10. June 12, 11:00am

Bella's Lullaby

Hyhy! ^^ Köszönöm a sok visszajelzést! <3 Hamar összejött a 12 értékelés.(: Ez a rész is, akárcsak az előző, tetszik, noha hajnali 1-kor kezdtem el írni, nem lett olyan vészes. De ezt ti mondjátok meg. (: <3 ^^ Ja, igen. Ebben a részben nincs visszatekintés. Tudom, hogy azt írtam, mindegyikben lesz, de most valahogy nem jutott olyan eszembe, ami passzolna a részhez. Nem baj, a következő részben bepótolom. ;)
A zene most nem olyan, mint az eddigiek. Zongora van csak benne, semmi ének. Nekem nagyon tetszik. Imádom, bár nem vagyok egy Alkonyat fan, ez a dal/zene nagyon megfogott. (:
Jó olvasást! Xxx (:

Csak mikor hazaértem, néztem meg az időt. Észre se vettem, de ez az egy óra úgy elrepült, mint egy perc. Kivettem a zsebemből a telefont, kikapcsoltam és ledobtam az ágyamra. Az éjjeli szekrényemen pihenő órát kikapcsolta, kihúztam, ahogy Zayn kérte. Bekapcsoltam a DVD lejátszót, és odaraktam pár film választási lehetőséget. Lerúgtam a cipőmet az ágyam végébe, és bementem e fürdőbe. Hát, nem a legszebb látvány fogadott. Vörösre sírt szemek, sápadt arc. Nem egy vidám dolog a viszonzatlan szerelem. Gyorsan megmostam hideg vízzel az arcom, és pont mikor töröltem volna meg, elkezdett csörögni a telefon.

- Ahj. Itthoni. – morogtam, és törölközővel a kezemben kisiettem felvenni a készüléket. – Haló? – szóltam bele.

- Mégis hova az égbe tűntél? – üvöltötte Lana, ezért kicsit eltartottam a fülemtől a kagylót. – Elmész Zayn-el valahova, és mikor visszajön, akkor közli, hogy haza mentél. Az engedélyem nélkül? Jesy, húzzál vissza ide! – és taps. Ugye milyen elbűvölően kedves barátnőm van? Én is imádom.

- Lana. – fújtam ki a levegőt. – Sajnálom. – mondtam, mire a vonal másik végébe beállt a csend. Néhány perc után viszont barátnőm végre megszólalt.

- Ennyit tudsz mondani? – kérdezte, mire leesett az állam. Mit akar, mit mondjak még neki?

- Most neked is adjam elő, amit Zayn-nek? Ő küldött haza, oké? Kiborultam. – vallottam be. Lana csak sóhajtott, én meg türelmesen vártam, hogy mondjon/reagáljon valamit.

- Mivel tudott rávenni? – kérdezte végül. Lehunytam a szemem, mire megjelent előttem a kép, ahogy mélyen a szemembe néz, és azt mondja, hogy „Nem fogod bírni, és ha maradsz, akkor csak tönkre teszel egy esküvőt. A legjobb barátod esküvőjét, aki ezért irtó dühös lesz, a csajról nem is beszélve.”

- Semmi különöset nem mondott. – motyogtam, a szám szélét harapdálva.

- Egészen azóta próbállak meggyőzni, hogy ne gyere el erre az egészre, amióta Niall megmondta neked, hogy elveszi a csajt. Elmész Zayn-el egy órára valahova, és mond neked valamit, mire hazamész, akkor te nekem ne próbáld beadni, hogy semmi különöset nem mondott! Ki vele. – hadarta, mire csak sóhajtottam. Tényleg elhittem, hogy Lana annyiban fogja hagyni ezt az egészet? Ahhoz ő túl makacs.

- Csak rávilágított arra, hogy Niall haragudni fog rám, ha tönkreteszem az esküvőjét.

- Ugyanezt mondtam neked én is. – mondta kicsi éllel a hangjában. Igaza volt, de ott, abban a pillanatban Zayn-nek valahogy jobban elhittem. – Mindegy, leteszlek, mert sok dolgom van még. Majd hívlak. – és már bontotta is a vonalat. Visszatettem a telefont a helyére, majd a törölközőt is a helyére raktam, amit egész beszélgetés alatt szorongattam. A filmek borítóját nézegettem, és minden mindegy alapon betettem az Inception-t. Hátamat a falnak döntve befeküdtem az ágyba és egy ideig így néztem a filmet. Természetesen nem tudtam teljesen a képernyőn történtekre koncentrálni. Laposakat pislogva néztem a filmet, végül fejemet a párnára hajtva, becsuktam a szemem és hagytam, hogy az álom magával ragadjon.

