25.rész - August 12. "Mi van!?"

Hyhy!:D
Csak összehoztam ezt a részt is. Nyáron akartam volna még egy részt, de annyira sok dolgom volt, hogy gép közelébe se voltam. Aztán elkezdődött a suli, kisérettségi tételeket írtam, meg próbáltam tanulni is valamit. Aztááán lebetegedtem. Úgyhogy most sikerült leülnöm a gép elé, és írni egy kicsivel hosszabb részt. :D Köszönöm a türelmet. ^^ <3
+ ma még a kinézeten is változtattam (időm, mint a tenger:D) Milyen lett? ^^ bízom benne, hogy nem lett túl...piros :DDD
Hát...Nem lett túl romantikus folytatás, de remélem tetszik. (:
Jó olvasást! Xxx :D ^^

I need your love

I need your time
When everything's wrong

You make it right

I need your love

El sem tudtam képzelni, hogy miért, de Niall fél óra séta után bevezetett a házába. A kávézó, ahova mentünk, a találkozó miatt, mindössze tíz percre volt tőlem - és Niall-tól se lehetett messzebb - mégis húsz perccel tovább tartott haza érni hozzá. Nem mondom, hogy rossz volt vele sétálni egy kicsit, mert akkor hazudnék, mindössze arról volt szó, hogy nem értettem a hosszabb séta okát.

- Tovább tartott a séta - mosolyogtam rá, mikor leültem a kanapéra, és kényelmesen elhelyezkedtem. Nem kérdeztem, nem vontam kérdőre, mindössze kijelentettem, mintha csak egy ártatlan észrevétel lenne. Az is volt.

- Igen - vonta meg a vállát. - Régen sétáltunk, meg beszélgettünk, gondoltam, miért ne jöhetnénk mellékutcákban és egy kisebb kerülő úton - mondta, miközben lehuppant mellém, és a kanapé előtti kis asztalra helyezte a laptopját. Már le is zártuk a témát, gondoltam, a sétával kapcsolatban. 

- Mit csinálsz? - kérdeztem, amikor már kezdett magához térni a gép, és megjelent a háttérkép a képernyőn. Én és Niall voltam rajta. Jobban mondva egy halom én és Niall volt a képen. Barátom sok közös képünket összeszerkesztette, és beállította háttérképnek. Bármennyire is próbáltam, nem tudtam nem mosolyogni. Fülig ért a szám.

- Mindjárt megmondom - adott egy gyors csókot, majd vissza is fordult a géphez és valamit elkezdett pötyögni. Próbáltam követni, hogy mit nyomkod, és mit ír hova, de egy idő után egész egyszerűen feladtam. Olyan gyorsan kattintgatott az oldalak között, hogy nem tudtam összerakni, mit csinál.

- Niall, kéééééééérlek! Mondd meg, hogy mit csinálsz! - kértem néhány perc múlva. Csak mosolyogva feltartotta a mutató ujját, jelezve, hogy bírjak ki még néhány percet. Mivel néhány perc, óráknak tűnt, ezért feltápászkodtam és a konyha felé vettem az irányt. Találtam is csokit, amit kicsomagoltam és el is kezdtem enni, miközben visszamentem barátomhoz. Mikor visszaültem mellé, még nyomott egy entert, és hátradőlve mosolyogva rám nézett. 

- Oké - kezdte. - Twittereztem, és megnéztem valamit. 

- Mit? - kérdeztem rá, mert nem nagyon akarta folytatni.

- Mit szólnál egy twitcam-hoz, úgy húsz perc múlva? - kérdezett vissza mosolyogva. Teljesen lefagytam, és meg sem tudtam szólalni. Twitcam!? És én is vigyorogjak bele a kamerába? 

