6. June 12, 8:40am

Mirrors

Sziaaasztok! :D Annyi mindent akarok írni egyszerre, hogy nem is tudom hol kezdjem. Akkor... Mikor utoljára részt hoztam, azóta kaptam egy díjat (nagyon köszönöm még 1x<3^^) és kitettem egy + infókat tartalmazó rész féleséget, amihez kaptam pár értékelést, és azoknak is örültem, mert legalább nem fölöslegesen pakoltam ki. :D #köszönöm ^^
A részről nem mondok inkább semmit. No comment kategória, nem fogok most nyavalyogni, hogy milyen rossz lett. Döntsétek el ti. (:
Zene: Én személy szerint imádom. (minden résznél szereplő zenét imádok :D) De nem csak ezért raktam be, hanem mert szerepe van a részben. Odaírtam a fordítást a kis részhez, aki esetleg nem ért annyira angolul. (:
Jó olvasást! Xxx (:

A kezek lassan simogatták arcomat. Még feküdtem volna így egy ideig, de ijedtségem felkeltett. Mikor gyorsan felültem a kanapén Niall-al találtam szembe magam. Tágra nyílt szemekkel néztem egy ideig kék szemeibe, ő pedig az arcomhoz nyúlt (ismét) és letörölte a könnycseppeket, amiket addig észre se vettem.

- Jesy… - kezdte, de elakadt. Nem tudott mit mondani, és én se. Egy pillanatra felidéztem az álmom/emlékem és eszembe jutott, ahogy halkan a fülembe súgja, hogy szeret. Fogalmam sem volt, hogy Niall emlékszik-e arra a napra/emlékre. Megakartam említeni neki. Sokszor. De mindig volt valami. Azon a reggelen is fel akartam hozni a témát.

- Figyelj csak. – kezdtem neki, miközben a kenyeremet kentem meg nutellával. – Te… Szóval. Mondtad már valakinek valaha is, hogy… - nem tudtam folytatni, mert Niall telefonja megszólalt, és ő elnézést kérve bement a nappaliba, és felvette a telefont. Lefagyva ültem a széken, és el sem hittem, és azon gondolkoztam, hogy miért vág közbe mindig valaki/valami a mondandómba. A fontos mondandómba. Néhány perc múlva visszajött és megkérdezte, hogy mit akartam mondani, de csak legyintettem. Nem akartam mondani semmit, mert az a kis energiám is elszállt, ami volt.

- Nem lényeg. – mondtam halvány mosollyal, és beleharaptam a kenyérbe. Azóta is sokszor állt szándékomban megemlíteni, mert nem hagyott nyugodni ez az emlék. A félelem és a sok idő tartott vissza. Féltem, hogy esetleg kinevetne, mondván, csak álmodtam az egészet. És mikor már egy-két év eltelt, akkor már nem tudtam. Két okból se. Sok idő két év. Nem tudtam, hogy Niall emlékszik-e arra az estére, vagy még mindig ugyanazok-e az érzései. És azért se, mert közben bejelentette, hogy megkérte Anne kezét...

- Szólalj meg kérlek. – rántott vissza ismét barátom hangja a valóságba. Kezeit húzogatta a szemem előtt, és folyamatosan beszélt hozzám. Mikor ránéztem megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját. – Hol jársz te lány?

- Nem tudom. – mondtam rekedtes hangon, és beletúrtam a hajamba. Másnál biztos most jött volna el az a pillanat, amikor fogja magát és mindent bevall. Én viszont hosszú évek után megtanultam, hogy nem szabad semmit mondani. És nem lett volna okos dolog pont az esküvőjén mindent elmondani. – Mennyi az idő? – néztem fáradtan Niall-ra, aki egyből elővette a telefonját.

- 8:40. Miért? – kérdezte, aztán leesett neki. – A lista. – húzta elő a zsebemből a papírt és mikor elolvasta, hogy hol kéne lennem/mit kéne csinálnom/mikor, elhúzta a száját. – Lana meg fog ölni.

- Tudom. – kaptam ki a kezéből a papírt, és felpattanva az ajtó felé siettem. Niall hangja azonban megállított.

- Később elmeséled mit álmodtál? – kérdezte, én pedig lehunytam a szemem és elgondolkoztam. Kezemet a kilincsre tettem és úgy válaszoltam.