***

Egy hosszú folyosón mentem, aminek mind a két oldalán ajtók voltak, csukva. Egyikbe se nyitottam be, csupán haladtam előre, a folyosó végén lévő ajtóhoz. Hosszú, óráknak tűnő percek után végre odaértem, és megtorpanva előtte, sóhajtottam egyet. Rátettem a kezem a kilincsre és lassan benyitottam. A szobában sötét volt. Az orrom hegyéig sem láttam, mégis beljebb léptem. Mikor levettem a kezem a kilincsről, az ajtó becsukódott mögöttem, úgyhogy ott álltam a teljes sötétségbe. Hangosan és gyorsan vettem levegőt. Megpróbáltam lassan, pici léptekkel valamerre menni, kinyújtva a kezemet, hátha valamit találok. Alig tettem néhány lépést, amikor mögöttem fény villant föl. Először megijedtem, hogy esetleg egy gyilkos áll mögöttem (??), de aztán kifújtam a levegőt és megfordultam. A látvány, ami fogadott, rosszabb volt, mint a gyilkos. Niall és Anne állt egymással szembe, és fogták egymás kezét. A lányon az esküvői ruhája volt, Ír barátomon pedig az öltönye, egy rózsaszín virággal díszítve.

- Ne! – suttogtam, mire Niall felém fordult és fél oldalas mosolyra húzta a száját. Egy ideig így nézett, majd visszafordult Anne-hez, és egyre közelebb hajolt hozzá, végül lassan megcsókolta. Remegtem, a torkom elszorult, és émelyegtem. Barátom végre elhúzódott a lánytól, de bár ne tette volna.

- Szeretlek. – suttogta, bennem meg egy világ omlott össze. Térdre rogytam, és kitört belőlem a zokogás. Nem tudom mennyi ideig ültem ott a földön, de egy idő után hangokat hallottam.

- Miért nem mondtad meg neki? – ilyenkor szokták azt mondani, hogy „a hangját, még álmomban is megismerném”. Egyből rájöttem, hogy Harry volt, aki kérdezett és meg is láttam magas alakját, azon a helyen, ahol előbb még Niall és Anne állt.

- A legjobb barátod, miért áltatod? – ezt Zayn kérdezte, aki kilépve a sötétségből, odaállt Harry mellé.

- Fájdalmat okozol magadnak. Miért jó ez neked? – Louis is előtűnt a fiúk háta mögül, én meg legszívesebben befogtam volna fülem, és sikítottam volna.

- Ébredj fel végre, és térj észhez. Ma lesz az esküvő. – hallottam meg utoljára Liam hangját, de az övé, mintha messzebbről jött volna.

***

- Jesy! – mormolta valaki a fülembe a nevem, mire kinyitottam a szemem, és hirtelen felültem az ágyba. Pár pillanatig csak pislogtam magam elé, aztán szépen lassan leesett, hogy álmodtam. Semmi többről nem volt szó, csak egy álomról. – Hé! – érintette meg valaki a vállam hátulról, mire összerezzentem és hátra néztem. Liam ült szomorú mosollyal az arcán, az ágyamon. – Miért sírsz? – törölte meg az arcomat, megszabadítva a könnycseppjeimtől. – Mit álmodtál?

 - Szörnyűségeset. – mondtam rekedtes hangon, miközben beletúrtam a hajamba. – Mennyi az idő? – kérdeztem kábán, mire Liam megnézte a karóráját.

- Fél egy. – mondta. – Mióta aludtál?

- Azt hiszem – törtem a fejem. – Fél tizenkettő. – tippeltem, ugyanis az órák még mindig elvoltak tüntetve a szobába.

- Oké vagy? – húzott magához, én meg ráhajtottam a fejem a mellkasára.

- Nem vagyok ott, de így is kikészülök. Mi lesz velem, ha találkozni akarnak majd velem? Hármasban lenni, vagy mit tudom én. Arra mit fogok majd reagálni? Bocs, szeretlek, nem tudom elviselni a feleséged, nem tudok menni. – estem pánikba, mire Liam csak nyomott egy puszit a homlokomra.