- Öhm... És... Minek? - ez volt a világ legidiótább kérdése, de abban a pillanatban nem tudtam mást kérdezni. 
- Két hónapja vagyunk együtt, és pár ezer éve vagyunk legjobb barátok. Mégsem láttak még - magyarázta. Jó, oké, ez jogos. De azt nem értettem, hogy miért baj az, ha nem láttak még? Liam és Zayn barátnője is kap elég fenyegető üzenetet a rajongóktól. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, és már majdnem közöltem Niall-al, hogy sajnálom, de nem szeretném, hogy ha bántanának. Aztán megráztam a fejem és képzeletben felpofoztam magam. Niall nyilván nem azért akarja ezt, mert tudja, hogy bántanak majd a rajongók. (?) Ilyen hülyeség is csak nekem juthat eszembe. Hanem azért, hogy bemutasson, hogy tudják, hogy boldog. Vagy valami ilyesmi. 
- Oké - bólintottam végül. - Húsz perc múlva? - kérdeztem, mire Niall gyönyörű kék szeme felcsillant és magához húzva megcsókolt. 
- Azt hittem nemet fogsz mondani - nézett mélyen a szemembe, miután ajkaink elváltak egymástól. 
- Egy ideig én is - vallottam be, majd feltápászkodtam és a lépcső felé vettem az irányt.
- Most hova mész? - kiabált utánam barátom.
- Csak rendbe szedem magam - álltam meg, és visszanéztem Niall-ra, aki mosolyogva figyelt. 
- Minek? Gyönyörű vagy - mondta, mire zavartan lesütöttem a szemem, és legyintve otthagytam izgatott barátomat. Mióta lettem én ilyen pirulós lány? Hihetetlen, hogy milyen hatással van rám néhány szó. 
 Felértem az emeletre, és már be is siettem a fürdő szobába. Tényleg csak néhány percet akartam szöszmötölni a tükör előtt ácsorogva, de mivel lány vagyok a néhány percből negyed óra lett. Pedig csak fésülködtem. Komolyan. 
Az szám szélét harapdálva mentem le lassan a lépcsőn és az utolsó lépcsőfokon vettem egy nagy levegőt. Niall már azon az oldalon állítgatott pár Niall-ért-ehhez-én-nem dolgot, amelyiken majd lesz a Chat és a mi arcunk. 
- Figyelj, neked nem kell majd semmit nyomkodni, és nézni. Majd én olvasom a kérdéseket, és figyelem az oldalt. Te csak ülj itt, és legyél önmagad - magyarázta, miután észre vette az arcomat. (Elkerekedett szemmel, tátott szájjal figyeltem, hogy mit csinál.) Oké, ez így nem is olyan bonyolult. Ha csak ücsörögnöm kell Niall mellett és válaszolni pár kérdésre, azzal nincs bajom. Csak - kérlek, kérlek, kérlek - ne tegyenek rám megjegyzést.
- Rendben - bólintottam. - Mehet - mosolyogtam, mire Niall megnyomott valamit, és megjelentünk a kis kockában, mire az oldalt lévő chat ablak elkezdett pörögni. Olyan üzenetek jelentek meg villám gyorsasággal, hogy "Niall! Szia! Hogy vagy?". Ilyen üzenet volt egy csomó, de olyan is előfordult, hogy "Kérlek, kövess be. Nagyon szeretlek." és után annyi szívecske, hogy meg se tudtam számolni hirtelen. Amíg én az üzeneteket próbáltam elolvasni, addig Niall azt nézte, hogy látnak-e minket, a hangot állítgatta, és megnézett még pár dolgot. 
- Szerintem látnak - motyogtam, amikor megláttam az első "Ő ki melletted, Niall!?" üzeneteket. 
- És remélem hallanak is - mosolygott, arra célozva, hogy kicsit halkan beszéltem. Míg barátom a reakciómat nézte meg azt, hogy nem ájulok el, addig én még mindig az üzeneteket próbáltam elolvasni. Csak találgatások voltak, meg néhány durvább üzenet, de semmi komoly. - Oké, nyugi - nyomott egy puszit az arcomra, mire levettem a szemem a chat ablakról, és Niall-ra néztem. A mosolya annyira megnyugtatott, hogy hirtelen el is felejtettem, hogy több ezer ember figyel minket különböző kontinensekből/országokból/városokból. 
- Hello - fordult Niall a kamera felé mosolyogva, és intett is. - Hogy vagytok? Minden rendben? - kérdezte kedvesen, én pedig egyből az üzenetek felé fordultam. Sokan válaszoltak, és sokan folytatták a "kééééérlek, kövess be!" szöveg küldését. Gyorsan kerestem az asztalon egy papírt és egy tollat, és pár nevet elkezdtem leírni, amíg Niall elkezdett rólam beszélni. Félig a nevekre és félig arra figyeltem, hogy mit mond. 
- Szóval - kezdett bele. - Azért akartam twitcam-ot, hogy bemutassak valakit, és azért is, mert rég volt - hadarta el, majd felém fordult, én pedig abba hagytam egy kicsit a nevek körmölését. - Elmondod te, vagy inkább én? - kérdezte, és pontosan tudtam, hogy mire gondol. 
- Vagy felváltva - mosolyogtam bele a kamerába, és úgy, hogy ne látszódjon, szorosan megfogtam Niall kezét. - Sziasztok, Jesy vagyok. Niall legjobb barátja éés... - félve pillantottam Niall-ra, aki bólintott és befejezte helyettem a mondatot.
- A barátnőm - nézett mélyen a szemembe. A szó - csak ez az egy szó - felébresztette a hasamban lévő pillangókat és vadul csapkodni kezdtek. Egy ideig így ücsörögtünk, aztán észbe kapva gyorsan elkaptam a tekintetem és elkezdtem olvasgatni az üzeneteket. "A barátnőd!?" "MIVAN????" ":(" - itt kicsit megijedtem, hogy a szomorú fejet azért küldte valaki, mert úgy gondolja, hogy nem vagyok elég jó Niall-nak, de inkább gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot és tovább olvastam. Volt néhány kedves üzenet is, mint például: "Aranyos(:" "Dejóóó. Niall, örülök, ha örülsz." "Sokáig.<3". 
- Mióta vagyunk együtt? - nézett rám összeráncolt szemöldökkel. 
- Tessék?
- Azt kérdezték, hogy mióta vagyunk együtt - bökött a gép felé, miközben az arcomat fürkészte. - Mióta is?
- Pontosan tudod - mosolyogtam a szememet forgatva.
- Nem - rázta meg a fejét. - Olyan rég volt. Mikor jöttünk össze, Jesy?
- Ne szórakozz már -  ráztam meg a fejem, miközben továbbra is fülig ért a szám.
- Hah, te se tudod - döntötte hátra a fejét a kanapéra.
- De, én pontosan tudom. A napot, a hónapot, az időt. Az egész napra emlékszem - szomorodtam el kicsit. Különböző emlékek ugrottak be arról a napról. Amikor reggel felhívott, amikor láttam őt meg Anne-t csókolózni, amikor hallottam, ahogy azt mondja Niall, hogy "szeretlek". Amikor először megcsókolt aznap, amikor eltűnt, én pedig a keresésére indultam, de nálam találtam meg otthon az ágyamon. 
- Én is emlékszem - mondta végül, amivel visszarángatott a jelenbe. - Június 12 - mondtuk ki tökéletesen egyszerre. Összemosolyogtunk, aztán én folytattam a nevek írását, ő pedig a kérdéseket próbálta elolvasni. 
- Hogy jöttünk össze? - kérdezte halkan, mire felkaptam a fejem és próbáltam egy mondatban megfogalmazni egy egész történetet.
- Gyorsan - ráncoltam a szemöldököm. Úgy gondolom, hogy jobb volt ez az egy szó, mint a semmi és az, hogy elmeséljem az egész sztorit. 
- Bolond - nevetett, majd nyomott egy puszit az arcomra, és keresett egy másik kérdést. - Valaki azt üzeni, hogy ne merj megbántani - szólalt meg néhány perc múlva. - Oké, ezt felejtsétek el - rázta meg a fejét a kamerába nézve. - Nem fog, és én se fogom őt. Jesy a legjobb dolog az életembe már ezer éve - mondta halál komolyan, mire döbbenten néztem rá. Soha nem mondott még ilyet. Soha nem mondta, hogy jó hogy vagyok neki, vagy ilyenek. Igazából mindig is igazi baráti viszonyba voltunk. Nem mondtuk a másiknak, hogy szeretlek, nem volt más az ölelésen és a puszin kívül. Majd mikor összejöttünk akkor váltottunk át erre a "csók, ölelés, szeretlek" változatra. Ezért döbbentem meg kicsit, mert még soha nem beszéltünk úgy igazából az érzéseinkről. Az igaz, hogy két hónappal ezelőtt elmondtuk a másiknak, hogy szeretlek, meg hogy elrontottuk ezt az egészet, mert évek óta oda vagyunk a másikért, de ennyi. 
- Higgyétek el, hogy soha nem fogom megbántani. Ő a mindenem - fordultam a kamera felé, miután elmúlt a döbbenet. Letettem az asztalra a tollat és a lapot, és odabújtam Niallhoz, ráhajtottam a fejem a vállára, ő pedig belepuszilt a hajamba. Annyira jó volt így ücsörögni, és vadul kalapáló szívvel hallgatni, ahogy rólam/rólunk/magáról beszél. Bármeddig képes lettem volna így ott ülni mellette.♥

24.rész - August 12. "Ismét..."

