3. June 12, 7:20am

Back To December

Hyhy! :D Itt is van a következő rész. Csak annyit mondanék, hogy egyáltalán nem vagyok vele megelégedve. Összecsapott lett. (szerintem) Az ihlet ugye az előző résznél megtalált. Nos, ennél a résznél elváltak útjaink. (De már üzentem neki, hogy jó lenne, ha visszajönne, mert nagyon hiányzik.)
A zene (ha már minden résznél írtam róla egy kicsit, most se hagyom ki) kicsit tükrözi a rész hangulatát. :)
Nem is szaporítom a szót. Jó olvasást! Xxx (:

Tudom, hogy mindössze húsz percről volt szó, mégis idegesen trappoltam le a lépcsőn, és álltam meg az első ajtó előtt. Ötletem sem volt, hogy miért féltem ennyire, mindenesetre nem mertem még csak bekopogni sem. A korgó hasam ébresztett rá, hogy ideje lenne bemenni, bármennyire is félek. Noha egy órával ezelőtt ettem, éhes voltam, ami nem meglepő, ugyanis nekem az evés hobbi. Végül vettem egy nagy levegőt és hagyva a kopogást, beléptem a helyiségbe. Niall egy széken ült és a térdén könyökölve a telefonján babrált. Mikor meghallotta az ajtócsukódást, felnézett és azonnal elrakta a telefont.

- Gyorsan sikerült meglógnod Lana mellől. – mutatott a mellette lévő székre, hogy üljek le én is.

- Nem meglógtam. – ráztam meg a fejem mosolyogva. – Kaptam egy listát, hogy mikor mit kell csinálnom. – húztam elő az összehajtott lapot a farmer zsebemből és odanyújtottam Niall-nak. – És az első a reggeli.

- És hozzám jöttél. – mondta, miközben a listát olvasta.

- Nálad általában van kaja. – vontam meg a vállam. Niall annyit eszik, mint én. Ha nem többet. (De, biztos, hogy többet eszik.) Régebben még lesokkolt, hogy mennyi ételt magába tud tömni, ma már megszoktam. Nem tudom, hogyan, ne kérdezzétek, de elérte, hogy Afrika egy havi élelmét magamba tudjam, egy ebéd alatt, én is.

- Ennyire éhes vagy? – kérdezte egyszer, mikor beültünk a mekibe ebédelni, és kicsit sok kaját vettem.

- Lehet, hogy a felét te fogod megenni. – húztam el a számat, miközben végignéztem a nem kicsi kajamennyiségen.

- Nem gond. – vonta meg a vállát, majd elkezdte kicsomagolni az első hamburgert. Végig beszélgettük az egész ebédet. Ha Niall-al vagyok, egyszerűen kizárom a külvilágot. Képes vagyok csak rá figyelni, senki másra. Ez persze Ír barátomnak is feltűnt. Éppen hallgattam az egyik történetét, amikor elment az asztalunk mellett pár srác. Nem néztem rájuk/feléjük, mindössze annyit hallottam, hogy röhögnek, és hangosan beszélgetnek. Niall tovább beszélt, csak közben a srácokat nézte a hátam mögött.

- Jól végigmértek. – jegyezte meg, mikor befejezte a monológját és újra rám nézett.

- Igen? – néztem hátra a fiúkra, akik vigyorogva néztek engem, Niall-t pedig észre se vették. – Nem érdekel. – ráztam meg a fejem, mikor visszafordultam. – Rád figyelek, veled vagyok itt. Nem érdekel más. – mosolyodtam el, mire Niall az asztalon lévő kezemre tette a kezét, és ő is elmosolyodott. Nekem a torkomban dobogott a szívem és igyekeztem egyenletesen venni a levegőt, ami sikerült is. (\o/)

Ebéd végénél felálltunk és lazán állva a fürkésző tekinteteket, kisétáltunk a mekiből.

- Csak sikerült megenned mindent. – ölelte át a vállam, és magához húzva nyomott egy puszit a fejemre. Nyilván elcsépelt lett volna, ha ott esek össze a karjai között, ezért próbáltam uralkodni a lábaimon.

