23.rész - August 12. "Két hónap után..."

Hahi! ^^ 
Köszönöm a visszajelzéseket az előző részhez. <3 (: 
Igazából ehhez a részhez nincs hozzáfűzni valóm. Remélem tetszeni fog, csak ennyi. (:
Aztán... Irodalomból kaptunk néhány házi feladatot, és az egyik az, hogy írjunk egy fogalmazást "Küzdelem" címmel. Szeretném kirakni a blogomba, csak egy olyan "mit gondoltok róla?" címszóval. Ha nem szeretnétek azt is megértem, hiszen unalmas lehet egy sulis fogalmazásomat olvasni és véleményezni. Szóóóval. Kirakhatom? Értékelitek nekem? (:
Jó olvasást! Xxx

Even if you knock it, ain't no way to stop it...
Forever you're mine, baby I'm addicted, no lie.

Come & Get it

Furcsa volt a saját ágyamban aludni, és kelni. Két hónap alatt sikerült megszoknom egy teljesen más környezetet, és ágyat. Nem mondom, hogy nem volt jó érzés, hogy reggel felkeltem, és nem suttogott fölöttem senki, nem volt vitatkozás. Egyes egyedül voltam. De legalább itthon.

És akkor most ezt a kis szöveget javítom. Ilyet akkor írtam volna, ha tényleg minden a legnagyobb rendben ment volna. Ehhez képest reggel frászt kaptam, hogy hol vagyok, és ráadásul dörömböltek is az ajtómon. Gyorsan megnéztem az időt, mielőtt kikászálódtam volna az ágyból. Hajnali öt óra (!). Remek. Tehát aludtam egy kellemes négy órát, vagy kevesebbet. 