Sziasztok!♥
Előző rész elején említettem egy fogalmazást, de még nem jutottam el odáig, hogy megírjam, pedig csak két hét van a suliig. Már abban se vagyok biztos, hogy felteszem. Mindegy. :D
Nagyon örültem a visszajelzéseknek az előző részhez. Mostanában nem kapok túl sokat, de a 23. részhez kaptam. :DD Még egyszer köszönöm.♥
Nem is tudom, hogy mikor hoztam utoljára részt. A nyári szünetben még két részt terveztem/szeretnék írni.:D Bár, ha így haladok vele, ahogy ezzel a résszel, lehet, hogy ez lesz az utolsó rész a nyári szünetben.
Remélem mindenkinek jól telt a nyara.^^♥ Jó olvasást! Xxx (:

Where are you and I'm so sorry
I cannot sleep, I cannot dream tonight
I need somebody and always
This sick strange darkness   

I miss you

- Biztos, hogy jó ötlet ez? - kérdeztem körül belül ezredszerre Niall-t. 
- Jesy - sóhajtott. - Miért ne lenne az? 
- Nem tudom. Két hónapja nem láttam őket - rágtam a szám szélét. 
- Engem sem láttál két hónapja és hajnali ötkor mégis átrohantam hozzád, mert látni akartalak. Örülni fognak neked - húzott magához, és nyomott egy puszit a fejemre.
- De te a barátom vagy - ráncoltam a szemöldököm. - Most akkor egyszerre öt barátom van?
- Nem osztozom - szorított még jobban magához, én pedig ott olvadtam el. 
Niall reggel ugye átjött, és beszélgettünk. Aztán felmerült a kérdés, hogy mit akarunk ma csinálni. Én azt ajánlottam, hogy nézzünk filmet, legyünk együtt, és ne foglalkozzunk semmivel, de Niall erről hallani sem akart. Nem olyan srác, aki szeret otthon ücsörögni, ez tény. Inkább sétál, és kint van a levegőn. Szóval ő azt mondta, hogy inkább találkozzunk a többiekkel és legyünk együtt egy kicsit, mert úgyis rég láttuk egymást. Ezzel eddig semmi baj nem lett volna, csak aztán beugrott, hogy akkor láttak utoljára, mikor hiszti rohamom volt. Vagy ahhoz hasonló. Aztán az is beugrott, hogy Louis szerelmet vallott nekem, és az is, ahogy magához húzott Június tizenkettedikén az esőben. Ezt persze nem mondtam el Niall-nak - mármint azt, hogy szerelmet vallott nekem Louis -  mert féltem a reakciójától, de próbáltam más érvekkel lebeszélni erről az egészről.
- Kérlek, annyira fáradt vagyok - hisztiztem. Vagyis, próbáltam hisztizni. Barátomnál, mondjuk, nem sokat értem el egy kis hisztivel. 
- Este hagylak aludni - nyomott egy puszit a számra.
- De, én nem szeretnék menni - biggyesztettem le a szám.
- Miért? - döbbent le.
- Mert... - nem jutott eszembe semmi. És nem azért, mert a világ legszebb kék szempárja fürkészte az arcom, és ezzel teljesen elvonta a figyelmem, hanem azért, mert teljesen kikapcsolt az agyam. Nem jutott eszembe egy jó kifogás se, ezért sóhajtottam, és amolyan "feladom" stílusban feltettem a kezem. - Oké, menjünk.
Tehát, így jutottunk el odáig, hogy Niall azonnal hívta a fiúkat, míg én öltöztem, hogy találkozhatnánk, mert itthon vagyok, és amúgy is jó lenne beszélgetni. A srácok örültek, Niall örült, én pedig rettegtem. Lana és Harry már reggel megnézték a filmet, amit Lana "ellopott" tőlem hajnali egykor, de utána Lana-nak valami dolga volt, úgy hogy ő nem tudott jönni. Körül belül úgy éreztem magam, mint a fiúkkal való első találkozásnál. 
- Két hónapja történt, Jesy! - nyugtatott Niall, miután közöltem vele, félek, hogy esetleg máshogy néznek majd rám, vagy rossz embernek gondolnak. Barátom nem értette, hogy mire mondom ezt, ezért egész úton arról beszéltem, hogy akkor láttak utoljára, amikor konkrétan tönkre tettem egy esküvőt. Igaz, hogy utána Louis átjött (még mindig tisztán emlékszem minden egyes szóra) és Harry is felhívott, hogy mi újság, hogy alakultak a dolgok, de akkor is. Fura, hogy hosszú évek óta ismertem őket, és mégis féltem két hónap után a viszontlátástól. 
- Amúgy pedig - érkeztünk meg a kávézóhoz, ahova megbeszéltük a találkozót. - Nem haragudnak, nem néznek rád máshogy, sőt még örülnek is-csak, hogy az ő szavaikkal éljek-végre, annyi év szerencsétlenkedés után, sikerült egymásra találnunk - mosolygott Niall. Hálásan elmosolyodtam, és csak magamban tettem hozzá, ehhez az egészhez, hogy ő ebből semmit nem érthet.
A kávézó kicsi volt, ezért nem voltak sokan. Csak három asztalnál ültek, és ebből a három asztalból, az egyiket mi foglaltuk el. A fiúk, amint benyitottunk a kávézóba, azonnal odakapták a fejüket, és mind a négyen felpattantak, és odajöttek megölelni. Annyira jó volt őket látni és hagyni, hogy konkrétan ledöntsenek a lábamról az ölelésükkel. 
- Oké, mielőtt megfulladna... Elengednétek? - próbálta lehámozni rólam Niall a fiúkat. Ez sikerült is, de az ölelés után egyszerre kezdtek el beszélni - ahogy szoktak.
- Milyen volt?
- A szüleiddel minden rendben?
- Miért nem lehetett elérni?
- Hol jártatok?
Akaratlanul is bekúszott a fejembe az a nap, amikor először találkoztunk. Akkor is egyszerre kezdtek el beszélni mind a négyen.
(...) - Rólatok is sokat hallottam. – mondtam, hogy azért ne csak ott álljak és meg se szólaljak. A fiúk kétségbeesetten néztek Niall-ra, aki felnevetett.

