7. June 12, 9:10am

Oh My Goodness

Madárcsicsergősen szép napot! :D Itt van az új rész, amihez megint csak annyit fűznék, hogy "No Comment". Ennyi.
Ma nagy unalmamban összedobtam két fejlécet. :D A mostani jobban tetszett, ezért váltottam röpke 3 órán belül kétszer a képet. Amúgy egyáltalán nem így képzeltem el Jesy-t, csak erről a lányról (Jade Thirlwall) találtam ilyen "lefelé nézek" képet. :D Remélem tetszik. ^^
Zene: Imádom, és kapcsolódik a részhez dalszövegileg.
Remélem tetszik a rész. (: Jó olvasást Xxx
ui: a vége miatt ne utáljatok, pls :D <3

Az emlék, ami miatt a könnyek végig folytak az arcomon, életem legrosszabb és legboldogabb napja volt egyben. Hihetetlenül jól kezdődött, és borzasztó vége volt.

Niall jelentkezett az X-faktorba. Végig drukkoltam az egész műsort, és mikor kiestek mérhetetlenül szomorú voltam, de valami boldogság féleség is hatalmába kerített, mert újra láthattam Ír barátomat. Felhívott a műsor után, hogy elmondja, nem csalódott, mert elérte az álmát, bekerült egy bandába, együtt maradnak, énekes lesz, gitáros, wow, meg hű. Tehát ő a föld fölött repkedett, aminek örültem, és annak még jobban, hogy közölte, két nap múlva itthon van, és sok mindent akar majd mesélni, noha minden nap beszéltünk. Valahogy túléltem azt a két napot, Lana segítségével, aki olyanokat, mondott, hogy…

- Két napot túlélsz, ha már túléltél egy X-faktor szériát, ez meg se fog kottyanni.

… és, hogy

- Hiába áltatod magad, nem fog tudni semmi újat mesélni. Az is lehet, hogy elfelejt, hisz híres lett vagy lesz.

Nem foglalkoztam szavaival, mivel pontosan tudtam, hogy Niall nem fog magamra hagyni/elfelejteni és igenis tud majd mesélni plusz dolgokat! Igazam is lett. Két nap múlva Ír barátom úgy tért haza, mintha kicserélték volna. Gyors ölelés után (na, jó, a nyakába ugrottam és visongtam húsz percet, de az nem számít soknak) eltolt magától és már mesélt is. Csak bedobta a házba a cuccait, és elmentünk sétálni.

- Srácokat is bírni fogod, majd bemutatlak nekik. – mondta, én pedig halványan elmosolyodtam. Lehet, hogy tényleg ejteni fog? Egy idő után már csak a srácok fognak neki számítani? A régi barátai pedig a polcra kerülnek, és ott lesznek hagyva? – Most mi történt? – mosolygott rám kedvesen, mire észbe kapva megráztam a fejem.

- Semmi. Csak gondolkoztam. – válaszoltam, és mielőtt megkérdezte volna, hogy min, gyorsan eltereltem a témát. – Koncertekre is viszel majd?

- VIP belépőjeggyel.  – lökte meg a vállam, amit csak viccnek szánt, és vettem is a lapot, ezért visszalöktem. Na és ezután jött a rémálom. Visszalöktem, aztán Niall újra lökött, csak én kicsit nagyon instabilan állok a lábamon, ezért elvesztettem az egyensúlyomat. Az ember most azt hinné, hogy elestem, bevertem valamim, és kórházba kerültem és barátom mindig meglátogatott, és teljesen romantikus volt az egész blablabla. De nem. Nagyon nem. Ír barátom a karom után kapott, és még mielőtt elestem volna magához rántott. Az arcunk pár centire volt egymástól és mind ketten mélyen egymás szemébe néztünk. Nem tudom hány percig álltunk így, és, hogy végül melyikünk hajolt közelebb a másikhoz, de nem is az a lényeg. Ott álltunk egy parkban, körülöttünk egy halom gyerek rohangált, vagy fociztak, vagy szimplán a nagymamájukkal sétálgattak. És mi csókolóztunk. Nem viccelek, Niall megcsókolt, én pedig az ájulás határán voltam. Pár pillanatig fel sem fogtam mit csinálunk, de aztán végül, minden mindegy alapon, visszacsókoltam. Igaz, hogy nem kaptam levegőt. Igaz, hogy úgy hullámzott a mellkasom, mint a tenger, és igaz, hogy akkor voltam a legboldogabb. De mindez csak néhány percig tartott. Niall elhúzódott, elengedte a derekamat, és lehajtotta a fejét. Nem nézett a szemembe, pedig mindennél jobban tudni akartam, hogy mit gondol, de nem nézett fel, hogy kitudjak olvasni bármit is a tekintetéből.