- Igen. Elejétől a végéig. Majd emlékeztess rá. – mondtam, és már kint is voltam.

- Jesy Thirlwall! – szólított a teljes nevemen Lana. Futnom kellett volna. Messze/haza/valahova. Én mégis ott álltam és hallgattam barátnőmet, aki jól kiosztott, hogy a feladatomat kéne csinálnom és nem mással szórakozni és blablabla. Öt percig bírtam. Aztán elsírtam magam.

- Sajnálom. – szipogtam. Lana pislogás nélkül meredt rám, aztán olyat mondott, amitől az ütő is megállt bennem.

- Menj haza. Gyerünk! – mutatott a lépcső felé, jelezve, hogy arra van a kijárat. Ha Lana haza küld, nem éppen okos dolog ellenkezni, ezért is fagytam le. – Nem fogod túlélni, én pedig nem akarok egy olyan esküvőt, ahol végül nem lesz semmi, mert egy titkos „hódoló” elbőgi magát a szertartás közepén.

- Nem megyek haza. – ráztam meg a fejem. Megijedtem ettől a gondolattól. Féltem, hogy Niall haragudna rám azért, mert nem voltam ott az esküvőjén. – Jól v…

- Tudom. Pontosan tudom, hogy veled minden a legnagyobb rendben, és jól vagy. De, ha azt hiszed, hogy én ezt elhiszem, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak aranyom. – mondta, mire lesütöttem a szemem. Lana ismer a legjobban. Naiv voltam, ha azt hittem, hogy beveszi a szokásos „jól vagyok” dumámat.

- Nem vagyok jól. – ismertem be, mire Lana csak unottan megforgatta a szemeit. – De nem megyek haza. – ráztam meg a fejem. Barátnőm egy ideig nézett, végül beadta a derekát és bólintott.

- De nem bőgheted el magad a szertartáson. – szólt utánam, miután kikerülve őt, felmentem a lépcsőn. A hosszú széksorok között mentem tétlenül, ugyanis semmi dolgom nem volt.

8:40-10:00 – Szabad vagy. Tudom, hogy ki vagy borulva, tehát nyugodj le. Sétálj, járkálj fel-alá. Nekem mindegy, csak nyugodj meg!!!

Megfogom kérdezni Lana-t, hogy minek rángatott ide ilyen koránra, ha semmi dolgom nincs, csak annyi, hogy sétálgassak, beszélgessek, és bámuljak egy gyönyörű ruhát. Végig nézve a listát nem is lesz nagyon más dolgom.

10:00-11:00 – Niall!!! Beszélgess vele. (Ismételten ugyanazon okok miatt)

11:00-12:00 – öltözz át (koszorús lány ruha) és pakolj a székekre zsebkendőt. Hihetetlen, de sírni fognak egy páran, és képesek rá, hogy nem hoznak magukkal semmit, amibe töröljék a lefolyó szemfestéküket. Bah…

Mellesleg, csináljam ezt egy órán keresztül? Maximum hetven szék van, azokra meg fél óra alatt bőven kipakolok zsebkendőket. Lana megőrült.

12:00-13:00 – fogadd a vendégeket az ajtónál.

13:00-13:30 – ellenőrizd, hogy van Niall, hogy van Anne. És ellenőriztesd velem, hogy vagy te.

Hihetetlen ez a lány. Kiismerhetetlen, és hihetetlen. Ezért is imádom.

13:30-13:45 – Negyed óra elég, ahhoz, hogy lenyugodj, és felkészülj arra, hogy 14:00-kor kezdődik minden? Kétlem. De próbáld meg kérlek.

Ilyen, és ehhez hasonló kérések vannak a listán. Néha kételkedek benne, hogy Lana-nak vannak-e érzései. Éppen a gondolataimba merülve ücsörögtem egy széken, amikor nyílt az ajtó. Egy magas, göndör hajú srác lépett be, én pedig még azelőtt felismertem, hogy felnézett volna, és mosolyogva köszöntött volna csillogó zöld szemekkel.

- Szia! –rohantam oda hozzá, és szorosan megöleltem. Ő viszonozva az ölelést megsimogatta a hátam, majd eltolt magától.