- Csak jókat meséltem. – mondta, mire a srácok kifújták a levegőt, és a nappaliba vezetve folyamatosan beszéltek. Csak kapkodtam a fejem, és mikor már annyira összefolytak a mondatok, hogy egy értelmes szót nem hallottam megráztam a fejem, és mintha megnyomták volna az „off” gombot, mindannyian elhallgattak.

- Egyszerre csak egy, mert nem tudok ennyi felé figyelni. – kértem őket, majd lehuppantam a kanapéra és úgy hallgattam egy-egy kérdésüket.

Most ugyanez zajlott le, csak annyi különbséggel, hogy egy kávézóban voltunk és Niall Horan barátnőjének tudhattam magam. 
- Szóval az elején nagyon rossz volt - kezdtem bele a mesélésbe. Nekik is elmondtam ugyanazt, mint Niall-nak, és ők is figyelmesen végig hallgatták, és nem szóltak közbe. Harryvel néha összemosolyogtunk, Liammal néha összetalálkozott a tekintetünk, Zayn az arcomat fürkészte vigyorogva, Louis pedig... Louis csak nézett, mosolygott, néha pedig nevetett a többiekkel. Nem tudtam leolvasni semmit az arcáról. Szerintem egy órája ücsörögtünk a kávézóban, amikor Harry elővette a telefonját, gyorsan elolvasott valamit, és felállt.
- Sajnálom, de mennem kell - nézett rám bocsánatkérően. - Jesy, beszélhetnénk?
Ajjaj. Kimásztam Niall mellől és követtem göndörkét a kávézó elé. 
- Hallottad, hogy Lana és én... - kezdte, de mielőtt befejezhette volna a nyakába ugrottam.
- Hallottam - mondtam pár perc után. - És örülök. Tényleg. Lana annyira megváltozott. Most is hozzá mész? - mosolyogtam legjobb barátomra. 
- Igen, most végzett - látszott rajta, hogy megkönnyebbült. Nem tudom, miért aggódott.
- Oké, akkor nem tartalak fel - öleltem meg még egyszer. - Ja, igen - szóltam még utána, mikor már elindult. - Egyszer próbáld megbántani - kezdtem, de Harry csak felnevetett és megrázta a fejét, jelezve, hogy nem tervezi átverni
Mikor visszamentem a többiekhez, még beszélgettünk egy kicsit, de aztán Liam és Zayn is felállt arra hivatkozva, hogy dolguk van. Őket is kikísértem. Olyan érzésem volt, mintha egy kávézó lenne az otthonom, ahonnan muszáj vagyok kikísérni a barátaimat, amikor indulni készülnek. 
- Jó volt végre látni - húzott magához Zayn. - Örülök, hogy végre örülsz.
- Ezt én is így gondolom - nevetett Liam, majd ő is megölelt. Mosolyogva intettek aztán elindultak arra, amerre a göndörke.

Mikor visszamentem, hirtelen megtorpantam az asztalunk előtt, mert akkor esett csak le, hogy Louis és Niall maradt velem. 
- Minden rendben? - kérdezte Niall. Ugyanúgy fürkészte az arcom, mint reggel, mikor közöltem, hogy nem szeretnék találkozni a fiúkkal. Végül bólintottam és beültem a két fiúval szembe. Hát, érdekes volt. Az elején fészkelődtem, és csak párszor szólaltam meg, de fél óra múlva már velük együtt nevettem. Tizenegy körül Louis is azt mondta, hogy már mennie kell, ezért míg Niall fizetett én kikísértem Louist a kávézóból. Tényleg, mintha ott laktam volna.

- Jó volt látni - ölelt meg szorosan, és percekig el sem engedett. - Gyönyörű vagy - suttogta. - Akár csak két hónappal ezelőtt - húzódott el, és adott egy puszit az arcomra. Vészesen közel a számhoz. (!!!)
- Oké, Louis - léptem hátrébb. - Örülök, hogy láttalak - mosolyodtam el. Ő csak féloldalas mosolyra húzta a száját, intett és elindult. Addig néztem, amíg be nem fordult egy utcába, utána kiszakadt belőlem egy hatalmas sóhaj. Oké, tehát nem szeretett ki belőlem, sőt bátrabb, mint volt. Előre féltem, hogy mit tervez még velem (!?) és meddig akar elmenni. 
- Ki vagyok? - kérdezte egy hang a hátam mögül, miközben eltakarta a szemem.
- Baromi nehéz - röhögtem fel. - Nem is tudom. Meddig érsz rá, Niall? Szerintem itt fogunk állni holnapig. 
- Azt hittem nem jössz rá - nyomott egy puszit az arcomra, majd megfogta a kezem, és úgy indultunk... Hova is?
- És most? - kérdeztem vigyorogva. Barátom pár percig gondolkozott, majd felcsillant a gyönyörű kék szeme, és mosolyogva rám nézett.
- Legyen meglepetés - mondta. Elképzelésem sem volt, hogy mire gondolt, de megbíztam benne. Nagyon kíváncsivá tett.

23.rész - August 12. "Két hónap után..."

Hahi! ^^ 
Köszönöm a visszajelzéseket az előző részhez. <3 (: 
Igazából ehhez a részhez nincs hozzáfűzni valóm. Remélem tetszeni fog, csak ennyi. (:
Aztán... Irodalomból kaptunk néhány házi feladatot, és az egyik az, hogy írjunk egy fogalmazást "Küzdelem" címmel. Szeretném kirakni a blogomba, csak egy olyan "mit gondoltok róla?" címszóval. Ha nem szeretnétek azt is megértem, hiszen unalmas lehet egy sulis fogalmazásomat olvasni és véleményezni. Szóóóval. Kirakhatom? Értékelitek nekem? (:
Jó olvasást! Xxx

Even if you knock it, ain't no way to stop it...
Forever you're mine, baby I'm addicted, no lie.

Come & Get it

Furcsa volt a saját ágyamban aludni, és kelni. Két hónap alatt sikerült megszoknom egy teljesen más környezetet, és ágyat. Nem mondom, hogy nem volt jó érzés, hogy reggel felkeltem, és nem suttogott fölöttem senki, nem volt vitatkozás. Egyes egyedül voltam. De legalább itthon.

És akkor most ezt a kis szöveget javítom. Ilyet akkor írtam volna, ha tényleg minden a legnagyobb rendben ment volna. Ehhez képest reggel frászt kaptam, hogy hol vagyok, és ráadásul dörömböltek is az ajtómon. Gyorsan megnéztem az időt, mielőtt kikászálódtam volna az ágyból. Hajnali öt óra (!). Remek. Tehát aludtam egy kellemes négy órát, vagy kevesebbet. 