- Nekem… Most... Azt hiszem… Mennem kell. – dadogta, és már ott se volt. Magam elé meredve álldogáltam és a gondolataim egymást lökdösődve próbáltak elférni a fejembe. Nem tudtam semmit. Miért csókolt meg? Mit érez most? És különben meg. Mi is van most? Utána akartam menni, de pontosan tudtam, hogy csak lerázna, ezért inkább lassan, a könnyeimmel küszködve mentem haza.

- Na? Mi van Niall-al? Milyen volt? – kérdezte anyu, miután hallotta, hogy becsukom magam mögött a bejárati ajtót. Mikor már hosszú percek óta nem szóltam egy szót se, kijött az előszobába és megnézte mi van velem. Kicsit megijedt, mikor meglátta a vörösre kisírt szemeim, és a hulla fehér arcomat. – Mi történt? – sietett oda hozzám, gyorsan átölelt, én meg a vállába fúrtam a fejem.

- Megcsókolt. – mondtam gyorsan, de aztán már zokogtam tovább. Anyu még jobban magához szorított, és folyamatosan a hajamat simogatta.

- Elmondta miért? – tolt el magától, míg én két kézzel megdörzsöltem a szemem, és megráztam a fejem. Anyu rendes volt, megmosta az arcom, majd felkísért a szobámba, és befektetett az ágyba „pihenj” címszó alatt. De hiába próbáltam mindent kizárni, és kiüríteni az agyam, nem ment. A csókon járt az eszem. Valahogy elaludtam aznap, de egész végig forgolódtam. Nagyon rossz volt.

- Jesy, megtennéd végre, hogy rám figyelsz? – ma már nem tudom mennyiszer rántottak vissza egy-egy emlékemből, de megint csak Lana hangja volt, aki észhez térített.

- Bocs, csak… - túrtam a hajamba zavartan, de barátnőm nem hagyta, hogy befejezzem. Szokásához híven megint csak közbeszólt, én meg nem értettem, miért is van kiakadva, hiszen semmi dolgom nem volt. Á, ő Lana. Nála ez alap, hogy a semmi is kiakad.

- Tudom, ki vagy akadva, de figyelj rám, ha hozzád beszélek, kérlek. Hol jársz? – tette csípőre a kezét, és fürkésző tekintettel vizslatott. Hiába. Ha akar valamit mondani, de én úgy nézek ki, mint akin most ment át kétszer az úthenger, akkor a gondolataim a fontosabbak.

- Csak egy emlék. – legyintettem, de mivel Lana még mindig ugyanúgy nézett, sóhajtottam és elmondtam. – Amikor Niall megcsókolt.

- Istenem. – sóhajtott Lana, majd lehuppant a mellettem lévő székre. – Nem beszéltétek meg. Nem is fogjátok. Csak egy csók volt. Niall-nak nyilván pillanatnyi agyrázkódása volt, és nem tudta mit csinál, és ezért se tudta megmagyarázni. – hadarta, és igazat adtam neki. Nyilván sose fogjuk megbeszélni, és sose fogja megindokolni tettét.

- Inkább ezért se akarta megbeszélni. – javítottam ki Lana-t, mert Niall nem „nem tudta”, hanem „nem akarta”. Nem ugyanaz. (Lehetséges, hogy én vagyok az egyetlen élő ember, aki ennyiszer használta a „nem” szócskát egy mondaton belül.)

- Oké. Hagyd abba az önsajnáltatást, és menj, csinálj valamit.  – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Egy szót se szóltam, csak elővettem a listát, amit írt nekem, és a kezébe nyomtam.