- Hello. – köszöntött rekedtes hangon. – Hogy vagyunk?

- Rendbe jövök. – legyintettem. – Te hogy vagy? Rég láttalak. – ugyanúgy végig néztem rajta, mint Louis-on, és ugyanúgy megállapíthattam, hogy iszonyat sokat változott göndörke. Neki is tetoválások fedték karját, és pólója V nyakánál felfedeztem két madarat is. Nem tudom hova nő, de magasabb is lett, és a haja is rövidebb lett, noha ugyanúgy megrázza a fejét és oldalra söpri hosszú tincseit, hogy ne lógjon bele szemébe.

- Minden rendben. Én nem a titkos szerelmem esküvőjére készülődök. – mondta, mire halványan elmosolyodtam. Természetesen (ahogy minden könyvben/filmben van) mindenki tudott arról, hogy szerelmes vagyok Niall-ba, kivéve őt.

- Minden rendben. – mondtam, mire Harry felvonta az egyik szemöldökét. – Vagyis – túrtam bele a hajamba. – az esküvő után minden rendben lesz.

- Szerintem meg az esküvő után leszel iszonyat rosszul. – mondta, én meg elhúztam a számat. Bele se akartam/mertem gondolni abba, hogy mi lesz velem az esküvő után. – De mindig itt leszek neked. Ha szükséged lesz valakire, akkor majd hívj. – borzolta meg a hajam, majd kikerült és a lépcső felé vette az irányt.

- Van nálad kaja? – kérdeztem, mert egyből rájöttem, hogy Niall-hoz megy.

- Louis már intézkedett. – legyintett, félig hátra fordulva, és már el is tűnt a lépcsőn. Visszahuppantam a székre, amin ültem, mielőtt Harry megjött volna, és tétlenül nézegettem a halvány zöld körömlakkomat. Mi a fenét csináljak még 1 órán át?

Az ember ilyenkor mit csinál? Gondolkozik. Nekem is pillanatok alatt elterelődött a gondolatom és olyanok jártak a fejembe, mint Niall, esküvő, egy dalszöveg, és Harry szavai. „Ha szükséged lesz valakire, akkor majd hívj.” Göndörkével jöttem ki a legjobban Niall mellett. Nevezhetjük igaz barátnak, míg ír barátomat szinte a testvéremnek. Amióta megismertem őket hihetetlenül sokat változtak ők is, én is, és az életem is…

- And I can't help but stare, cause I see truth somewhere in your eyes I can't ever change without you.(És nem tudom megállni azt, hogy nézzelek,mert az igazságot látom a szemedbe,nélküled sosem tudnék változni) – kezdtem el énekelgetni az egyik Justin Timberlake számot, miközben a könnyek végig folytak az arcomon és az emlékek magával ragadtak.

/10 értékelés és kiteszem a következő részt/ (:

csoportba még várok tagokat :D ^^

Off bejegyzés...

One Direction-Laughs

Mint ahogy az előző rész elején írtam, össze szedtem néhány plusz információt a bloggal kapcsolatban. Nem a részekhez tartozik, aki nem akarja elolvasni, az nem olvassa. Így is érteni fogja, hogy ki-kivel van, mi, hogy van. Szóval ezek csak ilyen extrák, mint a DVD-ken. Igazából egy részük rólam is szól. Hogy miről mit gondolok. De természetesen inkább a blogról szól. 
Csak annyit még, hogy várok még pár értékelést az ötös részhez. Amúgy furcsa,mert nekem tegnap több, mint 11 értékelést mutatott, ma meg már csak négyet (???). Nektek mennyit mutat? :D
Ja, igen. Most nem zene van, hanem valami más. Nekem nagyon tetszett, és sokkal jobb kedvem lett, miután végig hallgattam/néztem. :D

Nem szaporítom tovább a szót. Jó olvasást. Xxx (:

- A prológust az elején egy baromi hosszú rész félének írtam meg. Aztán inkább rövid tartalomként tettem ki.

- Az első részt iszonyat sokszor kezdtem újra és újra megírni. Meg volt az alap történet, de nagyon nehezen kezdtem neki. Volt, hogy úgy voltam vele, hogy inkább hagyom, és nem írom. De aztán csak összehoztam. :D

- Jesy-nek vannak néhány tulajdonságai, amit magamról másoltam.