- Minden rendben lesz. – simogatta a vállam. – Elhiszel nekem valamit?

- Mit? – érdeklődtem.

- Ki fogsz belőle szeretni. Egy idő után. – suttogta. Ezt egyáltalán nem tudtam elképzelni. Ha igaza is lesz, akkor is csak évek múlva szeretek ki belőle. Addig meg szenvedjek? – Miért nem írod le az érzéseidet? – kérdő tekintettel néztem fel arcára, mire folytatta. – Fogj egy papírt, és egy ceruzát, kapcsolj ki mindent, és ne használj radírt. Hidd el jobb lesz. – tett vissza a párnára, és még egyszer kaptam egy homlok puszit. – Mennem kell. Elleszel? – érdeklődött kedvesen, mire csak bólintottam. Felállt az ágyról, és miközben a cipőjét vette fel, fél oldalas mosollyal a következőket mondta: - Ja, és jó lenne, ha zárva tartanád az ajtód, különben más is be fog ide jönni, miközben alszol. – kacsintott, és már el is ment, újra egyedül hagyva engem. Pár percig csak a lélegzetvételem törte meg a csendet, de aztán felálltam, kinyomtam a tévét és a DVD-lejátszót, elővettem papírt és ceruzát és írtam. Mindent. Elejétől a végéig…

9. June 12, 10:00am

Livin' in a World Without You

Hahi! ^^ :D Rekord gyorsasággal gyűlt össze tegnap óta a 10 értékelés, ezért ma egész nap ezen a részen dolgoztam. :D Hihetetlen, de elégedett vagyok vele. Nagyon hosszú lett és többet írtam most Jesy érzéseiről, mint eddig. Ebben a részben valahogy jobban megismerhetitek a lányt. ^^

Sokat gondolkoztam, hogy milyen zenét csatoljak ehhez a részhez, és miközben írtam végig hallgattam a zenéim felét, hogy találjak valamit. Először nem ezt akartam, de a szöveget elolvasva, végül maradt ez. 

Remélem tetszik a rész! ^^ Jó olvasást! Xxx (:

Egész nap igyekeztem elkerülni a lányt. Nem mentem be, amikor a ruhás szobába volt Niall-al. Nem akartam látni. Nincs vele különösebben bajom, szép lány, okos, és baromira illik Ír barátomhoz. Csak egy bajom van vele. Hogy nem én vagyok.

- Bocsánat, csak… Niall, tudnál jönni egy kicsit? – hívta el társaságunkból a fiút, aki már fel is pattant és kilépve a folyosóra, becsukta maga mögött az ajtót. Anne nem köszönt nekem se és Harry-nak se. Szerintem nem mondok újat azzal, ha azt mondom, hogy nem vagyunk jóban. Igazából rosszba se. Pedig egy elcsépelt regényben, ahol a főszereplő bele van esve az éppen esküvőre készülő fiúba, nagyon jó viszonyban van a menyasszonnyal. De én nem. Harry nevében pedig nem tudok/nem akarok beszélni.

- Mi a baj? – nézett rám Harry, mire csak megráztam a fejem. – Lana elhiszi ezt neked? – kérdezte, én meg ismét megráztam a fejem. – Én se fogom. Szóval, mi a baj? – ismételten csak naiv voltam. Harry olyan, mint Lana, csak fiúban.

- Semmi bajom, tényleg. – válaszoltam, mire göndörke felvonta a fél szemöldökét. Megforgattam a szemeim, és helyesbítettem. – Semmi új bajom nincs.

- Menj haza. Ki fog készíteni ez a nap. – húzta el a száját. Én megmondtam, hogy olyan, mint Lana.

- Nem. – ennyit mondtam, majd felálltam és lehajtott fejjel kiléptem a folyosóra. Egy baj volt ezzel a „nem nézek fel” dologgal. Simán neki mentem az ajtó előtt ácsorgó szerelmes párnak. Na, jó, igazából egymás szájában voltak, és csak a jelenlétem zavarta meg őket.

- Bocs. – hebegtem, és már ki is kerültem őket. Felrohantam a lépcsőn, és már töröltem le az első könnycseppet, amit követett további száz. Az ajtó felé siettem, hogy minél hamarabb szabaduljak innen. Nem akartam haza menni, mindössze kicsit kiszellőztetni a fejem. Sok volt nekem ez az egész. Nyitottam is az ajtót, amikor kívülről valaki befelé tolta. Hátránya a két felé nyíló ajtóknak. Gyorsan hátrébb léptem, hogy ne döntsön el.