- Megyek már! - kiabáltam, mikor még mindig hallottam a kopogtatást. Hajnali öt órakor egyesek milyen éberek. (Nem magamra gondoltam, hanem a kopogtató bogárra.) Magamra vettem egy kardigánt, hogy azért ne fázzak, amikor kinyitom az ajtót, és miután bajlódtam egy kis ideig a zárral, végre kinyitottam az ajtót. - Figyelj, hajnali öt óra... - kezdtem, de aztán felnéztem és megpillantottam az én egyetlen kis kopogtató bogaramat. Elállt a lélegzetem, és meg sem tudtam szólalni. Teljesen leblokkoltam, hiszen két hónapja nem láttam, mégis ugyanúgy nézett ki. Ez nem tudom miért jutott eszembe, hiszen miért változott volna meg? Én se változtam. Elkalandoztam. Tehát, ott állt, és csak nézett rám, aztán egyszer csak elmosolyodott, és magához húzva szorosan megölelt. Azonnal visszaöleltem, és mélyen beszívtam az illatát. Úristen, de hiányzott már ez. Az időérzékemet elvesztettem - igazából nem is érdekel, hogy mennyi ideig álltunk hajnali ötkor az ajtómban, ölelkezve - , de egy idő után eltolt magától, mélyen belenézett a szemembe, és megcsókolt. Ha az ölelésére azt mondtam, hogy hiányzott, akkor a csókjára ki kell találni egy új kifejezést, mert a "nagyon hiányzott" olyan semmilyennek tűnik. Annyira jó volt, hogy ott volt velem, beletúrhattam a hajába, és beszívhattam az illatát. Oké, soha többé nem hagyom itt.
- Te mit keresel itt ilyenkor? - mosolyogtam rá, mikor végre sikerült szétválnunk, és kézen ragadva bevezettem a házba, majd leültünk egymással szemben.
- Nem örülsz nekem? - biggyesztette le a száját. Megforgattam a szemem, és adtam egy puszit a szájára.
- El sem tudom mondani, hogy mennyire hiányoztál. De nem kellett volna hajnali ötkor iderohannod. Miattam ne legyél fáradt - kulcsoltam össze a kezünket.
- Fel keltem hajnali ötkor, és láttam, hogy jött egy üzenetem - kezdett bele a "mit keres itt" történetbe. - Amint elolvastam, felöltöztem, és már rohantam is. Nagyon hiányoztál, ezért minél előbb látni akartalak - fejezte be, én pedig azt hiszem lefolytam az ágyról. Teljesen elolvasztott a szövege. Valaki! Hozzon egy kiskanalat, és kaparjon össze!
 - Öhm... Izé... - kerestem a szavakat lesütött szemmel. Niall lehajolt, hogy egy magasságba legyen az arcommal, aztán fülig érő szájjal nézett egy ideig.
- Te elpirultál? - kérdezte még mindig mosolyogva. Tessék!? Elpirultam? Soha nem pirultam el! Niall kihozza belőlem a "pirulós" énemet.
- Khm... Igen? Gondolom. Ha te mondod. Én nem látom magam - magyaráztam, mire Niall csak felnevetett, és magához húzva megcsókolt. Ez eddig oké. De úgy csókolt meg, mint még soha. Úgy, hogy beleszédültem/remegtem.
- Na, de mesélj. Minek kellett távol lenned két hónapig? - kérdezte, miután elváltak ajkaink. Mindent elmondtam neki. Hogy a szüleim az elején kikészítettek, és azután is. Majd azután is. De a végére sikerült őket megszoknom. Elmondtam, hogy teljesen ki voltam, hogy nem tudok vele beszélni, és azt is, hogy baromira szenvedtem. És a végére hagytam, hogy éjfélkor az esőbe kiraktak az utcára "menj, amerre látsz" címszó alatt.
- Kiraktak!? De akkor miért akartak veled is találkozni? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel Niall. Jogos. Bár tudnám rá a választ!
- Gondolom egyfajta villámhárító voltam. Ha ők elkezdtek vitatkozni, akkor én közéjük álltam, és leállítottam őket - tippeltem. Igazából nem érdekelt, hogy miért hívtak, hogy minek kellettem. Örültem, hogy anyáék újra olyanok, mint régen. Nem vitatkoztak, nem voltak olyanok, mint akik a pokolból jöttek fel nyaralni. Jó érzéssel töltött el, hogy sikerült lebeszélnem őket a veszekedésről.
- Párkapcsolat tanácsadó? - kérdezte Niall, amivel visszarántott a gondolataimból, a valóságba.
- Hm?
- Párkapcsolat tanácsadó voltál? - mosolygott.
- Igen. Király, nem? A szüleim rávilágosítottak, hogy milyen munka kell nekem - nevettem fel. Niall megrázta a fejét, és olyan ijedt fejet vágott, hogy meg kellett nyugtatnom, hogy csak vicceltem. - És itt mi volt két hónapig?
- Lana és Harry egymásra találtak - kezdett bele, mire bólintottam. Igazából ugyanazt mondta, mint Lana éjjel, de végig hallgattam. Niall hangját jobban szeretem hallgatni, mint Lana hangját.
Niall mesélt, és mesélt és mesélt, nekem pedig közben egy név kattogott az agyamban. Nem mertem rákérdezni, hogy mi van vele, mert féltem a reakciójától, de muszáj voltam.
- És Anne? - motyogtam. Niall összeráncolt szemöldökkel nézett a szemembe.
- Mi van vele? - tárta szét a karját.
- Nem tűnt fel? Nem jelentkezett? Nem akar beszélni? - tettem fel a kérdéseimet. Éreztem, hogy messzire megyek, de muszáj volt tudnom.
- Anne elment - mondta, amivel mindent elmondott. - Basszus, Jesy. Ott hagytam az esküvőnkön, miattad. Szerintem ezek után már egyáltalán nem fog jelentkezni. - mondta. A szám szélét rágva dolgoztam fel a mondandóját. Ott hagyta a menyasszonyát. Miattam. Nagyon rosszul éreztem magam. Azért is, amit tettem, és azért is, amiért felhoztam a témát. Nem akartam ezt elszúrni. - Hé! - emelte meg az államnál fogva a fejem. - Sajnálom. Kicsit kiakadtam. Nem szeretnék Anne-ról beszélni. Örülök, hogy téged választottalak. Rád van szükségem, nem rá - mondta. Én pedig megint csak lefolytam az ágyról. Kiskanál? Valaki? Senki? Oké...
- Nagyon szeretlek - suttogtam neki, majd odahajoltam, és megcsókoltam.
- Amúgy - motyogta bele a csókunkba. - Miért nem tudtalak elérni? Ki volt kapcsolva a mobilod - fürkészte az arcom.
- Úgy voltam vele, hogy ha el tudsz érni, és beszélünk, akkor azonnal összecsomagolok, és haza jövök. Ezért voltam kikapcsolva.
- Nem akartál haza jönni? - döbbent le.
- Pár óra együtt lét után a szüleimmel? - kérdeztem, szerintem jogosan. Niall azonnal hívott volna, amint fel fogta volna, hogy nem fekszek ott mellette.
- Igazad van. Tényleg próbáltalak hívni egy-két óra múlva. - tette fel a kezét.
- Na, látod. Ismerlek - nevettem fel.
- Volt időd kiismerni - úgy látszik ma ilyen "igazad van", "igen, neked is igazad van" napot fogunk játszani. Kész tényeket fogunk egymás fejéhez vágni. - És még lesz időd kiismerni.
- Lehet, hogy egy idő után sok leszel - húztam el a számat.
- Igen? - vonta fel az egyik szemöldökét Niall.
- Nem - ráztam meg azonnal a fejem. Féltem a következményektől. Hogy esetleg... Mit tudom én. Megcsikiz.
Lehet, hogy mégsem kellene ilyen kijelentéseket tennem - akár kijavítom utána, akár nem - , mert Niall azonnal elkezdett csikizni, én pedig azonnal elkezdtem visítozni. Boldog voltam. Két hónapja nem voltam ilyen boldog. Jó volt végre nevetni, vele lenni és érezni a közelségét. ♥