- Lana-t egy személyről másoltam. A szjgerek már szerintem rájöttek. (ha eddig nem, akkor majd most. :D) De van az én életemben is egy Lana, szóval róla is. 

- Nem tudom ki szokta elolvasni a részekhez tartózó hozzászólásokat, amiket én írok, de ott sokszor leírtam már, hogy néha még én is olvadoztam írás közben Niall-on. :D

- Minden részben lesz rövidebb-hosszabb visszaemlékezés. Erre épül majd fel minden rész.

- Lesznek még boldog részek, de több lesz a szomorú. Amúgy az elején nem szomorú blognak indult…

- Nem tudom hány részes lesz, és hogy lesz-e majd Június 12-én kívül más nap is. Én tervezem, hogy írom majd tovább. Ez attól is függ, hogy mennyire fogjátok, mondjuk öt rész múlva szeretni a blogot. :D

- Nem fontos az, hogy „June 12”. Igazából csak azért írtam, hogy ha írok majd másik napról is, akkor megtudjam különböztetni. 

- Még nem tudom, hogy boldog vagy szomorú lesz-e a vége…

Ennyit tudtam összeszedni, vagyis hát, ezeket találtam érdekes/extra információknak. Köszönöm, ha elolvastad. ^^ További szép reggelt/délutánt/estét :D Xxx 

5. részhez még kérek pár értékelést <3 (: ^^ 

5. June 12, 8:15am

Uncover

Madár csicsergős szép reggelt/délutánt/estét mindenkinek! (ki mikor olvassa :D) Megírtam egy hosszú, eseménydús részt, amivel ismételten elégedett vagyok. \o/ Az eleje kicsit kusza, de aztán belelendültem, és jól sikerült. (szerintem) Szeretnék kérni valamit. Összegyűjtöttem néhány + információt a bloggal kapcsolatban. Ha érdekel titeket, akkor jeleznétek nekem hozzászólásban, hogy ne csak fölöslegesen pakoljam majd ki? Köszönöm, előre is. Xxx
Zene: Imádom <3 :D ennyi...
Jó olvasást! Xxx (:

A bekopogás után még 5 percet ácsorogtam kint az ajtó előtt, mert senki nem szólt ki, hogy „gyere be”, én meg nem akartam csak úgy benyitni, ezért még egyszer megpróbálkoztam. Aztán még kétszer. Senki nem volt bent, úgyhogy egy vállrándítás után, minden mindegy alapon, benyitottam. Szerintem nem mondok újat azzal, ha azt mondom, hogy senki nem volt bent. Csodálkozva forgolódtam a kis szobába, de Niall cuccain kívül nem volt ott más. Becsukva magam mögött az ajtót, ismét kiléptem a folyosóra, és gondoltam megnézem abban a szobába, ahol volt az esküvői ruha. Nem tudom miért gondoltam, hogy ott lehet/lesz/van, hiszen semmi köze a ruhához, azon kívül, hogy az fogja hordani, akihez hozzá megy. A fülemet az ajtóra szorítva hallgatóztam egy ideig, aztán hangok ütötték meg a fülem. Már beakartam nyitni, amikor meghallottam egy szót. Nem nagy szám (mármint másnak nem lett volna az), de engem rendesen szíven ütött. Kezemet levettem a kilincsről és inkább visszamentem Niall szobájába. Nem akartam most látni, és pontosan tudtam, hogy egy ideig nem fog visszajönni. Azzal is tisztában voltam, hogy Lana élve fog eltemetni, azért mert nem csinálom a feladatomat, de nem érdekelt. Szét voltam esve, és össze kellett szednem magam, hogy túléljem a mai napot. Más nyilván őrültnek titulált volna, hogy egyáltalán eljöttem erre az esküvőre, ha már egy szótól (de még milyen szótól) magamba roskadok.

