10. June 12, 11:00am

Bella's Lullaby

Hyhy! ^^ Köszönöm a sok visszajelzést! <3 Hamar összejött a 12 értékelés.(: Ez a rész is, akárcsak az előző, tetszik, noha hajnali 1-kor kezdtem el írni, nem lett olyan vészes. De ezt ti mondjátok meg. (: <3 ^^ Ja, igen. Ebben a részben nincs visszatekintés. Tudom, hogy azt írtam, mindegyikben lesz, de most valahogy nem jutott olyan eszembe, ami passzolna a részhez. Nem baj, a következő részben bepótolom. ;)
A zene most nem olyan, mint az eddigiek. Zongora van csak benne, semmi ének. Nekem nagyon tetszik. Imádom, bár nem vagyok egy Alkonyat fan, ez a dal/zene nagyon megfogott. (:
Jó olvasást! Xxx (:

Csak mikor hazaértem, néztem meg az időt. Észre se vettem, de ez az egy óra úgy elrepült, mint egy perc. Kivettem a zsebemből a telefont, kikapcsoltam és ledobtam az ágyamra. Az éjjeli szekrényemen pihenő órát kikapcsolta, kihúztam, ahogy Zayn kérte. Bekapcsoltam a DVD lejátszót, és odaraktam pár film választási lehetőséget. Lerúgtam a cipőmet az ágyam végébe, és bementem e fürdőbe. Hát, nem a legszebb látvány fogadott. Vörösre sírt szemek, sápadt arc. Nem egy vidám dolog a viszonzatlan szerelem. Gyorsan megmostam hideg vízzel az arcom, és pont mikor töröltem volna meg, elkezdett csörögni a telefon.

- Ahj. Itthoni. – morogtam, és törölközővel a kezemben kisiettem felvenni a készüléket. – Haló? – szóltam bele.

- Mégis hova az égbe tűntél? – üvöltötte Lana, ezért kicsit eltartottam a fülemtől a kagylót. – Elmész Zayn-el valahova, és mikor visszajön, akkor közli, hogy haza mentél. Az engedélyem nélkül? Jesy, húzzál vissza ide! – és taps. Ugye milyen elbűvölően kedves barátnőm van? Én is imádom.

- Lana. – fújtam ki a levegőt. – Sajnálom. – mondtam, mire a vonal másik végébe beállt a csend. Néhány perc után viszont barátnőm végre megszólalt.

- Ennyit tudsz mondani? – kérdezte, mire leesett az állam. Mit akar, mit mondjak még neki?

- Most neked is adjam elő, amit Zayn-nek? Ő küldött haza, oké? Kiborultam. – vallottam be. Lana csak sóhajtott, én meg türelmesen vártam, hogy mondjon/reagáljon valamit.

- Mivel tudott rávenni? – kérdezte végül. Lehunytam a szemem, mire megjelent előttem a kép, ahogy mélyen a szemembe néz, és azt mondja, hogy „Nem fogod bírni, és ha maradsz, akkor csak tönkre teszel egy esküvőt. A legjobb barátod esküvőjét, aki ezért irtó dühös lesz, a csajról nem is beszélve.”

- Semmi különöset nem mondott. – motyogtam, a szám szélét harapdálva.

- Egészen azóta próbállak meggyőzni, hogy ne gyere el erre az egészre, amióta Niall megmondta neked, hogy elveszi a csajt. Elmész Zayn-el egy órára valahova, és mond neked valamit, mire hazamész, akkor te nekem ne próbáld beadni, hogy semmi különöset nem mondott! Ki vele. – hadarta, mire csak sóhajtottam. Tényleg elhittem, hogy Lana annyiban fogja hagyni ezt az egészet? Ahhoz ő túl makacs.

- Csak rávilágított arra, hogy Niall haragudni fog rám, ha tönkreteszem az esküvőjét.

- Ugyanezt mondtam neked én is. – mondta kicsi éllel a hangjában. Igaza volt, de ott, abban a pillanatban Zayn-nek valahogy jobban elhittem. – Mindegy, leteszlek, mert sok dolgom van még. Majd hívlak. – és már bontotta is a vonalat. Visszatettem a telefont a helyére, majd a törölközőt is a helyére raktam, amit egész beszélgetés alatt szorongattam. A filmek borítóját nézegettem, és minden mindegy alapon betettem az Inception-t. Hátamat a falnak döntve befeküdtem az ágyba és egy ideig így néztem a filmet. Természetesen nem tudtam teljesen a képernyőn történtekre koncentrálni. Laposakat pislogva néztem a filmet, végül fejemet a párnára hajtva, becsuktam a szemem és hagytam, hogy az álom magával ragadjon.