22.rész - August 12. "Mit keresel itt!?"

Halihó! (:
Meg is hoztam a második ré...izé...huszonkettedik részt. :D (De végül is a második évad második része...mindegy. :D)
Az előző részt egy "To be continued" felirattal zártam, és páran írtátok (találgattatok), hogy vajon ki játszhat házfoglalót Jesy-vel. (Niall, vagy egy új szereplő) Remélem sikerül mindenkit meglepni. :D Erre a szereplőre senki nem tippelt... Vagy legalább is nem írta le, hogy rá tippel. :D
Jó olvasást! (: Xxx

And we danced all night to the best song ever

We knew every line now I can’t remember

How it goes but I know that I won’t forget her

Cause we danced all night to the best song ever.

Best song ever

Miután elhajtott a taxi, lassan - talán túlságosan is lassan - megfordultam, és ott álltam az előtt a ház előtt, amit két hónapja elhagytam. Igazából nem számítottam semmire. Mármint, azt hittem, hogy sötét, kihalt hely lesz, mert én eljöttem innen, akkor ki más lakhat abban a házban? Ehhez képest világított a hálószobámban a lámpa. (!?) El sem tudtam képzelni, hogy ki lehet a házamban. Ki lehet a hálószobámba? Felmentem a lépcsőn, és remegő kézzel nyitottam ki az ajtót. És, aki elfoglalta a házamat az a legjobb barátnőm volt. Oké, normál esetben a nyakába ugrottam volna "Úristen, két hónapja nem láttalak, annyira hiányoztál" címszó alatt, de így, hogy én leléptem, ő pedig befészkelte magát az én házamba. Mondjuk úgy, hogy meglepődtem. 

- Jesy... - nyögte ki végül. Én még mindig tátott szájjal ácsorogtam - csurom vizesen - az ajtóban.  - Hahó! - csettintgetett. Hamar leesett, hogy ha tátott szájjal ácsorgok, és meg sem szólalok, akkor Lana nem sok mindent fog érteni. Hacsak nem gondolatolvasó.