Becsuktam magam mögött az ajtót, és leültem a kanapéra. Térdemre könyököltem és kezembe temettem az arcomat. Ha az ember hosszú percekig nem gondol, vagy nem akar gondolni valamire, akkor általában előtörnek régi emlékek. (lehet, hogy csak nálam vannak így.) Előtört egy emlék. Nem tudom, hova lehetne besorolni, a rossz vagy a jó kategóriába, de Lana szerint ez szép emlék. (Elkaptam egy olyan pillanatát, amikor nem üvölt/kapkod/agresszív.\o/)

Régebben (mikor még nem volt barátnő/feleség) átjártam Niall-hoz. Aludni, vagy csak beszélgetni. Szerettem az ilyen délutánokat/napokat/estéket, mert soha nem volt olyan, hogy unatkoztunk volna. Feltaláltuk magunkat, és mindenfélét tudtunk csinálni. Na, jó, volt olyan is, hogy csak csöndben ültünk egymás mellett, és bámultuk az unalmasabbnál unalmasabb filmeket. Én vállára hajtott fejjel, ő meg hátrahajtott fejjel (nem tudom, hogy nézte így a filmet. Nyilván sehogy, és neki is elég volt csak annyi, hogy együtt voltunk) hallgattuk/néztük a tévét. Egyik nap reggel felkeltem és már alig vártam, hogy menjek Niall-hoz, mert akkor ért haza egy hosszú-hosszú utazásból. Gyorsan megreggeliztem, összepakoltam a cuccom (pizsama, fogkefe, krém, stb.) és már mentem is.

- Mentem, majd jövök! – kiáltottam a szüleimnek, akik mormogtak valamit (?), és nem fűztek semmit hozzá, hogy „érj haza reggel 8-ra!”vagy, hogy „vigyázz magadra!”. Annyira izgatott voltam, attól, hogy végre látom legjobb barátomat, hogy ezt nem is találtam furcsának. Óráknak tűnt, mire átértem végre Niall-hoz. Csöngettem, és a kapuban toporogva vártam, hogy kijöjjön, majd végre megöleljen. Nyílt az ajtó, és lazán kilépett rajta Ír barátom. Fehér deszkás cipő, fekete farmer, és egy egyszerű fehér póló volt rajta. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor megremegett a lábam, attól, hogy láttam. Széles mosollyal kinyitotta a kaput, én pedig egyből a nyakába ugrottam, a vállába fúrtam a fejem, és mélyen beszívtam az illatát. Hihetetlenül vágytam már erre. Néhány perc után eltolt magától, és a szemembe nézett.

- Szia. – köszönt mosolyogva.

- Hello. – vigyorogtam, mint a vadalma. – Hogy utaztál? Milyen volt? Mit csináltál? Hiányzott már az otthonod? Szüleid hogy vannak? – hadartam neki azokat a kérdéseket, amikor hirtelen eszembe jutottak.

- Mindent elfogok mondani. – nevetett fel, majd nyomott egy puszit a fejemre, és bevezetett a házba, közben elkezdett mesélni. – Remekül utaztam, mondjuk kicsit hosszú volt, de nem vészes. Túléltem. – rutinosan a konyhába mentünk, feltankoltunk (csoki, chips, kóla, stb.) aztán feltrappoltunk a szobájába. Bőröndjei még ruhákkal megpakolva sorakoztak az ágya mellett.

- Ezeket segítek elpakolni, addig mesélj tovább. – mutattam a csomagokra, és már cipzáraztam is ki az elsőt. Niall hihetetlenül sokat mesélt. Mindössze három hétre ment, mégis annyi mindent csinált/látott. Mikor már több, mint fél órája mesélt egy történetet, leállítottam.

- Szüleid? – kérdeztem. Soha nem beszélt róluk sokat, most mégis kíváncsi voltam, hogy mi volt velük, mert annyira lelkesen beszélt az egész utazásról, hogy azt hittem, hogy a szüleivel is teljesen jól elvolt.

- Megvannak. – vont vállat. – Inkább haverokkal voltam. Őket csak este és reggel láttam. – mondta kevésbé lelkesen. – Na de elég belőlem. Mi van veled? – ütötte meg játékosan a lábam.

- Ja, semmi érdekes. – ráztam meg a fejem. – Szokásos. Semmi. Unatkoztam, míg távol voltál. Nélküled olyan elveszettnek éreztem magam. Anyáékkal voltam inkább. – legyintettem. Niall csak mosolygott, mert pontosan tudta, hogy ha nincs velem, akkor én meghalok az unalomtól.