***

Egy hosszú folyosón mentem, aminek mind a két oldalán ajtók voltak, csukva. Egyikbe se nyitottam be, csupán haladtam előre, a folyosó végén lévő ajtóhoz. Hosszú, óráknak tűnő percek után végre odaértem, és megtorpanva előtte, sóhajtottam egyet. Rátettem a kezem a kilincsre és lassan benyitottam. A szobában sötét volt. Az orrom hegyéig sem láttam, mégis beljebb léptem. Mikor levettem a kezem a kilincsről, az ajtó becsukódott mögöttem, úgyhogy ott álltam a teljes sötétségbe. Hangosan és gyorsan vettem levegőt. Megpróbáltam lassan, pici léptekkel valamerre menni, kinyújtva a kezemet, hátha valamit találok. Alig tettem néhány lépést, amikor mögöttem fény villant föl. Először megijedtem, hogy esetleg egy gyilkos áll mögöttem (??), de aztán kifújtam a levegőt és megfordultam. A látvány, ami fogadott, rosszabb volt, mint a gyilkos. Niall és Anne állt egymással szembe, és fogták egymás kezét. A lányon az esküvői ruhája volt, Ír barátomon pedig az öltönye, egy rózsaszín virággal díszítve.

- Ne! – suttogtam, mire Niall felém fordult és fél oldalas mosolyra húzta a száját. Egy ideig így nézett, majd visszafordult Anne-hez, és egyre közelebb hajolt hozzá, végül lassan megcsókolta. Remegtem, a torkom elszorult, és émelyegtem. Barátom végre elhúzódott a lánytól, de bár ne tette volna.

- Szeretlek. – suttogta, bennem meg egy világ omlott össze. Térdre rogytam, és kitört belőlem a zokogás. Nem tudom mennyi ideig ültem ott a földön, de egy idő után hangokat hallottam.

- Miért nem mondtad meg neki? – ilyenkor szokták azt mondani, hogy „a hangját, még álmomban is megismerném”. Egyből rájöttem, hogy Harry volt, aki kérdezett és meg is láttam magas alakját, azon a helyen, ahol előbb még Niall és Anne állt.

- A legjobb barátod, miért áltatod? – ezt Zayn kérdezte, aki kilépve a sötétségből, odaállt Harry mellé.

- Fájdalmat okozol magadnak. Miért jó ez neked? – Louis is előtűnt a fiúk háta mögül, én meg legszívesebben befogtam volna fülem, és sikítottam volna.

- Ébredj fel végre, és térj észhez. Ma lesz az esküvő. – hallottam meg utoljára Liam hangját, de az övé, mintha messzebbről jött volna.

***

- Jesy! – mormolta valaki a fülembe a nevem, mire kinyitottam a szemem, és hirtelen felültem az ágyba. Pár pillanatig csak pislogtam magam elé, aztán szépen lassan leesett, hogy álmodtam. Semmi többről nem volt szó, csak egy álomról. – Hé! – érintette meg valaki a vállam hátulról, mire összerezzentem és hátra néztem. Liam ült szomorú mosollyal az arcán, az ágyamon. – Miért sírsz? – törölte meg az arcomat, megszabadítva a könnycseppjeimtől. – Mit álmodtál?

 - Szörnyűségeset. – mondtam rekedtes hangon, miközben beletúrtam a hajamba. – Mennyi az idő? – kérdeztem kábán, mire Liam megnézte a karóráját.

- Fél egy. – mondta. – Mióta aludtál?

- Azt hiszem – törtem a fejem. – Fél tizenkettő. – tippeltem, ugyanis az órák még mindig elvoltak tüntetve a szobába.

- Oké vagy? – húzott magához, én meg ráhajtottam a fejem a mellkasára.

- Nem vagyok ott, de így is kikészülök. Mi lesz velem, ha találkozni akarnak majd velem? Hármasban lenni, vagy mit tudom én. Arra mit fogok majd reagálni? Bocs, szeretlek, nem tudom elviselni a feleséged, nem tudok menni. – estem pánikba, mire Liam csak nyomott egy puszit a homlokomra.

- Minden rendben lesz. – simogatta a vállam. – Elhiszel nekem valamit?

- Mit? – érdeklődtem.

- Ki fogsz belőle szeretni. Egy idő után. – suttogta. Ezt egyáltalán nem tudtam elképzelni. Ha igaza is lesz, akkor is csak évek múlva szeretek ki belőle. Addig meg szenvedjek? – Miért nem írod le az érzéseidet? – kérdő tekintettel néztem fel arcára, mire folytatta. – Fogj egy papírt, és egy ceruzát, kapcsolj ki mindent, és ne használj radírt. Hidd el jobb lesz. – tett vissza a párnára, és még egyszer kaptam egy homlok puszit. – Mennem kell. Elleszel? – érdeklődött kedvesen, mire csak bólintottam. Felállt az ágyról, és miközben a cipőjét vette fel, fél oldalas mosollyal a következőket mondta: - Ja, és jó lenne, ha zárva tartanád az ajtód, különben más is be fog ide jönni, miközben alszol. – kacsintott, és már el is ment, újra egyedül hagyva engem. Pár percig csak a lélegzetvételem törte meg a csendet, de aztán felálltam, kinyomtam a tévét és a DVD-lejátszót, elővettem papírt és ceruzát és írtam. Mindent. Elejétől a végéig…