- Csinálnék valamit, ha adtál volna melót. – mosolyogtam rá, mire visszaadta a listát és felállt.

- Menj Niall-hoz most. Előbb kezdheted a következő feladatot. – mutatott a lépcső felé.

- Mi? Most? Mikor ilyen érzelmi roncs vagyok? – tártam szét a kezem, és ijedten pislogtam Lana szemébe.

- Igen. Harry nyilván még az Írrel van. Menj. Ha ott van a göndör, akkor semmi bajod nem lesz. – mondta és kikerülve a székeket, bement az egyik szobába. Ha vége lesz az esküvőnek, körbe fogok nézni a templomban, hogy mi hol van. Már ha lesz hozzá lélekerőm. Kelletlenül felálltam, és lassan lementem a lépcsőn. Az első ajtó előtt megálltam, és kopogás nélkül beléptem. Niall Harry-val szemben ült és mosolyogva rám nézett.

- Már hiányoltalak. – mondta, mire Harry is hátra fordult, és eltátogott egy „minden oké?” kérdést. Válaszként csak halványan elmosolyodtam, ezzel megnyugtatva a göndörkét. – Pont rólad volt szó.

- Rólam? – huppantam le az asztal végében lévő székre. Mind két fiú engem nézett, én meg kezdtem kicsit kellemetlenül érezni magam, pedig az egyik a legjobb barátom volt, míg másik szinte a testvérem.

- Emlékszel arra, amikor haza jöttem az X-faktorból? – kérdezte, nekem meg elkerekedett a szemem. Létezik, hogy ő is pontosan ugyanarra gondolt, amire én?

- Mire emlékezzek? Haza jöttél és mintha kicseréltek volna. Nagyon boldog voltál. – én magam se gondoltam volna, hogy összetudok rakni három (!) értelmes mondatot ilyen gondolatokkal.

- Igen, igen. – legyintett Niall. – Utána sétáltunk. Emlékszel? – fürkészett gyönyörű kék szemeivel, én meg nagy nyelés után bólintottam. – És arra is, hogy mi történt a sétálás közben? – Harry tudott a csókunkról? Niall elmondta neki? Mi van itt? Csoportos „beszéljük ki Jesy-t, de bolond volt, hogy azt hitte azért csókolom meg, mert szeretem” gyűlés? Minden kiderült, amikor Niall a következőket mondta…

/10 értékelés és következő rész/ (:

6. June 12, 8:40am

Mirrors

Sziaaasztok! :D Annyi mindent akarok írni egyszerre, hogy nem is tudom hol kezdjem. Akkor... Mikor utoljára részt hoztam, azóta kaptam egy díjat (nagyon köszönöm még 1x<3^^) és kitettem egy + infókat tartalmazó rész féleséget, amihez kaptam pár értékelést, és azoknak is örültem, mert legalább nem fölöslegesen pakoltam ki. :D #köszönöm ^^
A részről nem mondok inkább semmit. No comment kategória, nem fogok most nyavalyogni, hogy milyen rossz lett. Döntsétek el ti. (:
Zene: Én személy szerint imádom. (minden résznél szereplő zenét imádok :D) De nem csak ezért raktam be, hanem mert szerepe van a részben. Odaírtam a fordítást a kis részhez, aki esetleg nem ért annyira angolul. (:
Jó olvasást! Xxx (:

A kezek lassan simogatták arcomat. Még feküdtem volna így egy ideig, de ijedtségem felkeltett. Mikor gyorsan felültem a kanapén Niall-al találtam szembe magam. Tágra nyílt szemekkel néztem egy ideig kék szemeibe, ő pedig az arcomhoz nyúlt (ismét) és letörölte a könnycseppeket, amiket addig észre se vettem.

- Jesy… - kezdte, de elakadt. Nem tudott mit mondani, és én se. Egy pillanatra felidéztem az álmom/emlékem és eszembe jutott, ahogy halkan a fülembe súgja, hogy szeret. Fogalmam sem volt, hogy Niall emlékszik-e arra a napra/emlékre. Megakartam említeni neki. Sokszor. De mindig volt valami. Azon a reggelen is fel akartam hozni a témát.