- Megyek már! - kiabáltam, mikor még mindig hallottam a kopogtatást. Hajnali öt órakor egyesek milyen éberek. (Nem magamra gondoltam, hanem a kopogtató bogárra.) Magamra vettem egy kardigánt, hogy azért ne fázzak, amikor kinyitom az ajtót, és miután bajlódtam egy kis ideig a zárral, végre kinyitottam az ajtót. - Figyelj, hajnali öt óra... - kezdtem, de aztán felnéztem és megpillantottam az én egyetlen kis kopogtató bogaramat. Elállt a lélegzetem, és meg sem tudtam szólalni. Teljesen leblokkoltam, hiszen két hónapja nem láttam, mégis ugyanúgy nézett ki. Ez nem tudom miért jutott eszembe, hiszen miért változott volna meg? Én se változtam. Elkalandoztam. Tehát, ott állt, és csak nézett rám, aztán egyszer csak elmosolyodott, és magához húzva szorosan megölelt. Azonnal visszaöleltem, és mélyen beszívtam az illatát. Úristen, de hiányzott már ez. Az időérzékemet elvesztettem - igazából nem is érdekel, hogy mennyi ideig álltunk hajnali ötkor az ajtómban, ölelkezve - , de egy idő után eltolt magától, mélyen belenézett a szemembe, és megcsókolt. Ha az ölelésére azt mondtam, hogy hiányzott, akkor a csókjára ki kell találni egy új kifejezést, mert a "nagyon hiányzott" olyan semmilyennek tűnik. Annyira jó volt, hogy ott volt velem, beletúrhattam a hajába, és beszívhattam az illatát. Oké, soha többé nem hagyom itt.
- Te mit keresel itt ilyenkor? - mosolyogtam rá, mikor végre sikerült szétválnunk, és kézen ragadva bevezettem a házba, majd leültünk egymással szemben.
- Nem örülsz nekem? - biggyesztette le a száját. Megforgattam a szemem, és adtam egy puszit a szájára.
- El sem tudom mondani, hogy mennyire hiányoztál. De nem kellett volna hajnali ötkor iderohannod. Miattam ne legyél fáradt - kulcsoltam össze a kezünket.
- Fel keltem hajnali ötkor, és láttam, hogy jött egy üzenetem - kezdett bele a "mit keres itt" történetbe. - Amint elolvastam, felöltöztem, és már rohantam is. Nagyon hiányoztál, ezért minél előbb látni akartalak - fejezte be, én pedig azt hiszem lefolytam az ágyról. Teljesen elolvasztott a szövege. Valaki! Hozzon egy kiskanalat, és kaparjon össze!
 - Öhm... Izé... - kerestem a szavakat lesütött szemmel. Niall lehajolt, hogy egy magasságba legyen az arcommal, aztán fülig érő szájjal nézett egy ideig.
- Te elpirultál? - kérdezte még mindig mosolyogva. Tessék!? Elpirultam? Soha nem pirultam el! Niall kihozza belőlem a "pirulós" énemet.
- Khm... Igen? Gondolom. Ha te mondod. Én nem látom magam - magyaráztam, mire Niall csak felnevetett, és magához húzva megcsókolt. Ez eddig oké. De úgy csókolt meg, mint még soha. Úgy, hogy beleszédültem/remegtem.
- Na, de mesélj. Minek kellett távol lenned két hónapig? - kérdezte, miután elváltak ajkaink. Mindent elmondtam neki. Hogy a szüleim az elején kikészítettek, és azután is. Majd azután is. De a végére sikerült őket megszoknom. Elmondtam, hogy teljesen ki voltam, hogy nem tudok vele beszélni, és azt is, hogy baromira szenvedtem. És a végére hagytam, hogy éjfélkor az esőbe kiraktak az utcára "menj, amerre látsz" címszó alatt.
- Kiraktak!? De akkor miért akartak veled is találkozni? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel Niall. Jogos. Bár tudnám rá a választ!
- Gondolom egyfajta villámhárító voltam. Ha ők elkezdtek vitatkozni, akkor én közéjük álltam, és leállítottam őket - tippeltem. Igazából nem érdekelt, hogy miért hívtak, hogy minek kellettem. Örültem, hogy anyáék újra olyanok, mint régen. Nem vitatkoztak, nem voltak olyanok, mint akik a pokolból jöttek fel nyaralni. Jó érzéssel töltött el, hogy sikerült lebeszélnem őket a veszekedésről.
- Párkapcsolat tanácsadó? - kérdezte Niall, amivel visszarántott a gondolataimból, a valóságba.
- Hm?
- Párkapcsolat tanácsadó voltál? - mosolygott.
- Igen. Király, nem? A szüleim rávilágosítottak, hogy milyen munka kell nekem - nevettem fel. Niall megrázta a fejét, és olyan ijedt fejet vágott, hogy meg kellett nyugtatnom, hogy csak vicceltem. - És itt mi volt két hónapig?
- Lana és Harry egymásra találtak - kezdett bele, mire bólintottam. Igazából ugyanazt mondta, mint Lana éjjel, de végig hallgattam. Niall hangját jobban szeretem hallgatni, mint Lana hangját.
Niall mesélt, és mesélt és mesélt, nekem pedig közben egy név kattogott az agyamban. Nem mertem rákérdezni, hogy mi van vele, mert féltem a reakciójától, de muszáj voltam.
- És Anne? - motyogtam. Niall összeráncolt szemöldökkel nézett a szemembe.
- Mi van vele? - tárta szét a karját.
- Nem tűnt fel? Nem jelentkezett? Nem akar beszélni? - tettem fel a kérdéseimet. Éreztem, hogy messzire megyek, de muszáj volt tudnom.
- Anne elment - mondta, amivel mindent elmondott. - Basszus, Jesy. Ott hagytam az esküvőnkön, miattad. Szerintem ezek után már egyáltalán nem fog jelentkezni. - mondta. A szám szélét rágva dolgoztam fel a mondandóját. Ott hagyta a menyasszonyát. Miattam. Nagyon rosszul éreztem magam. Azért is, amit tettem, és azért is, amiért felhoztam a témát. Nem akartam ezt elszúrni. - Hé! - emelte meg az államnál fogva a fejem. - Sajnálom. Kicsit kiakadtam. Nem szeretnék Anne-ról beszélni. Örülök, hogy téged választottalak. Rád van szükségem, nem rá - mondta. Én pedig megint csak lefolytam az ágyról. Kiskanál? Valaki? Senki? Oké...
- Nagyon szeretlek - suttogtam neki, majd odahajoltam, és megcsókoltam.
- Amúgy - motyogta bele a csókunkba. - Miért nem tudtalak elérni? Ki volt kapcsolva a mobilod - fürkészte az arcom.
- Úgy voltam vele, hogy ha el tudsz érni, és beszélünk, akkor azonnal összecsomagolok, és haza jövök. Ezért voltam kikapcsolva.
- Nem akartál haza jönni? - döbbent le.
- Pár óra együtt lét után a szüleimmel? - kérdeztem, szerintem jogosan. Niall azonnal hívott volna, amint fel fogta volna, hogy nem fekszek ott mellette.
- Igazad van. Tényleg próbáltalak hívni egy-két óra múlva. - tette fel a kezét.
- Na, látod. Ismerlek - nevettem fel.
- Volt időd kiismerni - úgy látszik ma ilyen "igazad van", "igen, neked is igazad van" napot fogunk játszani. Kész tényeket fogunk egymás fejéhez vágni. - És még lesz időd kiismerni.
- Lehet, hogy egy idő után sok leszel - húztam el a számat.
- Igen? - vonta fel az egyik szemöldökét Niall.
- Nem - ráztam meg azonnal a fejem. Féltem a következményektől. Hogy esetleg... Mit tudom én. Megcsikiz.
Lehet, hogy mégsem kellene ilyen kijelentéseket tennem - akár kijavítom utána, akár nem - , mert Niall azonnal elkezdett csikizni, én pedig azonnal elkezdtem visítozni. Boldog voltam. Két hónapja nem voltam ilyen boldog. Jó volt végre nevetni, vele lenni és érezni a közelségét. ♥