- Te mit keresel itt? - kérdeztem végül. Elképzelésem se volt, hogyan jutott be, és hogy egyáltalán mióta tanyázik a házamban, de remélem mindenre sikerül ma még válaszolnia.
- Én... csak... izé... nem kérsz valamit? - indult volna meg a konyhába, de megállítottam. Lana habogott, és bizonytalan volt. Két hónapot, vagy két évet voltam távol!?
- Lana. Mi történt? Miért vagy itt? - fürkésztem az arcát. A száját rágta, én pedig egyre jobban kétségbe estem. Soha nem rágta a száját. - Kérlek válaszolj!
- Oké - tette fel mindkét kezét védekezés képen. - Ülj le, csinálok neked kávét.
- Hajnali egy óra van - néztem meg gyorsan az időt.
- Jól fog esni, hidd el. Főleg azután, amit mesélni fogok - tűnt el a konyhába barátnőm. Amíg ő főzött nekem egy kis koffeint, addig felrángattam az ágyra a bőröndöm, és elkezdtem kipakolni. Amiket két hónappal ezelőtt, csak megfogtam, és benyomtam a táskába, azokat most összehajtva és rendesen pakoltam vissza a polcokra. Persze közben folyamatosan kattogott az agyam, hogy mit akar mesélni barátnőm. Annyira féltem, hogy valami Niall-al történt, vagy a fiúkkal. Az is felmerült bennem, hogy Anne visszatért. Ezt a képet, ahogy elképzeltem, úgy is hessegettem el.
- Jól vagy? - nyújtotta a bögrét Lana, ezzel is visszarántva a valóságba. Bólintottam, megköszöntem a kávét, és kényelmesen elhelyezkedve vártam, hogy barátnőm elkezdje a magyarázkodást. - Oké - fújta ki a levegőt. - Először is. Tudnod kell, hogy nem elfoglaltam a házad. Nem használtam ki, azt, hogy te elmentél, hiszen nekem is van saját házam - bólintottam. Örültem, hogy ezt tisztáztuk, de még mindig nem értettem, hogy mit keres itt hajnali egykor. - Azért vagyok itt, és most értem el a második ponthoz, mert filmet keresek, és tudom, hogy neked van egy halom filmed. Csak kölcsön akartam venni egyet-kettőt. 
- Ez rendben van - bólintottam. - De miért hajnali egykor, és miért tőlem? 
- Azért hajnali egykor, mert holnap reggelre kellene. Mármint, ma reggelre - mosolyodott el. - És azért tőled, mert bejártam a környéket, és nem találtam egy film kölcsönzőt se. Fölöslegesen nem akartam venni egy filmet se, ezért jöttem hozzád. Nem gondoltam, hogy pont ma állítasz be - rázta meg a fejét, majd elvigyorodott, és a nyakamba ugrott. - Annyira örülök, hogy visszajöttél. Nagyon aggódtunk, mert nem lehetett elérni se. Niall az első hónapban nagyon ki volt - húzta el a száját Lana. - De aztán a fiúk helyre hozták, elvitték mindenhova. Elterelték a figyelmét rendesen. Mondjuk Louis eleinte nagyon furcsa volt, de ő is rendbe jött. 
- Louis? - nyeltem egy nagyot. Hogy is felejthettem el a szerelmi vallomását? Hát. Most kapott két hónapot, arra, hogy elfelejtsen. Remélem sikerült neki. - És Niall hogy van? - hessegettem el a Louis-ügyet a fejemből.
- Mondom. Az első hónap kegyetlen volt neki, de azzal nyugtattuk, hogy hamarosan úgy is találkoztok. Aztán a fiúk elrángatták mindenhova. Lefoglalták. Terelték a gondolatait - mesélte barátnőm. Rajta csak annyit vettem észre, hogy jó kedvű. Eltűnt az a szigor, amivel itt hagytam. Már messze nem volt az üvöltözős fajta.
- És te? Mi a virulás oka? - mosolyogtam rá. Lana elpirult, és mosolyogva lesütötte a szemét. - Lana? 
- Oké. Elmondom - vett egy nagy levegőt. - Mikor elmentél, ugye mindenki szomorú volt. Aztán a második hét fele, Harry felhívott és elhívott egy randira - Hogy leesett-e az állam? Mindegy, majd összeszedem. - Elmentem. Vacsoráztunk. Nevettünk, és jobban megismertük egymást. Aranyos volt. Aztán rá pár napra megint elhívott. Sétáltunk, este a csillagos ég alatt, és beszélgettünk. Mindenféléről. Úgy váltunk el, hogy megcsókolt. Szóval. Azóta, úgy minden oké - Hihetetlen, de Harry-nek sikerült az, ami még senkinek sem. Lana leszokott az üvöltözésről. Csak van valami jó is ebben a napban. Igaz, hogy még csak most kezdődött el, de mit számít? Lana boldog. Harry-vel. Ezért én is boldog vagyok. A két legjobb barátom egymásra talált. De jó!
- Lana - fogtam meg a kezét. - Nagyon örülök nektek. 
- Tényleg? - teljesen el volt képedve. Nem értettem miért. - Úgy örülök - oké, tehát, most mindenki boldog. Ó, kérlek, csak maradjon is így. - Azért kell a film, mert Harry nem szereti a mozit, ezért reggel otthon filmet nézünk - mutatta fel a kezében tartott dobozokat. - De, gondolom, fáradt vagy. Már megyek is. Majd beszélünk - nyomott egy puszit az arcomra, és már ott sem volt. 
Az első gondolatom az volt, miután kiment az ajtón, hogy felhívom Niall-t. De nem akartam felébreszteni. Csak írtam neki egy üzenetet. Tudtam, hogy a telefonja le van némítva mindig, és a rezgésre meg nem kel fel, szóval nyugodt szívvel küldtem el az üzenetet, és feküdtem le aludni.

Haza értem. Itthon vagyok. Nem akartalak felébreszteni, azért nem hívtalak. Ma tali? (: Szeretlek  ♥ Xxx

btw:Az előző részhez nem kaptam sok értékelést... Nem sikerült jól? Ehhez a részhez kaphatnék többet? (:♥

21.rész - August 12. "Végre vége..."

Haza értem a "no comment" nyaralásról. (csak így hívom) Tényleg szörnyű volt, de nem untatlak titeket. (:
Itt a *dobpergés* második évad első része Jesy szemszögéből (elvetettem a Niall-szemszög évadot. :D) Két hónapot simán átugrottam, mert szerintem unalmas lett volna leírni, hogy milyen szörnyű a szüleivel, mennyire unja magát... etc, etc (Mármint Jesy :D)
So... Új évad, újabb bonyodalmak, és újabb szörnyű időszak. (vagy nem)
Jó olvasást! Xxx

In the beginning
I never thought it would be you
When we were chillin
Smiling in the photo booth

But we got closer. 

The Other Side

Úgy tűnik, új szobrot kell állítani "egy hős" címszó alatt. Egy lányt ábrázolni kéne, csípőre tett kézzel és mosolyogva és... Mind egy, szerintem egyesek már rájöttek, hogy magamra gondoltam. Tényleg egy hős vagyok. Két hónap. Két keservesen hosszú hónap. Oké, lehet, hogy ez most gonosz volt (de igaz). Igazság szerint nem akarok erre az időszakra emlékezni, tehát szereznem kell valami emlék törlő masinát, és egy szobrászt. Eddig úgyis olyan tétlennek éreztem magam, majd most csinálok magamnak programokat.

Na, jó. Viccet félretéve nem volt annyira rossz a szüleimmel. Valamennyire megértem őket, hiszen csak beakarták hozni az elmaradt éveket. Csak azt nem értem, hogy ez miért nem ment folyamatosan. Miért szakították meg velem a kapcsolatot? És én miért szakítottam meg velük a kapcsolatot? Úgy tűnik, erre soha nem kapok majd választ.

Szóval. Június 13-án (hivatalosan már 13-a volt, mert elmúlt éjfél) átmentem apához, aki konkrétan a nyakamba ugrott örömében (?) és a könnyeivel küszködve (??) üdvözölt. Fura vigyorral az arcomon bementem a nekem elrendezett szobába és hosszú percekig csak ültem az ágyon magam elé pislogva. Gondolkoztam. Gondolkoztam, hogy felhívjam-e Niall-t vagy se. Végül nem hívtam, hanem kivettem a sim kártyámat, hogy ő se tudjon engem. Nem akartam egy ismerőssel se beszélni, mert simán rávettek volna, hogy menjek vissza. Szóval teljes mértékben elérhetetlen lettem.

- Felhívtam anyát - lépett be apa a szobába. - Már csomagol - huppant le mellém. Annyira furcsa volt, hogy itt ül mellettem... Hogy itt ülök mellette.

- Remek - bólintottam egy aprót. Apa naiv. Simán elhitte, hogy örülök mindennek, és nem vagyok szomorú. Csak nyomott egy puszit a fejemre és magamra hagyott. Mivel Június 12-e ""kicsit""hosszú nap volt, ezért hátradőltem és úgy, utcai ruhában, elaludtam.