- Figyelj csak. – kezdtem neki, miközben a kenyeremet kentem meg nutellával. – Te… Szóval. Mondtad már valakinek valaha is, hogy… - nem tudtam folytatni, mert Niall telefonja megszólalt, és ő elnézést kérve bement a nappaliba, és felvette a telefont. Lefagyva ültem a széken, és el sem hittem, és azon gondolkoztam, hogy miért vág közbe mindig valaki/valami a mondandómba. A fontos mondandómba. Néhány perc múlva visszajött és megkérdezte, hogy mit akartam mondani, de csak legyintettem. Nem akartam mondani semmit, mert az a kis energiám is elszállt, ami volt.

- Nem lényeg. – mondtam halvány mosollyal, és beleharaptam a kenyérbe. Azóta is sokszor állt szándékomban megemlíteni, mert nem hagyott nyugodni ez az emlék. A félelem és a sok idő tartott vissza. Féltem, hogy esetleg kinevetne, mondván, csak álmodtam az egészet. És mikor már egy-két év eltelt, akkor már nem tudtam. Két okból se. Sok idő két év. Nem tudtam, hogy Niall emlékszik-e arra az estére, vagy még mindig ugyanazok-e az érzései. És azért se, mert közben bejelentette, hogy megkérte Anne kezét...

- Szólalj meg kérlek. – rántott vissza ismét barátom hangja a valóságba. Kezeit húzogatta a szemem előtt, és folyamatosan beszélt hozzám. Mikor ránéztem megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját. – Hol jársz te lány?

- Nem tudom. – mondtam rekedtes hangon, és beletúrtam a hajamba. Másnál biztos most jött volna el az a pillanat, amikor fogja magát és mindent bevall. Én viszont hosszú évek után megtanultam, hogy nem szabad semmit mondani. És nem lett volna okos dolog pont az esküvőjén mindent elmondani. – Mennyi az idő? – néztem fáradtan Niall-ra, aki egyből elővette a telefonját.

- 8:40. Miért? – kérdezte, aztán leesett neki. – A lista. – húzta elő a zsebemből a papírt és mikor elolvasta, hogy hol kéne lennem/mit kéne csinálnom/mikor, elhúzta a száját. – Lana meg fog ölni.

- Tudom. – kaptam ki a kezéből a papírt, és felpattanva az ajtó felé siettem. Niall hangja azonban megállított.

- Később elmeséled mit álmodtál? – kérdezte, én pedig lehunytam a szemem és elgondolkoztam. Kezemet a kilincsre tettem és úgy válaszoltam.

- Igen. Elejétől a végéig. Majd emlékeztess rá. – mondtam, és már kint is voltam.

- Jesy Thirlwall! – szólított a teljes nevemen Lana. Futnom kellett volna. Messze/haza/valahova. Én mégis ott álltam és hallgattam barátnőmet, aki jól kiosztott, hogy a feladatomat kéne csinálnom és nem mással szórakozni és blablabla. Öt percig bírtam. Aztán elsírtam magam.

- Sajnálom. – szipogtam. Lana pislogás nélkül meredt rám, aztán olyat mondott, amitől az ütő is megállt bennem.

- Menj haza. Gyerünk! – mutatott a lépcső felé, jelezve, hogy arra van a kijárat. Ha Lana haza küld, nem éppen okos dolog ellenkezni, ezért is fagytam le. – Nem fogod túlélni, én pedig nem akarok egy olyan esküvőt, ahol végül nem lesz semmi, mert egy titkos „hódoló” elbőgi magát a szertartás közepén.

- Nem megyek haza. – ráztam meg a fejem. Megijedtem ettől a gondolattól. Féltem, hogy Niall haragudna rám azért, mert nem voltam ott az esküvőjén. – Jól v…

- Tudom. Pontosan tudom, hogy veled minden a legnagyobb rendben, és jól vagy. De, ha azt hiszed, hogy én ezt elhiszem, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak aranyom. – mondta, mire lesütöttem a szemem. Lana ismer a legjobban. Naiv voltam, ha azt hittem, hogy beveszi a szokásos „jól vagyok” dumámat.