- Értem. – zárta le gyorsan a témát. – Mit nézzünk? – felállt, nyújtózkodott egyet, és odalépett a DVD-k elé.

- Mit nem néztünk még meg? – töprengtem, mire Niall kihúzott egy dobozt, és megmutatta. Sunshine. – Ne! Azt mondtad ez ijesztő. – fogtam a fejem, mire megrázta a fejét.

- Annyira nem. Ha meg félsz, akkor megengedem, hogy hozzám bújj. – húzta fél oldalas mosolyra a száját.

- Köszönöm, hálás vagyok. – tettem a szívemre a kezem. Míg Niall a DVD lejátszóval bajlódott, addig én összeszedtem a szétdobált csokis papírokat, és épp kidobtam őket, mikor csörgött a telefonom. Előhalásztam a zsebemből és meg sem nézve ki az, felvettem.

- Haló? – szóltam bele.

- Jesy. Nem muszáj haza jönnöd. – mondta anya (egyből felismertem a hangját, természetesen) én pedig összeráncolt szemöldökkel megráztam a fejem.

- Miért? – kérdeztem félve.

- Apáddal összekaptunk, egy… khm… kicsit. – mondta halkan, mire elkerekedett a szemem. Mi van? Mikor eljöttem még nem volt semmi baj.

- Min? Vagyis… Mennyire? – ültem le az ágy szélére. Utáltam a veszekedéseket. Gyűlöltem. Olyan káromkodásokat vágtak ilyenkor egymás fejéhez, hogy én éreztem magam kellemetlenül.

- Nem lényeg, de annyira, hogy most a nagyanyádhoz tartok. Ha nem akarod apád sértettségét hallgatni, akkor nem mész haza. – mondta, és már le is tette a telefont, én meg lehunytam a szemem és nagyokat sóhajtottam. Hirtelen egy kezet éreztem a vállamon, amitől megugrottam.

- Minden oké? – kérdezte halkan Niall.

- Nem. Anyáék veszekedtek. – mondtam, mire barátom magához húzott és szorosan megölelt. Tudta, hogy utálom a veszekedéseket. Vele is gyűlöltem veszekedni.

- Minden rendben lesz. – simogatta a hajam, majd kicsit eltolt magától. – Nézzük meg a Sunshine-t, az garantáltan elvonja a figyelmedet. Este meg majd itt maradsz. – simogatta meg az arcom, mire hálásan elmosolyodtam. Elhelyezkedtünk az ágyon és Niall benyomta a DVD-t. Egy ideig csendben néztük, de mikor „ijesztő” részhez értünk, nem bírtam tovább csöndben maradni.

- Miért van ilyen hangja ennek az űrhajónak? – kérdeztem grimaszolva, mire Niall felnevetett.

- Ijesztő? – kérdezte gyorsan átváltva komolyra.

- Igen. Miért ilyen a hangja? – kérdeztem ismét. A film feléig elvoltunk, beszélgettünk, de engem egyre jobban húzott magához az álmosság. Úgy tűnt csak pislogok egyet, de mikor legközelebb pislogtam párat kicsit máshogy láttam a világot. A vállára hajtott fejjel aludtam, ő meg halkan nézte még mindig a filmet. Visszacsuktam a szemem, és még pár percig pihenni akartam, de aztán olyan dolog történt, amitől a pillangók a gyomromba életre keltek.

Éreztem, hogy Niall oldalra fordítja a fejét (nyilván megnézte, hogy alszom-e még) aztán éreztem, hogy megsimogatja az arcom és a fülemhez hajol.

- Szeretlek. – suttogta, mire nekem elállt a lélegzetem. Hihetetlen! Nekem mondta. ÁÁÁÁ. Úristen. De miért? És hogy értette?

Körül belül ilyenek játszódtak le bennem. Viszont, amikor felébredtem, se én, se ő nem hozta fel. Én azért, mert ugye ő úgy tudta, hogy én aludtam. Ő meg nem tudom miért. Lehet nem akarta tönkre tenni a barátságunkat egy ilyennel. Ha tudta volna, hogy én is ugyanígy érzek...

A valóságba egy arcomat simogató kéz térített vissza, ezzel megszakítva a visszaemlékezést... 

/10 értékelés és következő rész/ :)
Little Things, One Day In Your Life <--- csoport :D