- Szi… Mi baj? – lépett be félig Zayn, mire megtöröltem a kézfejemmel az arcom és mosolyogva megráztam a fejem. Hazudozó lennék? Nem, csak nem akarom untatni a fiúkat a nyavalygásaimmal. Remélem, van különbség. – Gyere, sétáljunk. – biccentett az utca felé, én meg bólintottam és követtem a fiút. A templom környéke csöndes volt, autók alig jártak arra. A friss levegőre kilépve nagyon jól esett a hidegebb idő, a benti fület meleghez képest. Már nem sírtam, csupán gombóc fojtogatta a torkom. Nem volt kellemes érzés… - Mi történt? – érdeklődött néhány perc csöndes séta után. Addig nem válaszoltam, míg el nem értünk a padhoz, és le nem ültem, míg Zayn velem szemben állt, fürkésző tekintettel vizslatva az arcomat.

- Hosszú évekig bírtam. – kezdtem a hosszúnak tervezett kifakadásom/monológom/bármim. – Nagyon sokáig le bírtam győzni a fájdalmaim. Nem szóltam egy rossz szót se, és nem adtam árulkodó jeleket se, hogy esetleg többet éreznék Niall iránt, mint barátság.  A mai napig nem tudom hogyan, de ti rájöttetek, hogy szerelmes vagyok belé, amit nem is tagadtam. – valahol tudat alatt, beszéd közben beugrott az emlék, amikor tények elé állítottak. 

***

Niall-t vártuk, hogy hozza a kaját, és addig tévét néztünk, de nem sokáig, mert Louis fogta és kikapcsolta.

- Nem volt jó? – kérdeztem a műsorra utalva, amit néztünk.

- Kérdezni szeretnénk valamit. – mondta, figyelmen kívül hagyva a kérdésem. Végig néztem a négy fiún, akik engem néztek, valamilyen reagálásra várva. Bólintottam, mire egyszerre kezdtek el beszélni. „Niall”, „szerelmes”, „tudjuk” szavakat tudtam csak kivenni hadarásukból, ezért feltartottam a kezem.

- Egyszerre csak egy. – nevettem. Összenéztek és csak egy bólintással eldöntötték, hogy ki mondja.

- Észrevettünk valamit. – kezdte végül Harry. Egy ideig nem szólalt meg, ezért felvontam a szemöldököm, és kérdő tekintettel néztem rá. – Szóval. Azt, hogy te szerelmes vagy Niall-ba. – mondta ki, mire elfehéredtem. Ezek a fiúk, Niall-al ellentétben, nem vakok. Simán észrevették azt, amit Ír barátomnak nem sikerült hosszú évek után sem.

- Mi… - azt akartam kérdezni, hogy miből jöttek rá, vagy mi volt az árulkodó jel, amiből rájöttek, de nem tudtam semmi mondani, ezért végül minden mindegy alapon bólintottam.

- Jesy. A legjobb barátod. – mondta szomorúan Liam. Értettem elkenődésének okát. Ő is úgy gondolta, hogy nem lehet több köztünk, mint barátság Niall-al.

- Tudom. – temettem tenyerembe az arcomat. – Nem… Ahj, nem tudom hogyan, és mikor, de beleszerettem. Nem tudok ellene tenni.

- Én szurkolok neked. Remélem Niall nem lesz olyan vak, mint eddig, és észreveszi a jeleket. – mondta Harry. Lesütöttem a szemem, és csalódottan megráztam a fejem.

- Ennyire látszik? – kérdeztem, de választ már nem kaptam, mert nyílt az ajtó, és egy halom kajával a kezében megjelent Niall.

- KAJAAAAAAAA! – üvöltötte az Ír, mire a többiek mentek neki segíteni, behordani a konyhába a zacskókat, én meg feltápászkodtam a kanapéról és lassan indultam utánuk. Niall lemaradt, és átkarolva a vállam indultunk a többiek után.

- Elvoltatok? – kérdezte mosolyogva, mire megvontam a vállam.

- Csak beszélgettünk. – erőltettem mosolyt az arcomra, és próbáltam nem feltűnően szeretni barátom. A mai napig nem kaptam választ rá, hogy mik voltak az árulkodó jelek.