- Nem vagyok jól. – ismertem be, mire Lana csak unottan megforgatta a szemeit. – De nem megyek haza. – ráztam meg a fejem. Barátnőm egy ideig nézett, végül beadta a derekát és bólintott.

- De nem bőgheted el magad a szertartáson. – szólt utánam, miután kikerülve őt, felmentem a lépcsőn. A hosszú széksorok között mentem tétlenül, ugyanis semmi dolgom nem volt.

8:40-10:00 – Szabad vagy. Tudom, hogy ki vagy borulva, tehát nyugodj le. Sétálj, járkálj fel-alá. Nekem mindegy, csak nyugodj meg!!!

Megfogom kérdezni Lana-t, hogy minek rángatott ide ilyen koránra, ha semmi dolgom nincs, csak annyi, hogy sétálgassak, beszélgessek, és bámuljak egy gyönyörű ruhát. Végig nézve a listát nem is lesz nagyon más dolgom.

10:00-11:00 – Niall!!! Beszélgess vele. (Ismételten ugyanazon okok miatt)

11:00-12:00 – öltözz át (koszorús lány ruha) és pakolj a székekre zsebkendőt. Hihetetlen, de sírni fognak egy páran, és képesek rá, hogy nem hoznak magukkal semmit, amibe töröljék a lefolyó szemfestéküket. Bah…

Mellesleg, csináljam ezt egy órán keresztül? Maximum hetven szék van, azokra meg fél óra alatt bőven kipakolok zsebkendőket. Lana megőrült.

12:00-13:00 – fogadd a vendégeket az ajtónál.

13:00-13:30 – ellenőrizd, hogy van Niall, hogy van Anne. És ellenőriztesd velem, hogy vagy te.

Hihetetlen ez a lány. Kiismerhetetlen, és hihetetlen. Ezért is imádom.

13:30-13:45 – Negyed óra elég, ahhoz, hogy lenyugodj, és felkészülj arra, hogy 14:00-kor kezdődik minden? Kétlem. De próbáld meg kérlek.

Ilyen, és ehhez hasonló kérések vannak a listán. Néha kételkedek benne, hogy Lana-nak vannak-e érzései. Éppen a gondolataimba merülve ücsörögtem egy széken, amikor nyílt az ajtó. Egy magas, göndör hajú srác lépett be, én pedig még azelőtt felismertem, hogy felnézett volna, és mosolyogva köszöntött volna csillogó zöld szemekkel.

- Szia! –rohantam oda hozzá, és szorosan megöleltem. Ő viszonozva az ölelést megsimogatta a hátam, majd eltolt magától.

- Hello. – köszöntött rekedtes hangon. – Hogy vagyunk?

- Rendbe jövök. – legyintettem. – Te hogy vagy? Rég láttalak. – ugyanúgy végig néztem rajta, mint Louis-on, és ugyanúgy megállapíthattam, hogy iszonyat sokat változott göndörke. Neki is tetoválások fedték karját, és pólója V nyakánál felfedeztem két madarat is. Nem tudom hova nő, de magasabb is lett, és a haja is rövidebb lett, noha ugyanúgy megrázza a fejét és oldalra söpri hosszú tincseit, hogy ne lógjon bele szemébe.

- Minden rendben. Én nem a titkos szerelmem esküvőjére készülődök. – mondta, mire halványan elmosolyodtam. Természetesen (ahogy minden könyvben/filmben van) mindenki tudott arról, hogy szerelmes vagyok Niall-ba, kivéve őt.

- Minden rendben. – mondtam, mire Harry felvonta az egyik szemöldökét. – Vagyis – túrtam bele a hajamba. – az esküvő után minden rendben lesz.

- Szerintem meg az esküvő után leszel iszonyat rosszul. – mondta, én meg elhúztam a számat. Bele se akartam/mertem gondolni abba, hogy mi lesz velem az esküvő után. – De mindig itt leszek neked. Ha szükséged lesz valakire, akkor majd hívj. – borzolta meg a hajam, majd kikerült és a lépcső felé vette az irányt.

- Van nálad kaja? – kérdeztem, mert egyből rájöttem, hogy Niall-hoz megy.

- Louis már intézkedett. – legyintett, félig hátra fordulva, és már el is tűnt a lépcsőn. Visszahuppantam a székre, amin ültem, mielőtt Harry megjött volna, és tétlenül nézegettem a halvány zöld körömlakkomat. Mi a fenét csináljak még 1 órán át?

Az ember ilyenkor mit csinál? Gondolkozik. Nekem is pillanatok alatt elterelődött a gondolatom és olyanok jártak a fejembe, mint Niall, esküvő, egy dalszöveg, és Harry szavai. „Ha szükséged lesz valakire, akkor majd hívj.” Göndörkével jöttem ki a legjobban Niall mellett. Nevezhetjük igaz barátnak, míg ír barátomat szinte a testvéremnek. Amióta megismertem őket hihetetlenül sokat változtak ők is, én is, és az életem is…

- And I can't help but stare, cause I see truth somewhere in your eyes I can't ever change without you.(És nem tudom megállni azt, hogy nézzelek,mert az igazságot látom a szemedbe,nélküled sosem tudnék változni) – kezdtem el énekelgetni az egyik Justin Timberlake számot, miközben a könnyek végig folytak az arcomon és az emlékek magával ragadtak.

/10 értékelés és kiteszem a következő részt/ (:

csoportba még várok tagokat :D ^^

Off bejegyzés...

One Direction-Laughs

Mint ahogy az előző rész elején írtam, össze szedtem néhány plusz információt a bloggal kapcsolatban. Nem a részekhez tartozik, aki nem akarja elolvasni, az nem olvassa. Így is érteni fogja, hogy ki-kivel van, mi, hogy van. Szóval ezek csak ilyen extrák, mint a DVD-ken. Igazából egy részük rólam is szól. Hogy miről mit gondolok. De természetesen inkább a blogról szól. 
Csak annyit még, hogy várok még pár értékelést az ötös részhez. Amúgy furcsa,mert nekem tegnap több, mint 11 értékelést mutatott, ma meg már csak négyet (???). Nektek mennyit mutat? :D
Ja, igen. Most nem zene van, hanem valami más. Nekem nagyon tetszett, és sokkal jobb kedvem lett, miután végig hallgattam/néztem. :D

Nem szaporítom tovább a szót. Jó olvasást. Xxx (:

- A prológust az elején egy baromi hosszú rész félének írtam meg. Aztán inkább rövid tartalomként tettem ki.

- Az első részt iszonyat sokszor kezdtem újra és újra megírni. Meg volt az alap történet, de nagyon nehezen kezdtem neki. Volt, hogy úgy voltam vele, hogy inkább hagyom, és nem írom. De aztán csak összehoztam. :D

- Jesy-nek vannak néhány tulajdonságai, amit magamról másoltam.

- Lana-t egy személyről másoltam. A szjgerek már szerintem rájöttek. (ha eddig nem, akkor majd most. :D) De van az én életemben is egy Lana, szóval róla is. 

- Nem tudom ki szokta elolvasni a részekhez tartózó hozzászólásokat, amiket én írok, de ott sokszor leírtam már, hogy néha még én is olvadoztam írás közben Niall-on. :D

- Minden részben lesz rövidebb-hosszabb visszaemlékezés. Erre épül majd fel minden rész.

- Lesznek még boldog részek, de több lesz a szomorú. Amúgy az elején nem szomorú blognak indult…

- Nem tudom hány részes lesz, és hogy lesz-e majd Június 12-én kívül más nap is. Én tervezem, hogy írom majd tovább. Ez attól is függ, hogy mennyire fogjátok, mondjuk öt rész múlva szeretni a blogot. :D

- Nem fontos az, hogy „June 12”. Igazából csak azért írtam, hogy ha írok majd másik napról is, akkor megtudjam különböztetni. 

- Még nem tudom, hogy boldog vagy szomorú lesz-e a vége…

Ennyit tudtam összeszedni, vagyis hát, ezeket találtam érdekes/extra információknak. Köszönöm, ha elolvastad. ^^ További szép reggelt/délutánt/estét :D Xxx 

5. részhez még kérek pár értékelést <3 (: ^^