Reggel szüleim suttogására keltem. Ott ültek az ágyam két szélén és engem bámulva... khm, bocsánat... nézve, suttogtak. Azt sem értettem, hogy mit keresnek ott (reggeli kóma miatt) és azt sem értettem, hogy miért suttognak. Kicsit ijedten felültem és csak pislogva hallgattam a kialakulóban lévő vitájukat.

- Ügyes vagy. Felkeltetted - forgatta anya a szemét. Apa elkerekedett szemekkel nézett anyára, aki mosolyogva nézett engem.

- Én? Ki akart az alvó lányunk felett suttogva beszélgetni!? - akadt ki apa. Na, jó. Itt már megvolt a válasz a "miért szakítottam meg a szüleimmel a kapcsolatot?" kérdésre. Mert állandóan csak veszekedtek. És én ezt egy idő után egész egyszerűen már nem bírtam elviselni, ezért fogtam magam és eljöttem tőlük, úgy hogy nekik csak napokkal később tűnt fel, hogy "basszus, volt egy lányunk is, hová mehetett?". Szóval felhívtak, én pedig megnyugtattam őket, hogy "relax, csak egy ""kis"" időre elköltöztem. Semmi komoly.".

Tehát. Ott ültek, én is, és veszekedtek. Már akkor felmerült bennem, hogy fogom magam és visszamegyek Niall-hoz, de inkább csak elkiabáltam magam. Bezony. Én és a kiabálás két külön világ, de anya és apa simán kihozza belőlem a vadállatot.

- ELÉG! - olyan fülsüketítő csönd állt be, hogy hallottam a konyhában lévő légy zümmögését. Anyáék egyszerre néztek rám, én pedig kifújva a levegőt, pár pillanatig lehunyt szemmel... megnyugodtam!? - Oké - vettem egy nagy levegőt. - Nem azért jöttem ide, hogy megint ugyan az legyen, mint évekkel ezelőtt. Azért jöttem ide, hogy bepótoljuk és helyre hozzuk a dolgokat, szóval kérlek titeket, hogy amíg veletek vagyok, addig egy hangos szó ne legyen. Köszönöm. - hadartam el, mire anyáék egymásra néztek és bólintottak egy aprót.

Az első nap így telt. A szüleim nem nagyon bírták ezt a nincs-hangos-szó szabályt, tehát ők vitázni akartak, én pedig fegyelmeztem. Néha elgondolkoztam, hogy ki is a felnőtt!? Viszont volt olyan is, amikor teljes mértékben gyereknek éreztem magam.

- És akkor most Niall és... - kezdte apa, de mielőtt végig mondhatta volna a mondatát, közbe szóltam.

- Igen! - pontosan tudtam, hogy mit akar kérdezni.

- És ti már... khm... szóval... le...

- Anya! Magánügy! Kérlek, ne. - úristen. Ezeket hagytam ki? Örülök. Tényleg.

- De, ha esetleg mégis...

- Anya. Szóltam volna, ha már meg lett volna az első alkalom. És szólni is fogok. De még nem. Egy napja se voltunk együtt, mikor ti simán elrángattatok. - kicsit kiakadtam. Van ilyen.

Szóval a Június így telt. Ilyen... kínosan. Nagyon furcsa volt velük együtt lenni, és néha nevetni (!?) néha kínosan feszengeni. Viszont a kínos-Júniust egy "kellemes"-Július követte, amikor teljesen rám tört a "magányos vagyok" érzés. Örülnöm kellett volna, hiszen anyáék teljesen jól elvoltak. Már nem kellett fegyelmeznem (?). Helyette ők pátyolgattak engem, hogy nem sokára találkozok Niall-al. Ez az időszak egy-két hétig tartott, majd egyszerűen nem bírtam tovább és visszaraktam a sim kártyámat. Már be akartam nyomni a "hívás" gombot, amikor rájöttem, hogy ez nem megoldás. Mármint, ha eddig kibírtam, akkor menni fog ez tovább is. Tehát azzal a lendülettel, amivel betettem a kártyát, ki is vettem. 

Július második fele, volt a idézőjel-nélküli-kellemes-Július. Sikerült egy kis időre kizárni a fiúkat, hogy ott hagytam őket, hogy szerelemet vallottak nekem, hogy összejöttem Niall-al. Szóval mindent, és csak is anyáékra akartam koncentrálni, ami sikerült is. Nevettünk, sétálgattunk, együtt voltunk. Akárcsak egy igazi család.

Júniust is sikerült túlélnem, Júliust is, ezért úgy gondoltam, hogy mit nekem egy Augusztus. Tizenegyedikéig minden a legnagyobb rendben volt. Aztán a szüleim konkrétan kipakoltak az utcára "menj, ennyi volt a családi összejövetel, majd hívunk" címszó alatt. Eddig ezzel nem is lenne probléma, de esett az eső! Ráadásul még éjfél is volt! Következtetés: Tizenkettedikén mindig esik az eső - vagy reggel, vagy este - és mindig az utcán kötök ki. Kivéve Júliusban. 

Tehát ott álltam az esőben, este, és nem tudtam hova menni. Ilyenkor más mit csinál!? Aha, én is azt csináltam. Hívtam egy taxit, és az első címet, ami az eszembe jutott bediktáltam. Míg utaztam az ablakon lévő esőcseppeket bámultam. (Igen, kiválasztottam egy szimpit és annak szurkoltam.) Csak akkor vettem észre, hogy megérkeztünk, hogy a taxis köhintett egyet, amolyan "fizess, aztán szállj már ki" stílusban. Gyorsan a kezébe nyomtam a pénzt, és kipattantam az autóból, magam után ráncigálva a bőröndöm. Miután elhajtott a taxi, lassan - talán túlságosan is lassan - megfordultam, és ott álltam az előtt a ház előtt, amit két hónapja elhagytam. Igazából nem számítottam semmire. Mármint, azt hittem, hogy sötét, kihalt hely lesz, mert én eljöttem innen, akkor ki más lakhat abban a házban? Ehhez képest világított a hálószobámban a lámpa. (!?) El sem tudtam képzelni, hogy ki lehet a házamban. Ki lehet a hálószobámba? Felmentem a lépcsőn, és remegő kézzel nyitottam ki az ajtót. És, aki elfoglalta a házamat…

A sorozatok végén annyira jól néz ki ez a felirat. (Remélem itt is. :DDD)

ui: Új blogot fogok kezdeni. --->http://holiday-in-italy.blogspot.hu/
ugyanúgy Niall lesz a főszereplő.(: Tartalom már fent van(az oldalsávban.) Aki, gondolja nézzen be, iratkozzon fel. ^^ ♥