***

- Rájöttetek, és átsegítettetek minden bajon. Ha szomorú voltam ott voltatok, amiért nagyon hálás vagyok, de nekem akkor pont Niall-ra volt szükségem. – folytattam Zayn-nek, aki türelmesen hallgatta a monológomat. – Mindent tud rólam. Tényleg. Én is tudok mindent róla. A legjobb barátja vagyok számára, de nekem ő több, és megőrjít, hogy nem mondhatok semmit. Megtanultam uralkodni az érzéseimen, nagyon nehezen, de sikerült. Amikor közölte velem, hogy elvesz egy lányt, lefagytam és nem tudta miért. Azt mondtam neki, hogy keveset ettem és azért lettem fehér. Nem fogtam fel szavai súlyát egészen a mai napig. Igazából még most se tudom elfogadni, vagy felfogni, hogy hozzá köti az életét egy lányhoz, aki nem én vagyok. Lehet, hogy önzőség, de így van. Az igennél le fog esni, és ki fog törni belőlem minden elfojtott érzelem, és minden, ami az évek során felgyülemlett bennem, de most még nem. – hadarva, hadonászva és szinte toporzékolva mondtam mindezt Zayn-nek, aki, mikor befejeztem a monológot, megragadta a karom, és magához húzva szorosan átölelt. Nem tudom miért, de kitört belőlem a sírás, ismételten. Lehet, hogy a megkönnyebbüléstől. De az is lehet, hogy csak azért, mert kimondva felfogtam, hogy Niall-t soha többet nem kaphatom meg. Ha elvesz egy lányt, akkor felejtve leszek, mert ott lesz neki ő, aki mindent megad neki, amit csak akar. – Én ezt nem bírom. – mondtam folyamatosan rázva a fejem.

- Nyugi, shhhh. – csitított Zayn, folyamatosan simogatva a hajam. – Oké, figyelj rám. – tolt el magától, de a vállamat még mindig fogta. Két kézzel letöröltem az arcomról a könnyeket, és belenéztem a fiú nagy barna szemeibe. – Menj haza. Tényleg. Ne ellenkezz, menj. Nem fogod bírni, és ha maradsz, akkor csak tönkre teszel egy esküvőt. A legjobb barátod esküvőjét, aki ezért irtó dühös lesz, a csajról nem is beszélve. – mondta, unottan megforgatva a szemeit. Tehát nem csak én nem bírom a lányt. – Hagyd a cuccod, majd valaki utánad viszi, ne szólj senkinek, főleg Lana-nak ne, mert ő leszedi a fejed. – hihetetlen, de felnevettem, mire Zayn egy picit megkönnyebbült. – Szóval menj. Sírd ki magad, egyél fagyit, és nézz valami olyan filmet, ami eltereli a figyelmed. Kapcsold ki a mobilod, és ne nézd az időt. – adta ki az utasításokat, mire hálásan néztem rá.

- Nagyon köszönöm. – ugrottam a nyakába, és ő megint csak szorosan átölelt. Hirtelen eszembe jutott valami, ami miatt Lana leszedné a fejem, ha ott vagyok, ha nem, ezért eltoltam magamtól Zanyt. – Van egy listám. – mondtam, mire a srác értetlen tekintettel nézett rám. – Lana írt egy „ezek a teendőid” listát. Valakinek… - kezdtem, de Zayn közbevágott.

- Hol az a lista? – előhalásztam az összehajtogatott lapot a zsebemből és odanyújtottam neki, mire kivette a kezemből és széthajtogatva végig futotta a pontokat. – Megcsinálom helyetted ezeket. – süllyesztette zsebébe a lapot, és elindultunk vissza a templom felé.

- Én nem bírnám a helyedben. – mondta mikor visszaértünk, és megálltunk az épület előtt. Kérdő tekintettel néztem rá, ezért folytatta. – Nézni, ahogy a titkos szerelmed megházasodik. Le a kalappal előtted. – megvontam a vállam, mire megrázta a fejét. – Hihetetlen vagy. – nyomott egy puszit a fejemre, majd intett és bement a templomba. Megfordultam és lassan elindultam haza. Nem néztem hátra, csak mentem és hagytam, hogy az érzések kitörjenek belőlem. Ma már sokadszorra, elsírtam magam.

/12 értékelés és hozom  a következő részt!/ (: