7. June 12, 9:10am

Oh My Goodness

Madárcsicsergősen szép napot! :D Itt van az új rész, amihez megint csak annyit fűznék, hogy "No Comment". Ennyi.
Ma nagy unalmamban összedobtam két fejlécet. :D A mostani jobban tetszett, ezért váltottam röpke 3 órán belül kétszer a képet. Amúgy egyáltalán nem így képzeltem el Jesy-t, csak erről a lányról (Jade Thirlwall) találtam ilyen "lefelé nézek" képet. :D Remélem tetszik. ^^
Zene: Imádom, és kapcsolódik a részhez dalszövegileg.
Remélem tetszik a rész. (: Jó olvasást Xxx
ui: a vége miatt ne utáljatok, pls :D <3

Az emlék, ami miatt a könnyek végig folytak az arcomon, életem legrosszabb és legboldogabb napja volt egyben. Hihetetlenül jól kezdődött, és borzasztó vége volt.

Niall jelentkezett az X-faktorba. Végig drukkoltam az egész műsort, és mikor kiestek mérhetetlenül szomorú voltam, de valami boldogság féleség is hatalmába kerített, mert újra láthattam Ír barátomat. Felhívott a műsor után, hogy elmondja, nem csalódott, mert elérte az álmát, bekerült egy bandába, együtt maradnak, énekes lesz, gitáros, wow, meg hű. Tehát ő a föld fölött repkedett, aminek örültem, és annak még jobban, hogy közölte, két nap múlva itthon van, és sok mindent akar majd mesélni, noha minden nap beszéltünk. Valahogy túléltem azt a két napot, Lana segítségével, aki olyanokat, mondott, hogy…

- Két napot túlélsz, ha már túléltél egy X-faktor szériát, ez meg se fog kottyanni.

… és, hogy

- Hiába áltatod magad, nem fog tudni semmi újat mesélni. Az is lehet, hogy elfelejt, hisz híres lett vagy lesz.

Nem foglalkoztam szavaival, mivel pontosan tudtam, hogy Niall nem fog magamra hagyni/elfelejteni és igenis tud majd mesélni plusz dolgokat! Igazam is lett. Két nap múlva Ír barátom úgy tért haza, mintha kicserélték volna. Gyors ölelés után (na, jó, a nyakába ugrottam és visongtam húsz percet, de az nem számít soknak) eltolt magától és már mesélt is. Csak bedobta a házba a cuccait, és elmentünk sétálni.

- Srácokat is bírni fogod, majd bemutatlak nekik. – mondta, én pedig halványan elmosolyodtam. Lehet, hogy tényleg ejteni fog? Egy idő után már csak a srácok fognak neki számítani? A régi barátai pedig a polcra kerülnek, és ott lesznek hagyva? – Most mi történt? – mosolygott rám kedvesen, mire észbe kapva megráztam a fejem.

- Semmi. Csak gondolkoztam. – válaszoltam, és mielőtt megkérdezte volna, hogy min, gyorsan eltereltem a témát. – Koncertekre is viszel majd?

- VIP belépőjeggyel.  – lökte meg a vállam, amit csak viccnek szánt, és vettem is a lapot, ezért visszalöktem. Na és ezután jött a rémálom. Visszalöktem, aztán Niall újra lökött, csak én kicsit nagyon instabilan állok a lábamon, ezért elvesztettem az egyensúlyomat. Az ember most azt hinné, hogy elestem, bevertem valamim, és kórházba kerültem és barátom mindig meglátogatott, és teljesen romantikus volt az egész blablabla. De nem. Nagyon nem. Ír barátom a karom után kapott, és még mielőtt elestem volna magához rántott. Az arcunk pár centire volt egymástól és mind ketten mélyen egymás szemébe néztünk. Nem tudom hány percig álltunk így, és, hogy végül melyikünk hajolt közelebb a másikhoz, de nem is az a lényeg. Ott álltunk egy parkban, körülöttünk egy halom gyerek rohangált, vagy fociztak, vagy szimplán a nagymamájukkal sétálgattak. És mi csókolóztunk. Nem viccelek, Niall megcsókolt, én pedig az ájulás határán voltam. Pár pillanatig fel sem fogtam mit csinálunk, de aztán végül, minden mindegy alapon, visszacsókoltam. Igaz, hogy nem kaptam levegőt. Igaz, hogy úgy hullámzott a mellkasom, mint a tenger, és igaz, hogy akkor voltam a legboldogabb. De mindez csak néhány percig tartott. Niall elhúzódott, elengedte a derekamat, és lehajtotta a fejét. Nem nézett a szemembe, pedig mindennél jobban tudni akartam, hogy mit gondol, de nem nézett fel, hogy kitudjak olvasni bármit is a tekintetéből.

- Nekem… Most... Azt hiszem… Mennem kell. – dadogta, és már ott se volt. Magam elé meredve álldogáltam és a gondolataim egymást lökdösődve próbáltak elférni a fejembe. Nem tudtam semmit. Miért csókolt meg? Mit érez most? És különben meg. Mi is van most? Utána akartam menni, de pontosan tudtam, hogy csak lerázna, ezért inkább lassan, a könnyeimmel küszködve mentem haza.