- Igen. Valamilyen oknál kifolyólag sikerült rám ragasztanod ezt a tulajdonságot. – mondtam felé fordulva.

- Túl sokat vagy velem. – suttogta, majd elengedett és kinyitotta a kocsi ajtót nekem, és amíg ő átment a másik oldalra, hogy ő is beszálljon, elgondolkoztam. Vajon baj, hogy ennyi időt töltök vele? Baj, hogy átveszem azokat a tulajdonságokat, amik rá jellemzőek? Mikor végre beült mellém, és rám vigyorgott megtaláltam a választ. Egyáltalán nem baj.

- Szóval jó lesz ez? – zökkentett vissza a valóságba Niall hangja, miközben kipakolta a reggelit az asztalra.

- Öhm… Nem figyeltem. – vallottam be, mire Niall fürkészve nézte az arcomat.

- Minden oké? – kérdezte. – Kicsit szét vagy esve.

- Igen. Nem sokat aludtam. – motyogtam. Hogy ne kelljen barátom pillantását állnom, inkább megnéztem az időt a telefonomon. – Együnk, mert nem sok időm maradt még. – tettem újra zsebre a készüléket, és elkezdtem kiszedni a szalvétából egy Nutellás kenyeret.Hmm... Nutella. Nyami. Miközben a mennyországos szendvicsemet (aliaz:Nutellás kenyér :D) ettem imádkoztam, hogy éhes szájú barátom ne hozza fel újra ezt a "miért vagy fáradt" témát.

- Miért nem aludtál sokat? – kérdezte Niall. Nem koncentráltam eléggé, ez lehetett a baj. Most erre mit mondjak? „Mindössze azért, mert szeretlek, és nem bírom feldolgozni, hogy most az esküvődön ücsörgök.” Ez jól is hangzik.

- Nem tudom. – nyeltem le a falatot. – De ne beszéljünk rólam, és a hétköznapi, unalmas életemről. Te hogy vagy?

- Remekül. Amíg éhes vagyok, nincs baj. – nevetett fel.

- Te akkor is eszel, ha ideges vagy. Szóval? – néztem továbbra is Niall arcát, aki csak halványan elmosolyodott, és megsimogatta az arcom.

- Rendes vagy, hogy így aggódsz. De minden rendben. – küldött felém egy hálás pillantást.

- Erre valóak a barátok. – vontam meg a vállam. Egy ideig még beszélgettünk, aztán egyszer csak kicsapódott az ajtó és Lana állt ott csípőre tett kézzel.

- Elolvastad, mi áll a papír alján? – kérdezte fogcsikorgatva. Azt hiszem kicsit elszaladt az idő. Van ilyen. Ha Niall-al beszélgetek, csak rohanni tud az idő, lelassulni nem.

- Mennyi az idő? – kérdeztem meg félve.

- 7:50. – mondta Niall halkan, miközben előhúzta a zsebéből a telefont. Elhúztam a számat, gyorsan megöleltem Ír barátom (tényleg gyorsan. Azt hiszem, ha tovább időztem volna, Lana a hajamnál fogva húzott volna maga után.) és barátnőmet kikerülve felmentem/felfutottam/felrohantam a lépcsőn. Természetesen nem úsztam meg ennyivel.

- Hová rohansz? – kérdezte Lana a hátam mögül.

- A dolgomra. Ami – húztam elő gyorsan a listát, és megnéztem, hogy hol kéne lennem most. – erre van. – fordultam meg, és ismét elmentem Lana mellett. – Meg kell néznem az esküvői ruhát, hogy minden rendben van-e vele, mert neked nincs időd. – informáltam barátnőmet, aki csak unottan megforgatta a szemét.

- Én írtam a listát, aranyom. Tudom, mi áll benne. – mondta. – Mellesleg erre van még összesen 10 perced. Úgy hogy menj! – mutatott abba az irányba, amelyikbe éppen mentem. Nem értem. Mit kell azon a ruhán 10 percet nézegetni? Biztos szép és fehér. És… Biztos, hogy nem én fogom felvenni.

/10 értékelés és hozom a következő részt/ :)

Éééés...még mindig várok tagokat a csoportba ^^ "Little Things, One Day In Your Life"