, de pont akkor nyitódott az ajtó, és pulcsiban, melegítőben, befűzetlen deszkás cipőben kirohant Niall.

- Ne menj. – nézett mélyen a szemembe. Abban a pillanatban örültem, hogy szakad az eső. Legalább barátom nem láthatta, hogy sírok. Hagytam, hogy könnyeim összekeveredjenek az eső cseppekkel.

- Niall… - ráztam meg a fejem végül, mire magához húzott, és megcsókolt. De úgy, mint még soha. Oké, hivatalosan csak délután óta járunk, és azóta nem csókolóztunk sokat, de ez más volt. Beleszédültem az érzésbe. Az se érdekelt, hogy esik. Az se érdekelt, hogy Louis szeme láttára csókolt meg. Az sem érdekelt, hogy rázkódik a vállam a sírástól. Viszont azt tudtam, hogy ez nem változtat azon a tényen, hogy elmegyek. Bíztam Niall-ban. Bíztam a megérzéseiben. És ő azt mondta menjek. Ő csak annyit akart, hogy ne haragban váljunk el. Nos. Nem haragban váltunk el.

A taxim pont akkor fordult be, amikor elhúzódott tőlem, és a homlokát az enyémnek támasztotta.

- Nem haragszom. – mondtam. Niall lehunyta a szemét. – De muszáj mennem. – suttogtam. – Bízok benned. Azt mondtad, hogy jobb lesz nekem. – mondtam, mire alig láthatóan bólintott.

- Meddig nem látlak? – kérdezte.

- Ha a szüleimen múlik hónapokig. – röhögtem fel kínosan. – Hiányozni fogsz.

- Te is. – csókolt meg még egyszer. És még egyszer. És utoljára. Betettem a csomagtartóba a bőröndöm. Visszanéztem a két srácra, akik teljesen összetörve néztek rám. Louis-hoz odaléptem és szorosan megöleltem.

- Vigyázz magadra. – suttogta, miközben visszaölelt. Mielőtt beszálltam volna a taxiba, nyomtam egy puszit az arcára. Vissza se nézve bevágtam a taxi ajtaját és megmondtam apa ideiglenes címét, amit a kezembe nyomott, mielőtt elment tőlem. Néhány percig csendben ücsörögtem hátul, aztán tárcsáztam.

- Szia. – szóltam bele, mikor meghallottam a hangját. – Útban vagyok hozzád. Hozzuk rendbe a családot. – apa kitörő lelkesedéssel fogadta a hírt, és néhány percig magyarázott valamiről, de nem tudtam felfogni, hogy miről. Végül elköszöntem, mondván, pár perc múlva úgyis találkozunk, és letettem a telefont. Megnéztem az időt, mielőtt lezártam volna. Éjfél. Hát. Június 12. Túléltelek. Bátran kijelenthetem, hogy ez a nap volt a legeseménydúsabb napom az egész évben/életemben. És nem akartam még egyszer átélni…

Btw: Nem kapok az utóbbi időben annyi pipát és hozzászólást. :( Ehhez kaphatok párat? <3
És az előző résznél kaptam egy "nem tetszik" pipát is. Sajnálom, ha nem nyerte el valaki tetszését. :( Igyekszem összeszedni magam...