- Na? Mi van Niall-al? Milyen volt? – kérdezte anyu, miután hallotta, hogy becsukom magam mögött a bejárati ajtót. Mikor már hosszú percek óta nem szóltam egy szót se, kijött az előszobába és megnézte mi van velem. Kicsit megijedt, mikor meglátta a vörösre kisírt szemeim, és a hulla fehér arcomat. – Mi történt? – sietett oda hozzám, gyorsan átölelt, én meg a vállába fúrtam a fejem.

- Megcsókolt. – mondtam gyorsan, de aztán már zokogtam tovább. Anyu még jobban magához szorított, és folyamatosan a hajamat simogatta.

- Elmondta miért? – tolt el magától, míg én két kézzel megdörzsöltem a szemem, és megráztam a fejem. Anyu rendes volt, megmosta az arcom, majd felkísért a szobámba, és befektetett az ágyba „pihenj” címszó alatt. De hiába próbáltam mindent kizárni, és kiüríteni az agyam, nem ment. A csókon járt az eszem. Valahogy elaludtam aznap, de egész végig forgolódtam. Nagyon rossz volt.

- Jesy, megtennéd végre, hogy rám figyelsz? – ma már nem tudom mennyiszer rántottak vissza egy-egy emlékemből, de megint csak Lana hangja volt, aki észhez térített.

- Bocs, csak… - túrtam a hajamba zavartan, de barátnőm nem hagyta, hogy befejezzem. Szokásához híven megint csak közbeszólt, én meg nem értettem, miért is van kiakadva, hiszen semmi dolgom nem volt. Á, ő Lana. Nála ez alap, hogy a semmi is kiakad.

- Tudom, ki vagy akadva, de figyelj rám, ha hozzád beszélek, kérlek. Hol jársz? – tette csípőre a kezét, és fürkésző tekintettel vizslatott. Hiába. Ha akar valamit mondani, de én úgy nézek ki, mint akin most ment át kétszer az úthenger, akkor a gondolataim a fontosabbak.

- Csak egy emlék. – legyintettem, de mivel Lana még mindig ugyanúgy nézett, sóhajtottam és elmondtam. – Amikor Niall megcsókolt.

- Istenem. – sóhajtott Lana, majd lehuppant a mellettem lévő székre. – Nem beszéltétek meg. Nem is fogjátok. Csak egy csók volt. Niall-nak nyilván pillanatnyi agyrázkódása volt, és nem tudta mit csinál, és ezért se tudta megmagyarázni. – hadarta, és igazat adtam neki. Nyilván sose fogjuk megbeszélni, és sose fogja megindokolni tettét.

- Inkább ezért se akarta megbeszélni. – javítottam ki Lana-t, mert Niall nem „nem tudta”, hanem „nem akarta”. Nem ugyanaz. (Lehetséges, hogy én vagyok az egyetlen élő ember, aki ennyiszer használta a „nem” szócskát egy mondaton belül.)

- Oké. Hagyd abba az önsajnáltatást, és menj, csinálj valamit.  – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Egy szót se szóltam, csak elővettem a listát, amit írt nekem, és a kezébe nyomtam.

- Csinálnék valamit, ha adtál volna melót. – mosolyogtam rá, mire visszaadta a listát és felállt.

- Menj Niall-hoz most. Előbb kezdheted a következő feladatot. – mutatott a lépcső felé.

- Mi? Most? Mikor ilyen érzelmi roncs vagyok? – tártam szét a kezem, és ijedten pislogtam Lana szemébe.

- Igen. Harry nyilván még az Írrel van. Menj. Ha ott van a göndör, akkor semmi bajod nem lesz. – mondta és kikerülve a székeket, bement az egyik szobába. Ha vége lesz az esküvőnek, körbe fogok nézni a templomban, hogy mi hol van. Már ha lesz hozzá lélekerőm. Kelletlenül felálltam, és lassan lementem a lépcsőn. Az első ajtó előtt megálltam, és kopogás nélkül beléptem. Niall Harry-val szemben ült és mosolyogva rám nézett.

- Már hiányoltalak. – mondta, mire Harry is hátra fordult, és eltátogott egy „minden oké?” kérdést. Válaszként csak halványan elmosolyodtam, ezzel megnyugtatva a göndörkét. – Pont rólad volt szó.

- Rólam? – huppantam le az asztal végében lévő székre. Mind két fiú engem nézett, én meg kezdtem kicsit kellemetlenül érezni magam, pedig az egyik a legjobb barátom volt, míg másik szinte a testvérem.

- Emlékszel arra, amikor haza jöttem az X-faktorból? – kérdezte, nekem meg elkerekedett a szemem. Létezik, hogy ő is pontosan ugyanarra gondolt, amire én?

- Mire emlékezzek? Haza jöttél és mintha kicseréltek volna. Nagyon boldog voltál. – én magam se gondoltam volna, hogy összetudok rakni három (!) értelmes mondatot ilyen gondolatokkal.

- Igen, igen. – legyintett Niall. – Utána sétáltunk. Emlékszel? – fürkészett gyönyörű kék szemeivel, én meg nagy nyelés után bólintottam. – És arra is, hogy mi történt a sétálás közben? – Harry tudott a csókunkról? Niall elmondta neki? Mi van itt? Csoportos „beszéljük ki Jesy-t, de bolond volt, hogy azt hitte azért csókolom meg, mert szeretem” gyűlés? Minden kiderült, amikor Niall a következőket mondta…

/10 értékelés és következő rész/ (: